Meglepetés az nagyjából nuku, illetve az ember fiának – lányának elég gyorsan, a kattintást követően elkezd lohadni a lelkesedése. Az utóbbi időben 4-5 ilyen listával volt szerencsém találkozni. Még emlékszem pár évvel ezelőttről az első “szerény” listákra, amelyeken előkék, cumisüvegek, babazoknik, babahőmérők és csupa apróságok szerepeltek. Aztán ahogy teltek a évek, úgy lettek egyre “bátrabbak” a várandós anyukák, és mintha tőlünk várnák az egész babakelengye megvásárlását. Nem ám az alsó vagy középkategóriás babakocsi, ringató, cumisüveg sterilizátor szerepel a listán, dehogy. Egyből a luxustermékekkel indul. 😀
Jókat szoktam mosolyogni, amikor megérkezem a szülészetre, és végignézem az első ajándék kínálatot. Mint négy gyerekes, tökéletlen anyuka már nagyjából tudom mire van valójában szüksége egy újszülött babának. Elkerekedett szemekkel nézett rám mindenki, amikor egyik barátnőmnek kozmetikai kezeléssel leptem meg, micsoda szentségtörés, hogy nem a babát ajándékoztam meg.
2 héttel a szülés után sírva hívott fel az arckezelés és masszázs után, hogy megköszönje a legjobb kelengye ajándékot, amit tőlem kapott. Most vettem volna egy hatodik rugdalódzót, amit majd csak egyszer vesz fel az újszülött?
És persze az első gyermeknél mindenki túlzásokba esik, olyan dolgokat is megvesz, amit soha nem fog használni, és használatlanul adja tovább a gyanútlan első gyermekét váró barátnőjének. 😀
Mennyivel egyszerűbb dolguk van a finn anyukáknak. Már a 30-as évek óta él egy hagyomány, mely szerint a finn kormány minden várandós anyukának küld egy “kezdő csomagot”. A program lényege, hogy minden finn baba egyenlő esélyekkel és feltételekkel kezdje életét.
A színes, szalagos doboz, aminek mérete a duplája egy mózeskosárnak, tartalmaz mindent, amire egy újszülött bébinek szüksége lehet. Tele van ruhákkal: overál, sapka, zoknik, kesztyű, rugdalódzók, bodyk, harisnyák stb. És mivel Finnország nem kifejezetten trópusi éghajlat alatt fekszik, ezért a ruhák mellé meleg takarók kerülnek, és nem maradhatnak el a tisztálkodószerek, és cumisüvegek sem.
Még a program elején textileket tartalmazott a doboz, hogy az anyukák babaruhákat varrjanak belőlük, és ahogy az idők folyamán a szükségletek változtak, mára a textil pelenkát felváltotta az eldobhatós pelenka, és az állandóan váltózó cumi – nem cumi divatnak is igyekeznek eleget tenni. A doboz ezenkívül tartalmaz színes mesekönyveket is, hogy a szülőket arra ösztönözzék, mielőbb olvasni tanítsák a gyermekeket.
Szerintem tök jó ötlet. Szerintetek?