1) Az aranyszabály: mindig értsünk egyet a tanárral a gyerek jelenlétében. Még ha nem is ez a helyzet, a gyereknek nem szabad éreznie, hogy véleménykülönbség van a tanára és a szülő között. Ebben a korban a szülő és a tanító a 2 legfontosabb felnőtt a gyermek életében, akiknek maradéktalanul meg akar felelni. Ne tegyük ki felesleges szenvedésnek. Ha nagyon nem értünk egyet a tanárral valamiben, azt ne a gyerek jelenlétében beszéljük meg.
Mielőtt letépnéd a tanár fejét a helyéről, picit képzeld magad a helyébe. A TE gyereked egyedül is képes 20 másodperc alatt totál kiakasztani, szorozd be őt harminccal, a legrosszabb napján… Ugye, ugye? Igen, tudom, ő választotta ezt a szakmát. De akkor is EMBER, néha fáradt, olykor nehéz napokkal, hébe-hóba betegségekkel. Empátia, empátia, empátia. És sose felejtsd el, lehet, hogy a te kis visszahúzódó, tisztelettudó, mintaangyalkád az osztály legnagyobb gengsztere. Ne felejtsd, hogy a gyerekek a szülői jelenlét – “háttér” – nélkül nagyon másképp viselkednek. 😀
2. ) Szánjunk időt rá, hogy legalább futólag köszönni tudjunk a tanárnak. Ne késve érkezzünk reggel, amikor már zárják a kaput, és ne nyitásra érkezzünk délután. Franciaországban KÖSZÖNNI, fogalom, ezt elmulasztani a legnagyobb udvariatlanság felnőtt és gyermek részéről egyaránt. Már nagyon pici korban megpróbálják belevarázsolni a gyerekek fejébe. Alap, amivel jó példát mutatunk a gyereknek. Ez ebben a korban még mondhatni természetes, de vészesen közeledik ám a tinédzserkor, amikor a szókincsük minimálisra szűkül, és az első szó ami eltűnik belőle az a Jó napot! Bonjour helyett valami ilyesmit hallasz (de nagyon be kell izzítani a hallókészüléket hozzá) Bonzs… a vége eltűnik.
3) Érdekelődj – amikor csak lehet – utódod előmenetelével kapcsolatban. Még ha csak egy-két mondatos beszélgetés is, a tanár látja, hogy tényleg érdekel, mit csinálnak órán, vagy milyen a gyerek figyelme. Megdöbbentően keveset tudnak a szülők (ha egyáltalán a szülő jut el a gyerekért a suliba, és nem az au-pair, vagy a nagyszülők) a gyerekeik iskolai munkájáról. Igen, rohanó világban élünk, igen, bérből, fizetésből élünk, de van olyan gyerek az osztályban, akinek a szüleit a tanító bácsink a tanévnyitó óta még csak futólag sem látott (és májust írunk!).
4. ) Franciaországban a szülőnek is illik részt venni az iskolai munkában. Iskolai kirándulásokon kísérő szülőként, süti sütés, illetve eladás az iskola javára (a bevételből iskolai eszközöket vagy programokat finanszíroznak), ezek mind a gyerek javát szolgálja. Még közelebbről megismeri a tanár a gyermek “hátterét”, és mivel manapság nagyon sok, migráló család érkezik a francia munkaerőpiacra, az osztályok összeállítása igen-igen nemzetközi. Emma osztályában például 7 nyelven éneklik a “Boldog szülinapot” dalt, amikor ünneplésre kerül sor (francia, angol, olasz, spanyol, portugál, német és magyar). 🙂
5. Tartsd és tartasd be a házirendet a gyerekkel, és a tanárok imádni fognak érte. Itt nincs pedagógus nap, nem “nyalunk” a tanárnak virággal, csokival. Beszélünk és meghallgatjuk. Kommunikálunk. Ő azért van, hogy tanítsa a gyermekünket, nem azért, hogy az elhagyott pulóvereket szedegesse az udvaron.
