Az elmúlt 48 órában, sok minden más aktuál politikai kérdés mellett, a pici Titouan születés története, és szüleinek harca tartotta izgalomban a francia közvéleményt. És mivel mindenki, aki ezt a  blogot egy picit is követi, tudja, hogy ez egy kiemelt téma nálunk. Az én fiam is koraszülöttként látta meg a napvilágot. De nekem nem lehetett beleszólásom az élete, életünk alakulásába.

Titouan története alapjaiban rengetheti meg a koraszülött ellátást. Eddig a pillanatig, ha egy baba korábban látta meg a napvilágot Franciaországban, az első 5 perces “teljesítménye” alapján (légzés, mozgás, életjelek) döntöttek az orvosok további sorsáról. Sok mindent elárul egy koraszülött baba életben maradási esélyeiről, és életének további minőségéről ez az 5 perc. (Én a magyar gyakorlatot most ki is hagynám az összehasonlításból. Maguk a magyar orvosok nyilatkoznak erről a “Tenyérnyi gyerekek” című dokumentumfilmben.) A szülőket eddig soha senki nem kérdezte meg, nem hozhattak semmilyen döntést gyermekük ellátásával vagy annak leállításával kapcsolatban.

Tegnap este pici Titouan, 19 nappal megszületése után angyallá lett. A baba orvosai, a szülőkkel egyetértésben úgy döntöttek, hogy nem folytatják a koraszülött baba ellátását. A pici fiú augusztus 31.-én született. Közel 4 hónappal a megszületésére kiírt időpont előtt. A baba állapota folyamatosan romlott tegnapig, és végül nem halogatták tovább a döntést. A döntést, ami egy frissen szült anya és egy érzelmileg összeroppant apa számára a legnehezebb. Dönteni gyermekük sorsáról.

Miután Titouan megszületett, 900 grammos pici súllyal, súlyos agyvérzésen esett át. Az orvosok ezt az információt megosztva szülőkkel, a szülői kérdésre, miszerint lesz-e ennek kihatása, követezménye a pici fiú későbbi életére nem tudtak, nem mertek jóslatokba bocsátkozni. Csak a statisztikákat tudták felmutatni a szülőknek.

Napjainkban, Franciaországban évente kb. 10.000 baba látja meg a napvilágot a 32. terhességi hét előtt. Ezekből a gyerekekből, 5 éves korukig követve őket, minden harmadik hibásan vagy csak segítséggel képes járni, helyzetet változtatni. Tízből négy gyermek érzékszervi vagy kognitív motoros fogyatékosságban szenved, speciális ellátást igényel, magas hányaduk hiperaktivitással, tanulási nehézségekkel küzd.

A szülők összeroppantak és kérték a gyermek ellátásának leállítását. Úgy érezték, ezzel a jövőképpel, képtelenek lennének egy fogyatékos gyermeket nevelni, és nem szeretnének további fájdamat, szenvedést okozni a pici fiúknak, akit, ahogy ők fogalmaztak “csak az orvosi protokoll és makacsság” tart életben. Az orvosok jogilag nem támogathatták ezt a  döntést, ezért a szülők a bírósághoz fordultak. A konfliktusnak végül a baba “állapotromlása” vetett véget. Tegnap este az orvosok, a szülői döntéssel egyetértve, leállították az ellátását és nem tettek további lépéseket életének megmentéséért.

Ez az ügy számos jogi kérdést vetett fel, amivel eddig csak azért nem foglalkozott a közvélemény, mert a koraszülött gyermekek szülei egy zárt és kétségbeesett világban élnek azokban a hetekben, amíg gyermekük az anyaméh helyett az inkubátorban küzd az életéért. A mai napig tabu téma. Nem beszél róla sem a szülő, sem a környezete.

Hirtelen a semmiből bukkant fel a probléma, hiszen eddig a világon egy szülő sem szállt szembe NYILVÁNOSAN az orvosi protokollal és kérte koraszülött gyermeke ellátásnak leállítását. Döntésüket egyetlen egy dolog motiválta. A kisfiuk iránti szeretet, és a jövőtől való rettegés, miszerint egy sérült gyermeket kell felnevelniük. Az orvosok nem ígérgethetnek, nem jósolhatnak, de nem is ők fogják azt a gyermeket felnevelni, aki éppen a protokoll szerint abban a pillanatban “jól van, állapota stabil” a gépeknek és rengeteg gyógyszernek köszönhetően. Neonatológusok hadát kérdezte meg a média az elmúlt 48 órában a helyzetről, akik maguk is “embertpróbálónak” írták le a döntés meghozatalának állapotát, és szívük szerint visszaállítanák a koraszülött ellátás megkezdésének protokollját a 24. hétről a 28. hétre, továbbra is fenntartva a lehetőséget az első 5 perces mérlegelésre, a baba hosszú távú életminőségének megítéléséhez. 

A szülők ügyvédje egyebek mellett azzal érvelt, hogy egy anya hozhat döntést a terhesség 22. hetéig arról, hogy nem kíván fogyatékos gyermeket szülni és nevelni (pl. Down szindróma), de 2 héttel később, egy koraszülést követően, ezt már nem teheti meg? 

A francia közvélemény a szülők mellé állt, látva kétségbeesésüket kisfiuk akkori állapota és “statisztikailag elképzelhetően sérült ” jövője miatt.

Nem tisztem és nem is kívánok véleményt nyílvánítani ezen ügy kapcsán. Minden szimpátiám és részvétem a szülőknek, akik ezen az irtózatos 19 napon keresztül mentek és remélem pici Titouan, ott fent, fájdalommentes békére talált.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

A könyvtár szerintem egy végtelenül értékes kincsesbánya. Azon felül, hogy kikölcsönözhetünk vagy a helyszínen tanulmányozhatunk könyveket, a hely maga és a működési mechanizmusa is nevelő hatású, főleg a gyerekek számára.

A könyvtár megtanít kölcsönkérni és visszaadni, amikor már végeztünk a kiszemelt könyvvel (sajtóanyaggal, CD-vel stb.).

A könyvtárak ma már sokrétűek, “médiatárnak” is nevezik, mivel a könyveken kívül az audiovizuális anyagokat (hanganyagokat, videofelvételeket) is elfogadták kulturális bizonyítéknak, ugyanúgy, mint az írott anyagokat.

A könyvtár könyveit és audiovizuális anyagait mindenki használhatja, ezért tisztelettel, körültekintően és gondosan kell bánni velük.

A könyvtár olyan hely, ahol csend honol, ahol nemcsak a tárgyakat kell tisztelni, hanem embertársainkat is, akik az olvasótermeket használják.

A fent említettek mind nevelő hatással bírnak, ezért a gyerekeimet már kisgyerek koruk óta viszem magammal a könyvtárba, a gyerekrészlegbe.

Mindig nagy lendülettel indulok a könyvtárba, de sajnos még mindig letörik a szarvam és hisztirohamot kapok (amit kénytelen vagyok elfojtani magamban és még mosolyogni is hozzá), mivel a fiam még nem “könyvtár kompatibilis”, de én töretlenül megyek és viszem magammal őt is, mert mindig lányos naivitással hiszek benne, hogy a legutóbbi alkalom volt az utolsó, amikor “rohanógörcsöt” kapott és azóta már megkomolyodott.

Amint belépünk a könyvtárba és a gyerekrészlegre érünk, Öcsisajtot elkapja a gépszíj. Jobb esetben csak megpróbálja megkaparintani azt a könyvet, amit a nővére nézett ki magának, ezzel kész is a balhé a két testvér között. A másik rosszabb esetben eszement futkározásba kezd, én pedig képtelen vagyok őt jobb belátásra bírni. Valami megmagyarázhatatlan vonzó van a könyvtárban számára, csak az éppen nem a könyvekről szól. Gyanítom, a könyvlabirintust ő varázslatos kifutópályának tekinti. Vele zárt helyiségben lenni annyit tesz, mint egy csapat orrszarvút betessékelni egy teaházba és meisseni porcelánban felszolgálni számukra az ötórai sütit és teát. Halkan, suttogva beszélni végképp képtelen. Ő a szaladgálás közben röhög és sikítozik.

Ha kedvesen és türelmesen azt kérem tőle (hozzávetőlegesen százszor), hogy ne rohangáljon a polcok között, azt ő úgy értelmezi, mintha számolnék: “egy, kettő, három, RAJT!”.

Olyan nincs, hogy én az online katalógusból keresgéljek, majd kikeressem a polcról a kiszemeltet, sorban álljak a pultnál, hogy kikölcsönözhessem, esetleg csak bele-belelapozzak egy-egy könyvbe, hogy ízelítőt kapjak. Ezek mind koncentrációt igényelnek.

Koncentrációt? Az lenni mi???

Ilyenkor én, mint a higany, futkosok a polcok között, hogy elkapjam Öcsisajt grabancát. Egyik szemem a könyveken, másik Öcsisajton, már-már egy kaméleonra hasonlítok ilyenkor, akinek az egyik gülüszeme jobbra, másik balra néz, de akár felfelé és lefelé is.

Tudom, hogy megvetéssel néznek rám a könyvtárban. Tudom és érzem, de nekem elhihetitek, szégyellem is magam, mint a fodrásznál járt pulikutya (tapasztalatból mondom, a pulikutyánk két napig nem állt szóba velünk és nem mutatkozott emberek és kutyák előtt, miután megnyírtuk és nyári frizurát kapott).

Vissza a kályhához: a könyvtár egy olyan hely, ahol a fiatal elmék számára kinyílik a világ. De sajnos számomra az a hely, ahonnan mindig félőrülten jövök ki és ahonnan hamarosan ki fognak tiltani.

Nem az a baj, hogy Öcsisajt nem túl értelmiségi, hanem az, hogy más anyukák hosszú időn keresztül ülnek a könyvtárban és olvasgatnak, mazsolázgatnak a könyvek között, és a gyerekeik is szépen, csendben ülnek és olvasgatnak, vagy a kisebbek nézegetik a képes könyveket, az én fiam meg nem. Én kimondom: ez engem frusztrál.

Öcsisajt ilyen. Ha megfeszülök sem tudom észhez téríteni. Két éves (na jó, két hónap múlva betölti a hármat) és semennyi nincs benne nővére nyugodtságából. Én meg én vagyok, a tökéletlen anyja, aki szülés előtt azt hitte magáról, hogy mit neki két gyerek?!? Majd és megmutatom és példás szülővé válok – gondoltam én. Ma már tudom, beletört a bicskám, belátom.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Ahogy öregszik a gyerek, úgy nehezedik az iskolatáskája Franciaországban is. Míg az alsó tagozatban a gyerekek csak annyit cígölnek nap mint nap délutánonként, amennyit az otthoni leckéjük megkíván (hiszen az iskolapadban vagy szekrényekben tárolják minden tanfelszerelésüket), illetve ehhez reggelente a szülő hozzácsapja az aznapi tízórait, ami csak és kizárólag gyümölcs lehet (!!!!), addig a felső tagozatosoknál (collège) és gimnazistáknál már értelemszerűen több a füzet, nehezebb a könyv, és a tanuló élete is egyre nyomorultabb. 😀

Már a szülő pénztárcáját is kezdi megterhelni az iskolakezdés, hiszen innentől kezdve a tanszervásárlás már az ő dolga. A listát a szülő levélben kapja meg még a nyári szünet elején vagy aközben, és ezt kihasználva a hiper-szuperek szinte a július eleji kicsengetés előtt elkezdik a „kiárusítást”.
Lehetőség van akár interneten keresztül is megrendelni a tanszereket, különböző weboldalak állnak a szülők, tanulók rendelkezésére, ahová csak beütik melyik iskola, hányadik osztály, és a teljes csomag maximum 1 héten belül hiánytalanul landol a postaládádban. Felismerve a szolgáltatás előnyeit, rengeteg papír és írószer bolt átvette ezt a kezdeményezést, és megrendelésre összeállítják a szükséges csomagot, nem neked kell botorkálnod a sorok között, tanácstalankodni a polcok előtt és cipelned a nehéz szatyrokat.

A tankönyvekkel viszont még mindig nincs dolga a szülőnek, vagy csak nagyon minimális. Kötelező olvasmányokról, enciklopédiákról és szótárakról kell gondoskodnia a szülőnek. A többit a suliban kapja meg a gyerek, letét fejében öröklik az előző évfolyamokról a tanulók. Aki nem vigyáz a könyvre, és pótolni kell év közben vagy év végén, annak díját levonják a letétből, év végén a szülő ennyivel kevesebbet kap vissza (ez már itthon is felmerült megoldásnak).

Az iskolai oktatás hétfő, kedd, csütörtök, pénteki napokon (kisebb eltérésekkel) reggel 8.00-kor kezdődik és délután 16.00 vagy 17.00-kor végződik (órarendtől függ), szerdán reggel 8.00 és 12.00 között zajlik. Ahogy haladunk feljebb és feljebb az osztályokban, ennek megfelelően nehezedik a teljesítendő tanterv, illetve választhatnak a gyerekek akár a plusz latin vagy sportoktatás között. Sok mindentől függ, hogy milyen az adott iskola „színvonala”, hú fiúk, lányok erről nagyon nehéz ám írni! Legfőképp, hogy még véletlenül se legyen „felhangja” az írásnak. Mindenki maga dönti el, milyen környezetbe szeretné járatni a gyerekét. A collège (felső tagozat) általában a vízválasztó, ahol a szülők már azzal, ahogy iskolát választanak, szeretnék terelni a gyermeküket egy meghatározott vallási és kulturális irányba. Emlékeztek, hogy írtam mit jelent Franciaországban, hogy minden hatodik gyermek privát iskolában folytatja tanulmányait? Na hát ez a szám nagyjából innen kezd érdekes lenni. Amíg pl. Marseille környékén már évek óta létezik olyan óvoda, ahová nem jön a Télapó, és nem állítanak karácsonyfát, mert annyira elenyésző a katolikus tanítók és az ott tanulók aránya, egyre nagyobb az érdeklődés és a kereslet a privát oktatás irányába. És én akkor ehhez így nem írnék többet, gondolom, már elsőre is leesett miről beszélek. Melegen ajánlom számotokra

, abban a pillanatban fussatok a moziba vagy vegyétek meg a DVD-n, ahogy megjelenik Magyarországon. Ebben minden aktuális klisét eldurrantanak.
A privát intézmények (létezik bentlakásos is) zártabbak, fokozottabb a diákok ellenőrzése, ezáltal, ahogy erősebben fogják őket és jobban “leterhelik”, az oktatás színvonala is magasabb.

A gimnázium (erről itt írtam) már egy szabadabb életet jelent a tanulók számára, és mivel a 16. életévükben ugyan még nem nagykorúak, de fiatalkorúként lényegesen több jogot élveznek a diákok (például saját biztosítási kártyájuk van) már nehezebben korlátozhatóak (akár úgy is dönthetnek, hogy befejezik tanulmányaikat, szülői beleegyezés nélkül).
Az tény, hogy a saját háztartásomban a gyerekeim nem győzik hallgatni, hogy : “Édes gyermekem, neked legfőképp egy dologhoz van jogod, hogy befogod a szád és azt csinálod amit én és a tanáraid mondanak, akár elmúltál 16, akár nem. Amíg az én házamban laksz és az én kenyeremet eszed….” uff, elragadtattam magam, na de hát ilyenkor ütközik ki a saját szülői példa, és esnek ki a szádból azok a mondatok, amiket éveken keresztül hallgattál, bárhogy fogadkoztál, hogy a saját gyerekeidnek ilyet sosem mondasz. 😀

Abban az esetben, ha állami intézményben végzi a tanuló a középiskolákat a tandíj ingyenes, csak ebédet fizet a szülő. Ha privát iskolában tanul a gyermek, mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában, egy katolikus collège/gimnázium tandíja kb. 600-1000 Euro körül mozog/tanév (kivétel persze itt is van). Az ebédért természetesen fizetned kell, ha nem akarod, hogy fast food éttermekben lődörögjön a gyerek. Ja, a kaja! Ugye itt már csak azt felügyelik a tanárok, hogy ne legyen rendbontás az ebédlőben (míg a kicsiknél azt is, hogy egyen a kölök), a közétkeztetés finom, és egészséges. Minden nap 2 előételből, főételből, sajtból, desszertből választhatnak a tanulók, és mivel a gyerekek maguk pakolják el a tányért étkezés után, nevelő célzattal maguknak kell kidobni a megmaradt ételt a kukába, így is ösztönözve őket, hogy amit kiválasztottak, azt márpedig illik elfogyasztani . Lányom iskolájában hatalmas felirat áll a kuka mögött:

“Mielőtt kidobod, gondolj arra, hogy ebben a pillanatban hány gyermek éhezik a világban!”.

Az osztályozás, értékelés rendszere már megváltozik, a szöveges értékelés megmarad, de megjelennek a jegyek:

0-9/20:  bukás (insuffisant)
10/20 – 12/20:  elégséges (passable)
12/20 – 14/20:  közepes (assez bien)
14/20 – 16/20:  jó (bien)
16/20 – 20:  jeles (trés bien)

A tanévkezdési támogatást a következőképpen vehetik igénybe a szülők:

Támogatás összege:

És hogy mire kell ez az összeg, ha mindent az állam fizet? Ebből fizethetik a szülők az ebédet, az esetleges plusz iskolai felügyeletet (périscolaire), a különórákat. Ha azt nézzük, hogy egy matematika korrepetálás díja ebben a pillanatban bruttó 37 Euro (majdnem 50%-a visszaigényelhető év végén adó formájában)… hát van mire elkölteni ezt a pénzt a rászoruló családoknak.

A gimi végén érettségit követően kezdődik a felsőoktatás, amibe én azért nem mernénk nagyon belemenni és csak általánosságokat említeni, mert még nincs ebben a „kategóriában” tanuló kölköm. Ígérem, pár éven belül erről is hallotok tőlem. A francia felsőoktatásban ugyanúgy megjelenik a demokratikus nyitottság és az elitizmus kettőssége. A tanulók választhatják a nem túl „értékes” diplomát adó közegyetemeket (le fac), melyekre a bejutás feltétele a sikeres érettségi, és minimalis beiratkozási díj. A közegyetemeken, mint minden közoktatási intézményben a tandíj ingyenes. Jóval kevesebben kerülnek be az elit intézményekbe (lés grands écoles), melyeknek díja már teljesen eltérő és pénztárcaterhelő. A bejutás felvételi alapján történik, és a felvételire is intézményenként eltérően 1-2 éves felkeszítő osztályokat indítanak az iskolák. Csak a legjobbak jutnak be, de természetesen ha a tanulónak jók az eredményei, lehetőség van ösztöndíj igénybevételére, ezzel is segíti az állam a tanulót céljai elérése érdekében.

Ha valamit kihagytam és kíváncsiak vagytok rá, várom a kérdéseiteket!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Franciaországban mire a gyerkőc eljut az iskolába, már felkészült a tanulásra. Már nagycsoportos óvodásként többször meglátogatja az általános iskolát különböző programok keretében.

Mi, magyarok valahogy félve indítjuk a gyereket az iskola felé, gondolom ebben az is közrejátszik, hogy mióta az eszemet tudom augusztus utolsó hetétől az iskolakezdésig mindenki a magyar popkultúra a fenti remekét nyomatja (amit persze én is imádok és fújom kívülről), és hát a szövege sok minden, csak nem kifejezetten pozitív kicsengésű, mármint az iskolára nézve.

És mennyivel másképp néz ez ki Franciaországban, ahol az újságíró kérdésére így válaszol a tanár:
„Sok gyereknek ez kifejezetten egy szép és izgalmas nap. A stresszt csökkenti, ha a szülők és a gyerekek nyugodt hangulatban beszélnek az iskoláról. Ha a szülők aggódnak a nyaralás végén, akkor a gyereknek is nehéz lesz elkezdeni az új tanévet.”
És persze a másik érdekelt felet, a kölköket is megszólaltatta a TF1 riportere, akiket végigkísér a stáb a fodrásztól az iskolatáska választásig. A gyerekek örömmel, izgalommal várják a sulit, és még lebiggyesztett szájjal az egyik meg is jegyezte: “Úgysem volt túl jó idő nyáron, akkor már a suliban jobb, ott vannak a barátaim meg a tanító nénim, akit nagyon szeretek.”

Na kérem, tehát iskolába, alsó tagozatba megy a gyerek. Fogadjunk, hogy magyar anyu és apu már megint a szívéhez kap, ha a következőket olvassa. Én, amióta ebben az országban élek tankönyvért még SOHA egy fillért (bocsánat centet) nem fizettem. Az általános iskola alsó tagozatában minden füzet, munkafüzet és tankönyv az állam költsége. Ide tartoznak még az alapvető tanszerek, mint ceruzák, vonalzók biztosítása.
Ebben az évben is a következő listát kaptam már tavaly év végén most 2. osztályba lépő gyermekem tanévkezdéséhez:

– iskolatáska
– tolltartartó
– 1 csomag színes ceruza
– 1 csomag filctoll
– 1 házas ceruzahegyező
– 1 festő ing (apa régi lyukas ingje tökéletesen megfelelő)
– tornacipő
– úszásoktatás: fürdőruha, papucs, úszósapka, úszószemüveg

Ez a lista egy-két osztály , megyei, városi illetve intézményi szinten változhat (pl. 3-4. osztályban nincs kötelező úszás, míg 1., 2. és 5. osztályban igen). De az alapvető iskolaszerek, a nagy kiadást jelentő iskolai kellékek az alsó tagozatban biztosítottak az állam által a gyerekek számára.

Ebben az évben Franciaországban a heti 4 napos oktatást, a legújabb és sokat támadott közoktatási törvény alapján, felváltja a 4,5 napos tanítás. A gyerekek reggel hétfő, kedd, csütörtök, pénteki napokon 8.00-tól 15.15 óráig vannak iskolában, a szerdai napon reggel 9.00-12-00-ig. Még mindig lehetőséget adnak a gyerekeknek az otthoni étkezésre délben, de természetesen lehetőség van a közétkeztetésre (amit már az óvodai oktatásnál jeleztem, a szülő költsége, és nem mellesleg nagyon finom és egészséges: elő-, főételből, sajtból és desszertből áll).

Abban az esetben, ha a szülők dolgoznak lehetőség van iskola előtt és után TAP illetve periscolaire igénybevételére. A periscolaire-ről (magyarul gyermekfelügyelet iskola előtt és után a gyermek korának megfelelő játékos programokkal) és annak finanszírozásáról már írtam az óvodai oktatásnál, így most beszéljünk a TAP-ról, ami ebben az évben indul. Azért lett életre hívva, hogy a gyerekek, még ha a szülők dolgoznak is, ugyanúgy részesülhessenek külön plusz kreatív és sportfoglalkozásokban, mint azon társaik ahol pl. az anyuka nem dolgozik, tehát van ideje és nem mellesleg pénze a különórák finanszírozására.
Természetesen még tavaly vérre menő viták voltak jobb és bal oldal között, hogy a szolidaritás vajon mennyiben tud megmutatkozni egy olyan iskolánál amelynek politikai hovatartozásától függően önkormányzata több illetve kevesebb hozzájárulást kap az államtól, az ország melyik részén helyezkedik el, tehát lakosai mennyi adót tudnak fizetni stb. A TAP költségeit nem az állam, hanem a helyi önkormányzatnak és persze bizonyos mértékben (szintén jövedelemfüggő) a szülőnek kell finanszíroznia, tehát míg egy párizsi iskola a Louvre-ba tudja vinni a tanulóit délutánonként tárlatlátogatásra vagy mondjuk bábszínházba, addig ezt Közép-Franciaország eldugott településén csak maximum farmlátogatással tudják megoldani, ahol a gyerekek megnézhetik, hogyan készül pl. a helyi sajt.

Lényeg a lényeg, a rendszer nem hibátlan, de nagyon gyermekközpontú.

Nincs osztályzat alsó tagozatban: A, B, C, D betűkkel jelölik a gyermek teljesítményét és szöveges értékelést kap. Franciaországban megbukni nem szégyen, nem kell lehajtott fejjel járnia a gyereknek. A hozzáállás más, hiszen nem az a lényeg hogy végigkergessék a gyereket az iskolarendszeren, hanem hogy onnan úgy kerüljön ki, hogy sikerélménye legyen, és megfelelő alapokkal kezdje a következő tanévet.

Holnap, szeptember 2-án becsöngetnek Franciaország minden óvodájába, általános iskolába, középiskolába és gimnáziumba. Holnap folytatom a sulibemutatást és bevezetlek az iskolatámogatás rejtelmeibe.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Kezdődik az iskola, és érdeklődve olvasom különféle blogokon, melyik ország, milyen sajátosságokat tudhat magáénak, és aztán természetesen megjelennek az összehasonlítások is, melyik ország miben különbözik: akár jobb vagy rosszabb a magyar oktatásnál. Sikerült belefutnom egy magyar anyuka nyilatkozatába a francia iskolákról, akinek ugyan még csak 14 hónapos a kislánya és 5 éves a kisfia, de a francia oktatási rendszerről máris véleménye van, mégpedig nem túl hízelgő, annak ellenére, hogy a saját gyermekei még be sem tették a lábukat az általános iskolába. Hát… érdekes.

Na félre a piszálódást! Elhatároztam, hogy megpróbálok nem ömlengve (én hatalmas francia oktatás rajongó vagyok), lehetőség szerint objektív képet festeni a francia iskolakezdésről.

A francia iskola struktúrája merőben eltér a magyar iskolarendszerhez képest. Napról napra csepegtetem számotokra az információt, különben akár könyvet is írhatnék erről a remek témáról. Mesélek majd a tanszervásárlás gyönyöréről (ami lényegesen egyszerűbb és olcsóbb, mint Magyarországon), iskolai támogatásokról, és egyéb, magyar szemnek kifejezetten vérszemet adó nyalánkságokról.

Ja és hogy mire fel merem a véleményem leírni?
Van nekem egy 18 hónapos kislányom, egy 7 éves lányom, egy 8 éves SNI, sérült gyerekem és egy 16 éves kamaszom. Tehát a gimnáziumig én már mindent láttam, illetve a nagylány miatt már az egyetemekről is van fogalmam. A sérült gyerkőc révén meg aztán külön fejezetet nyithatok a speciális nevelési igényű gyermekek oktatásáról. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük az óvodával. Igen az óvodával kedves olvasók, és mindjárt megértitek, hogy miért.

A francia oktatás lényege, mint a francia közjog szinte minden területén, a “Liberté, Égalité, Fraternité” (magyarul: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”) jegyében zajlik. Tehát az iskola mindenki számára kötelező, és mindenki számára biztosítani kell 16 éves koráig, egyenlő jogokkal, és pénzügyi szolidaritást bizonyítva. A francia közoktatás minden gyermek számára ingyenes. Nyilván itt, Franciaországban élő honfitársaim elkezdenek felhorkanni, politikai hovatartozásuktól függően, hogy hát azért ez nem teljesen így van. Na de kérdem én, ha magyar viszonyokhoz hasonlítom, akkor azért abban megállapodhatunk, hogy ugye jobb a helyzet, mint a magyar iskolákban? Mesélek majd róla, de jöjjön a francia iskolarendszer vázlata.

Iskola felépítése:

L’école maternelle (óvoda):

PS (petit section): kis csoport
MS (moyen section):   középső csoport
GS (grand section): nagy csoport

L’école primaire (általános iskola):

CP: 1. osztály
CE1: 2. osztály
CE2: 3. osztály
CM1: 4. osztály
CM2:  5. osztály

L’école secondaire (középiskola, Magyarországon az általános iskola felső tagozatának felel meg):

Franciaországban háromféle lehet:

1. college 2. lycee general vagy technique vagy profesionelle

6eme: 6. osztály
5eme: 7. osztály
4eme: 8. osztály
3eme: középiskola 1. osztaly

Majd folytatódik így folytatódhat:

– lycée générale: gimnázium

– lycée professionele – szakközépiskola

– lycée technique – szakiskola

– 2eme: középiskola 2. osztály

– 1ere: középiskola 3. osztály

– terminale: középiskola 4. osztály, amelynek a végén érettségiznek, azaz BAC-ot tesznek a tanulók.

A BAC, azaz érettségi lehet:

BAC S: reál érettségi, amiben a matematika, fizika, kémia, biológia az elsődleges tantárgyak

BAC L: amiben a humán tantárgyak (francia, történelem és az idegen nyelvek) a dominánsak

BAC ES (économique et social) amiben a közgazdaság, földrajz, történelem és matematika domináns.

Már 1ere-ben (magyar középiskola 3. osztálya) el kell döntenie a diáknak, hogy milyen szakon kíván érettségizni és ennek megfelelően kell összeállítani az órarendjét is, amiben az érettségijének megfelelően a húzó tantárgyak magasabb óraszámban jelennek meg.

Egyetemi és elitintézmények

École maternelle – óvoda

Nálunk az óvoda megfelelője. Az ovi kihagyhatatlan az oktatási rendszerből, hiszen 3 éves kórtól a gyerekek szinte kivétel nélkül megkezdik “iskolai életüket”. Nagyon ritka bolha errefelé az a kölök, aki ne járna már 3 évesen legalább délelőtt suliba, de a reggel 9.00-től délután 17.00-ig tartó tanítás a jellemző a francia óvodákra (az óvoda nyitva tartása városonként kicsit eltérhet). Az óvoda ugyan nem kötelező, de kifejezetten ajánlott, hiszen a nagycsoport már iskolai előkészítő is. Mire megérkeznek a gyerekek a CP-be (1. osztály), addigra ismerniük kell az ABC-t, le kell tudni írniuk a nevüket és 15-ig ismerniük kell a számokat és ezek sorrendjét, fogalmát és egyéb logikai feladatokat is meg kell tudniuk oldani. Igenis önállóságra nevelnek, hiszen iskolás korára egy francia gyereknek például illik késsel – villával étkeznie, önállóan toilettre járnia.

Minden óvoda házirendjében (és legtöbbször a bejárati ajtón is), melyet év elején a szülőnek alá kell írnia, megjelenik ez a mondat: Az ÓVODA NEM GARDERIE, azaz nem gyerekmegőrző. Az iskola nyitása és annak zárása bibliai fontosságú, késni nemcsak hogy nem illik, hanem egyszerűen nem tudod bevinni a gyereket az intézménybe, mert a kapuk és ajtók zárva vannak. Az ebédidő előtt kinyitják a kapukat (általában 11.45-12.00 órakor). Ekkor a gyerek hazamehet ebédelni a szülővel (nagyszülővel, dadussal, azaz akinek papíron is joga van hazavinni), de ha a szülők nem tudják ezt megoldani, természetesen lehetőség van az óvodában ebédelni. A kapuk pontosan 15 percet állnak nyitva a szülők előtt. 1-2 késés még belefér, de a 3. eset után már csúnyán néznek a szülőre, aki rossz példát mutat gyermekének, és így nagyon gyorsan assistante sociale (gondozónőszerű) előtt találhatja magát az ember, vagy egyszerűen kötelezik az iskola előtti vagy utáni periscolaire igénybevételére, és annak kifizetésére (periscolaire, gyermekfelügyelet iskola előtt és után a gyermek korának megfelelő játékos programokkal),

Az óvodák nagyon tiszták, minden csoportnak van dadusa, aki az óvónő segítője. Egy átlag csoportban 25-30 gyerek található (ennyit az önállóságra nevelés fontosságáról. 🙂

A napok számomra néha (nyilván a gyerekek számára állandóságot és biztonságot adva) túl szervezettek. Percről percre, napról napra előre megadott órarend szerint haladnak, mely játékos formában, de a gyerekek számára érthetően kint van a falon, és persze a szülőket is így tájékoztatják az “órarendről”. Az írás, matematikai, koncentrációt igénylő feladatokat délelőtt, a szabadabb, kreativitást, mozgást segítő foglalkozások a délutáni csendes pihenő után történnek. Csendes pihenő alól kivételt élveznek a nagycsoportosok, akik ez alatt az idő alatt az iskolai előkészítő foglalkozásokat végzik.

Az óvoda körzetileg, lakhely szerint meghatározott, az önkormányzatnál kell bejelentkezni. Az óvoda díja ingyenes, természetesen az étkeztetésért, illetve a periscolaire szolgáltatásért fizetni kell, de ezek díja változó a gyermek szociális hátterét figyelembe véve (a szülő(k) együttes éves keresete alapján, “létra” rendszerben).

És akkor most jön, amitől minden magyar anyuka a szívéhez kap amikor meglátja, és értetlenül forgatja majd a fejét.
Nyilván léteznek helyi sajátosságok, de az óvodák ezt kérik iskolakezdésre:
– 4 igazolványkép
– 1 csomag papírzsebkendő (óvodánként változik, tehát van, ahol nem kérik)
– 1 csomag popsitörlő (fakultatív)
– 1 váltócipő
– 1 váltás ruha (WC baleset esetére, bugyi, zokni, nadrág, de van olyan ovi, ahol van kincstári készlet)
– 1 kispárna (fakultatív)

Igen, jól látjátok magyar anyukák. Itt nem kérnek ágyneműt (pláne nem dupla mennyiséget) és pizsamát. A gyerekek könnyen tisztítható matracon pihennek, a saját kispárnájukkal és meg kell tanulniuk vigyázni a ruháikra (természetesen a kicsik kapnak előkét az étkezésnél), de a középső és nagycsoportosoknak tudniuk kell használni a szalvétát, és nemigen illik leenni magukat.

És akkor már hallom is lelki füleimmel, hogy és “mesélj a magánovikról. Ha az állami ovi ilyen szuper, akkor biztos a magánovi az valami nagyon elit dolog lehet.”
Fiúk, lányok, az itt nincs! Legalábbis nem olyan rendszerben, mint Magyarországon, és még az elitista francia szülők sem pártolják. Először is mert ebben a korban még nem “teszik a pénzt” a gyerekbe, hiszen fizetnek éppen elég adót, hogy megfelelő színvonalú képzést kapjanak a kicsik, megfelelő környezetben. És lássuk be, az állami óvodarendszer Franciaországban magas színvonalú.
Léteznek alapítványi óvodák, mint pl. a Montessori óvoda illetve a nemzetközi iskolák indítanak óvodai osztályokat. De minimális az osztályok száma és létszáma a fentiek ismeretében, és főleg külföldi gyerekek látogatják.

Ezt ide teszem a végére és jó lesz végszónak, illetve bevezetőnek az általános iskolai oktatáshoz:

“En France, existent aussi des établissements privés: un éléve sur six est scolarisé dans ce systéme. Ces etablissments sont payants et, dans les majorité des cas, catholiques. Certains sont sous contrat avec l État, c’est á dire qu’ils suivent les programmes des etablissments publics et que l’Etat prend en charge le salaire des enseignants.”

“Franciaországban létezik privát oktatás is: 6 gyermekből 1 tanuló ilyen intézményben tanul. Ezek az iskolák fizetősek, és többségében katolikusok. Jellemzően a Köztársaság felügyelete alatt, a nemzeti tantervet követve, az oktatóknak közalkalmazotti fizetést és jogokat biztosítva.”

Hagyom hogy ezt jól megrágjátok, elgondolkozzatok rajta, és kiváncsi vagyok a véleményetekre.
Jó rágcsálást, találkozunk a jövő héten és bevezetlek titeket az általános iskola rejtelmeibe. 😀

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Emlékszem, három éve volt, hogy Andi barátnőm szempillái megtáltosodtak és legalább 20 kilót fogyott. Régen találkoztunk, ezért nem volt nehéz, hogy pofán csapjon ez a látványos és pozitív változás. A 20 éves érettségi találkozón még ducijuci volt, akkor volt csecsemő a kisfia, még nem dobta le magáról a terhességi és szülés utáni úszógumikat. Nekem még nem voltak gyerekeim akkoriban (későn érek), nem is értettem a frusztráltságát, hogy miért szabadkozik a kövérsége miatt. Én nem láttam annyira súlyosnak a tömegét, talán azért, mert inkább nagyra becsültem, hogy neki már két gyereke is van, nekem pedig még csillagvizsgáló távcsővel sem látható, hogy egyáltalán lesznek valaha.

A kilói nem érdekeltek, annál inkább a szempillái, mivel én szempillafestés nélkül nem teszem ki a lábam az utcára, ugyanis anélkül nincs arckifejezésem, zombi vagyok, egy semmitmondó Trappista sajtkorong. A szempillaspirál és a szempillapödörítő az én legjobb barátaim. Rá is kérdeztem Andinál, hogy milyen szempillaspirált használ, hogy ilyen csodálatosan rendezettek és kecsesek a pillái. Elárulta a titkot: 3D szempilla. És innentől eltelt három év (mondom, későn érek), mire én is csináltattam magamnak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy gyógyíthatatlan szarrágó vagyok magammal szemben. Ezért sem csináltattam magamnak Franciaországban, ahol 100 Euró fölött mérik (200-ért is láttam már, sssz!) a tartós műszempillát. Inkább Magyarországon csináltattam meg, elérhető áron (6.000 Forintomba került). Gyönyörűek lettek. Élethű, mutatós, de visszafogott pilláim vannak, és reggel már-már úgy kelek fel, hogy “az aki szép, az reggel is szép“, nem kell hosszú(nak tűnő) perceket töltenem a tükör előtt mázolni, pödörni, mázolni, pödörni és még mázolni, még pödörni…

Mivel szerelmes vagyok Párizsba és minden érdekel, ami Párizzsal kapcsolatos, megnéztem, mi újság “szempillafronton” arrafelé. Rábukkantam egy “vicces” cikkre.

A cikk írója ráharapott egy kuponos akcióra (igen, Franciaországban is Dunát lehet rekeszteni a kuponos weblapokkal). 115 Euró helyett 35 Eurót fizetett. Halkan jegyzem meg, az eredeti ár több, mint ötszöröse a magyar szempillák árának.

Az első meglepetése az volt, hogy csak egy hónappal később kapott időpontot a kiszemelt szépségszalonban. Ezek szerint Franciaországban is dübörög a szempilla business.

A második meglepetés maga a szalon volt: XV. Lajos korabeli fotőj (franciául: fauteuil, magyarul: fotel), mögötte barokkos fodrász tupírozta a vendége haját, a falon óriási plazma tévé szórakoztatta a szépülni vágyókat, lehet “ragozni a fokozást vagy fokozni a ragozást”, a szalon luxus volt a köbön.

A kozmetikus kedves volt és készséges, megkérdezte, milyen szempillákat óhajt a vendég: macskás, őzikés, dráma queen, természetes, glamour hatásút? Eddig minden jól hangzott, igen ám, de ekkor jött a hideg zuhany. A rémálom. Szilikon tapasz helyett sebtapasszal ragasztották le a szemét, hogy ne nyitogassa miközben felragasztják a műszempillákat. Erre úgy jött rá, hogy várta a kellemes hideg szilikontapaszt, amit már ismert, mivel volt szempilla hosszabbításon máskor is, tudta, mire kell számítania, de ez az érzés teljesen más volt. Aztán egy pillanatra ki akarta nyitni a szemét és bizony nem ment. Leragasztották a szemeit. Nem hagyta annyiban, szóvá is tette. A válasz az volt, hogy ő a 180. kuponos vendég és kifogyott a szilikontapasz készlet, nincs más választása, kénytelen leragasztani a szemét sebtapasszal.

A vendég az első szem végeztével megkérte a kozmetikust, engedje meg, hogy megnézze az eredményt, mielőtt nekifogna a másik szemnek. Jól tette, mert igaz, hogy a sebtapasz letépése nem okozott akkora fájdalmat, mint amekkorát elképzelt magának, de a szeme könnyezett, ezért a ragasztó belement a szemébe, amitől vérben úszott a szeme, feszített, tovább könnyezett, de legalább a műszempillái igazán műre sikeredtek.

Vigyázzatok, ti nehogy ilyen kalandokba keveredjetek! Mindenképpen informáljátok le a kozmetikust, mielőtt felfekszetek a kezelőágyra és behunyjátok a szemeiteket, de a legjobb, ha szájhagyományra alapoztok: családtag, barátnő, jó ismerős ajánlotta kozmetikushoz menjetek, azzal nagyot nem tévedhettek.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Igen, vége az édes “kötődésnek”. Legkisebb gyermekem végérvényesen az önállóság útjára lépett. Elindult.

Hatalmas terpeszben totyog, behúzott nyakkal, felemelt kezekkel, és abban a pillanatban, hogy megbillen és elveszíti egyensúlyát, máris lóbálja jobbra-balra a kis pelenkás fenekét, így korrigálva tartását, lépteit. Abban az esetben, ha már nagyon nagy a lendület, mindent megtesz, hogy az esés a legkisebb fájdalommal járjon.

Naivan azt gondoltam, ennyi elég is lesz a hirtelen változásokból. Ráérünk még dacolni, főleg anyával. Hát tévedtem. Az “Ah nooon!” (magyarul: na neeem!) felkiáltás legalább olyan gyakran hagyja el száját, mint ahányszor pislogok, vagy levegőt veszek. Gyakorlatilag egész nap ezt az egy szót ismételgeti. Kisebb-nagyobb megszakításokkal. Néha egy szemrehányó mamaaan-nal (franciául) vagy mamaaaa-val (magyarul) kiegészítve.

Elég ha csak annyit mondok: “- Gyerünk, irány öltözni!”. Még be sem fejeztem a mondandóm, de már válaszol: “- Ah, noooon!”, vagy nagyon határozott: “Neeem!”.
Hogy hányszor hallja ezt a szót egy nap, és miért lett ez a kedvenc szava? Hát akkor gyónok.

– Az elmúlt hónapokban már reggelizés közben ezt kántáltam, hiszen a müzli darabok repkedtek jobbra és balra, a kanapéra, a zongora alá, a hajamba.

– Valakinek a kezét mindig az utolsó pillanatban kaptam ki a konnektorból (nem vagyok felelőtlen anya, minden konnektorhoz tartozik vakdugó), de valahogy folyton azt a konnektort találja meg amiben éppen nincs.

– Ha Csuvi babán múlna, a kutyánk már kopasz lenne, hiszen egyik kedvenc foglalatossága a heverésző kutya szőrének tépkedése, aki golden retriever lévén még élvezi is a nyári hónapokban a “vetkőztetést”. Én annál kevésbé viselem a csomókban álló kutyaszőrt a nappaliban, a teraszon, a gyerek ruháin és a szájában. Bööö, pfúj!

Tehát a gyerek éli életét és minden második percben ezt a szót hallja imádott édesanyja szájából, néha csendesen, néha ingerülten, néha őrjöngve, vagy csak fáradtan, minden reményt vesztve, suttogva, hogy: NEM!

Olyankor a legcukibb, amikor még a fejét is rázza jobbra balra, repkednek szőke fürtjei és mosolyogva, lenézően közli velem, hogy nem.

Ő márpedig nem vesz cipőt a lábára, és mezítláb szeretne a forró betonon sétálni. Én ilyenkor “engedek”. Na gyerünk lányom, megnézzük meddig fogsz ilyen önelégülten vigyorogni. A pici talpak leérnek a földre, baba rémülten anyára néz, és máris anya ölébe ugrik és szalad ki a száján: “Ah nooon!”. Na ennyit a nyugodt csendről. Ha azt mondom, hogy vedd fel a cipőt, nem a válasz. Ha megengedem, hogy úgy csinálja, ahogy önérzetes királykisasszony elképzelte, akkor is a neeem szót kell hallgatom.

De igenis meghagyom neki a választás lehetőségét (nem minden pontjával értettem egyet, de jók a meglátások). Nem, nem félek a gyerekemtől, és nem félek neki nemet mondani. Vannak dolgok, amik a “nem kívánságműsor” kategóriába tartoznak. Ilyen például a szemetes kuka tartalmának és anya ÁNTSZ tisztaságú konyhájának tisztelete, de ugyanebbe a kategóriába tartozik minden olyan helyzet, ami a sürgősségi osztály látogatásával járhat, és higgyék el nekem, ha létezne ilyen, bármennyire is elővigyázatos szülők vagyunk, 4 gyermekkel már kijárna nekünk a törzsvásárlói kártya (carte de fidelité) a sürgősségire.

Ami engem illet, felőlem nyalogathatja a babakocsi kerekeit, letekerheti a retyópapírt, ki- és berámolhatja a szennyeskosarat, vagy evés közben nyugodtan turkálhatja a kajáját (akár a feje búbjára is kenegetheti a főzeléket). Nagy ügy, majd megmossuk, visszapakoljuk, újra feltekerjük, és erősítjük az immunrendszerét.
De ételt nem dobálunk, az esti rutin szent és sérthetetlen, és az udvariassági szabályokat be kell tartania. Mert aki tud nemet mondani, az tud köszönni is. Egy “bonzsu” vagy “szija” nem a világ legnehezebb szava. Nekem más dolgom sincs, mint példát mutatni. Ha azt mondom alvás, akkor alvás van. Nem játék, nem sétálás, hanem pihenés. Rám már nem hat az utolsó “még egy mese” hiszti. És ez a legnehezebb ezzel a korosztállyal. Most lehet és kell a nagyon fontos alapokat megtanítani a babának, példát mutatva és ennél a korosztálynál lehet a legkönnyebb hibát véteni, amiket utána vérrel. verejtékkel próbálunk helyrehozni.
Kompromisszum. Aztán, lesz ami lesz. Teszem a dolgom. Egy negyedik gyerek már csak nem fog ki rajtam… vagy mégis?

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Amikor az embernek gyereke születik, kettéválik az idődimenzió. Lesz gyerek előtti és gyerek utáni időszámítás, pont úgy, mint a töriórán a Kr. e. és Kr. u. időszámítás. Nálam ez úgy csapódott le, mintha a szülés után a hormonháztartásom programfrissítést végzett volna a hallásomon is. A szavak és kifejezések más értelmet nyertek, amióta gyerekem van. Ezekből mazsoláztam.

• Vakáció: gyerek előtt napsütést, medencét, koktélt, táncolást vagy síelést és bombardinót*, édes semmittevést jelentett. Gyerek után a napsütés ugyan megmaradt, de az édes semmittevésnek búcsút mondhattam. A vakáció a 24 órás gyerekfelügyelet, gyerekviták, végtelen hosszú autóutak szinonimájává vált. Röviden, csupa boldogság.

• Fürdés: finom, meleg víz, fürdőhab, mangóillat, apró mécsesek és Helen Humes – ez volt a fürdés definíciója mielőtt anyává váltam. Ma már csobbanást, hangoskodást, fürdőjátékon összeveszést, (egyszerre fürdetem a két gyereket). A fürdőszoba pedig rendszeresen átváltozik uszodává.

• Délig alvás: tessék? Hogy mi? Délig aludni? Nem rémlik. (Program eltávolítva delete gombbal.)

• Éjszakázás: mielőtt szülő voltam, bulit, spicces éjszakát, hajnalig tartó táncolást jelentett (és macskajajt is). Miután a gyerek megszületett az éjszakázás ezeregy szoptatást, fogzást, felriadást, cumikeresést és hasonló vidámságokat jelent.

Mi is “majdnem pont” ilyenek voltunk.

• Tagliatelle alla bolognese: azt hiszem alapvetően mindenki számára egy finom olasz tésztaételt jelet, de nekem már egy istenverte szósz jut eszembe róla, amit a gyerekek evés közben a fülükig elkennek, de még a hajukra is jut, és persze meglehetősen nehéz kimosni a ruhájukból.

• Tévésorozat: régen megvoltak a heti fix sorozataim, nevezetesen Született feleségek, Grace klinika, Dr. House, Friends, amiket a barátnőimmel összeülve néztünk meg. Hárman-négyen összejöttünk Krisztinél, elkészítettük a vacsorát, amit beszélgetés közben elfogyasztottunk, aztán összekucorogtunk a kanapéjára, bebújtunk a pihe-puha plédek alá és békésen megnéztük a sorozatainkat. Így relaxáltunk a fárasztó munkanap után (hm, azt gondoltam, hogy fárasztó volt a munkanap, ma már nyaralásnak tűnik egy kiadósabb munkanap is). Ma, ha valami olyan sorozat megy a tévében, amit szeretnék megnézni, akkor biztos, hogy csak minden harmadik részt sikerül elcsípnem, abból is csak a közepéből egy fikarcnyit, mivel az egyik az alvókáját keresi, a másiknak pisilni kell, aztán utolsó puszit kérnek, majd jön a “rosszat álmodtam” kifogás.

És ezek csak szemelvények…

* Az olasz sípályák elengedhetetlen itala. Kávét, tojáslikőrből és konyakból esetleg rumból, whiskeyből áll.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Van egy csapat barátnőm, akik időben szültek. Nem úgy, mint én, aki közel negyven évesen (egyáltalán mi számít későnek?). A húszas éveink vége felé jártunk, amikor én még csak a munkára és a tivornyázásra kikapcsolódásra összpontosítottam, a többiek pedig már a csecsemőjüket ringatták (és van a csapatnak egy harmadik része, akik köszönik szépen, nem kérnek a csapdából: tudatosan nem szülnek gyereket).

Kriszti barátnőmet a munkahelyemről hívtam fel, hogylétéről érdeklődni, mikor mondta, hogy tartsam a vonalat, csak átveszi a ételfutártól a kaját és már jön is folytatni a csacsorászást. Csak pislogtam! A kislánya pár hónapos volt, még mászni sem tudott, tehát nem csinált átláthatatlan kupit, mint egy két-három éves, magyarán nem arról szólt az élete, hogy egész nap rendet kellett raknia és takarítania. Mondtam magamban: WTF mi van??? Nem ér rá összedobni egy krumplilevest, zöldborsófőzeléket fasírttal, desszertnek pedig egy máglyarakást? Otthon dekkol a kisbabával, aki még mást sem tud, mint hason fekve gügyögni, hát igazán ráér… Micsoda naplopó, – gondoltam magamban – ennél már csak az a durvább, amikor a két saroknyira lévő postára is autóval mennek az emberek. Persze, mert akkoriban a csapatban én egy minden lében kanál fazon voltam, aki állandóan úton volt, nem loptam a napot, mindenre jutott időm. Abszolút nem voltam tisztába azzal az életformával, amiben Kriszti élt, nevezetesen az anyasággal.

Aztán telt-múlt az idő, konkrétan kerek 10 év, mire nekem is lettek gyerekeim és megvilágosodtam. Igen, nekem ennyire lassan esik le a tantusz. A csecsemők mellett nehéz megszervezni az életet, hiába voltam én a munka hőse, hiába tudtam a munkahelyemen százféle feladatot elvégezni egyszerre, hiába volt végtelen energiám este is, a gyerekneveléssel számtalan meglepetésben volt részem (nekem is). Az első időkben az az ismeretlen, végtelen aggódás a csecsemő iránt. Aztán lassan kialakult a masszív magány (hm, hova lett a tekintélyes “udvartartás”, azaz a sok barátnő?). Olyan is előfordult, hogy már elmúlt dél, mire rádöbbentem, ma még nem is ettem semmit, össze kellene dobnom valamit, legalább vacsorára, amikor hazaér a férjem. És akkor Kriszti jutott eszembe. És akkor igazat adtam neki. Ő csinálta jól! Megrendelte az ennivalót és legalább egy elintéznivalót kipipált. Felhívtam őt megint, elmesélni neki a felismerést. Szó, szót követte, megkérdeztem, melyik futárszolgálatot ajánlja. Ugyanis ő még mindig nem szeret főzni, ebből kifolyólag sűrűn rendel ételfutártól. Ő már mindegyik kajafutárt kipróbálta (jah, hát 10 év alatt volt ideje), most a foodpandát alkalmazza (érted! Okostelefon applikáció). Utánanéztem, hogy hogy működik és jól meglepődtem, ugyanis nemcsak Budapestre szállítanak ki, hanem a nagyimhoz, Gyomaendrődre is (+ 48 egyéb városba)! Nem piskóta! Szólok is nagyanyámnak, rendeljen ő is. Sajnos szegénynek kikészültek az ízületei, már nem tud rétest sem húzni (93 éves, már vagy 10 éve tropák a kezei, nem is várom el tőle). Az is szuper, hogy többféle konyhával dolgoznak, ami azt jelenti, hogy jobbnál jobb éttermekből válogathatok. Ja, ezzel egy másik nagy dilemmát is kiiktattam, mégpedig a “mi legyen az ebéd?” körüli nyűgöt. Ugyanis ezzel is csak az idő megy, mert az embernek nincs mindig ötlete, ha nem gasztroblogger: tegnap már volt borsóleves, rizses hús, kakaós csiga, tegnapelőtt már volt gulyásleves és palacsinta, már a gyorsételeket is unom (fagyasztott halrudacskák, fagyasztott szilvás gombóc, fagyasztott pizza…).

Hm, nem hülye Kriszti! Nem elég, hogy áldozhatott a hobbija oltárán és egész nap horgolhatta a szebbnél szebb skandináv ihletésű párnáit (na jó, gyereket is nevelt menet közben 😉 ), de még változatosan is étkeztek.

Aztán szépen kipróbáltam én is ezt az életstílust és egyelőre úgy néz ki, bevált. A szomszédasszony lándzsás tekintetével nem foglalkozom, tudom mire gondol: mekkora egy léhűtő vagyok.

A foodpandát azért szeretem, mert van ott minden, ami szem-szájnak ingere: a magyar konyha az alap nálam, az olasz konyha az örök szerelem, a mexikói konyha izgalmas, mindig vágyom Mexikóba, így legalább kicsit kaphatok az életérzésből, a japán konyha manapság elengedhetetlen, ha az ember trendi akar lenni (a valódi menő barátnőim mind sushi bárba járnak), az amerikai konyháért a férjem rajong (isteni, valódi hamburgerek, nem mekigyári, bár az is finom, csak hát…), a vegetáriánus ételeikre pedig azért van szükségem, mert nekem néha elegem van a húsevésből, pláne, ha kihalófélben lévő állatokról nézek dokfilmet.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: