A gyerekek csodálattal fedezik fel a világot. Ösztönszerűen, ártatlanul, kíváncsian és örömmel. Jó lenne, ha mindig ilyen érdeklődőek maradhatnának. Jó lenne, ha mi felnőttek nem törnénk meg ezt a csodát.

Én mindig is élveztem, ahogy a gyerekek képesek mindenben megtalálni a titokzatosságot, azt, ami teljesen elkábítja őket. Tátott szájjal képesek bámulni a szivárványt, de akár az “összeragadt” bodobácsokat is.

A bodobács

Mi felnőttek ilyeneken nem állunk le csodálkozni, egy csiga látványától aztán végképp nem rakjuk stand-by üzemmódba a végtelenül fontos elfoglaltságunkat. Persze ez attól van, mert már láttunk fából vaskarikát, mi már mindent megszoktuk. A rutin… Számunkra egy szivárvány már banális. A gyerekeknek azonban ezek mind-mind új és felfedezni való dolog. Számukra mindez varázslat és csoda. Milyen kár, hogy mi felnőttek már elveszítettük a valódi rácsodálkozás képességét (na jó, elutazunk a messzi külföldre, hogy szemünk-szánk elámulhasson). Ezt a képességet meg kellene őriznünk felnőttkorunkra is és utána óvni, táplálni, hogy ki ne hunyjon belőlünk, pontosan azért, hogy mi is minél többször azon kapjuk magunkat, hogy felkiáltunk, mint a gyerekek: “Hűha, ez hihetetlen!”.

Egyik nagy kedvencük a virágszedés

Aztán úton-útfélen sajnos mindenki életében eljön az idő, amikor már túlesik a csiga-szivárvány-bodobács bűvös háromszögén. Amikor a gyerek már iskoláskorú, mi felnőttek ráadásul arra törekszünk (zömében mindahányan), hogy jól teljesítsen, hogy jó jegyeket szerezzen, hogy töretlenül vágtázzon a legpompásabb egyetemek felé. És még csak hat éves sincs a kölyök. Eljön az a pillanat, amikor a matematika már nem okoz mámort, a természet már inkább kemény kémia-, fizika-, biológiaórát jelent. Egyszer vége szakad a parkban bogarakat fürkésző időszaknak, ez már nem fogja lázba hozni őket. Pedig szerintem törekednünk kellene, hogy ne az iPad és hasonló csodaketyerével töltsék ki az idejük zömét. Tisztában vagyok vele, hogy ma már az is fontos, sőt, egyáltalán nem érdemes lemaradni az ilyenfajta fejlődésről sem, mert pórul járhat, de ebben én személy szerint egy kis ellentmondást érzek. Lemarad, ha nem halad a trenddel, viszont úgy látom, mintha kicsit beszűkültek lennének a mai kamaszok. Mintha állandóan, folyton-folyvást és szüntelenül az iPhone-okon és egyéb okostelefonokon, tableteken pötyögnének. Feltételezem, hogy nem a tankönyv applikációját tanulmányozzák. Lőttek volna a gyerekkori nyitottságuknak? De kár károgni a mai fiatalokra, hiszen ők is ugyanazt az utat járják be, min mi annak idején. Én is elszakadtam már a walkmantól és Donkey Kongtól (Nintendo, 1980-as évek eleje… Ez mindent elmond!). A végén mindenkiből lesz valaki. Szakmát szereznek, leérettségiznek és elvégzik az egyetemet masterral megkoronázva. Remélem!

Igen, az ott kutyaszar. (Bár tudják, hogy tilos hozzányúlni, azért én a háttérből folyamatosan duruzsoltam a fülükbe a szabályt.)

Imádják a macskákat.

Hát még a kutyákat!

Bodobács for ever.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Köszönjük szépen Selyemgubanc! Nagy megtiszteltetés, hogy szeretitek zsenge 7 hónapos blogunkat! Nagyon örülünk, mert ez az első díjunk, közben reméljük, hogy nem az utolsó! Nagyon jól esik a visszaigazolás. Sőt, meghatódtunk!

“Mi ez az új őrület? A Liebster Award egy vándor díj. Egyfajta pozitív visszajelzés blogos társaktól és kicsit az örömködésről, egymás írásainak népszerűsítéséről, és egyben az elismerésről is szól. Úgy is mondhatnám a lelkes kezdők első sikerélménye, legalábbis számunkra az lett.” – írja Selyemgubanc.

Vándordíjról lévén szó, már adjuk is tovább általunk kedvelt blogoknak*. Díjazott blogjaink a következők:

– Mi ez a cirkusz már megint

– Régiségeknek

– Hahópihe

– Bonnie konyhája

– Rejtelmek

– Nő, feleség, anya

– Wonder?woman

– Cafe mystra

– Turbo anyu

– Egy hétköznapi kényszerevő titkai

– Fapiacról kertvárosba

Kedves Bloggerek!

Fogadjátok tőlünk sok szeretettel a Liebster Award-ot!

A díjhoz tartozik néhány kedves szabály, az “ismerjük meg egymást” mottó égisze alatt. Ilyen például a díjazó kérdéseinek megválaszolása, valamint kérdésfeltevés az általunk díjazottaknak (ne felejtsétek el átadni a díjat 11 bloggernek).  Selyemgubanc kérdéseire adott válaszaimat Facebook oldalunkon olvashatjátok el.

Díjazottjainkat arra szeretnénk kérni, hogy kattintsanak Facebook oldalunkra, és megjegyzésben válaszolják meg az általunk feltett kérdéseket.

Még egyszer nagyon szépen köszönjük a díjat Selyemgubanc!

* Mind cafeblogos blog, kivétel az első, de őt egyszerűen nem lehet kihagyni! A varázslatos blogspotos blogok már unják a díjakat, ezért őket most nem zaklatjuk.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Pontosan 2 hete éppen ezekben az órákban a műtőasztalon feküdtem öntudatlanul, remélve, hogy amikor felébredek egy fél jó hírrel vár az orvos. A fél jó hír megvan, már csak a másik felére kell várnom. A műtét alatti gyors tesztben nem találtak rákos sejteket a kivágott fél pajzsmirigyemben, de a biztonság kedvéért meg kell várni a rendes citológiai vizsgálat eredményét. Lassan másfél hete, hogy itthon vagyok és mivel az elején szigorú ágynyugalomra fogott az orvos iszonyú nehéz napokat éltünk meg. Igen többesszámban. Én és a család. És mire billentyűre akartam volna vetni, mekkora katasztrófa egy család életében, ha anya kiesik a napi mókuskerékből, addigra a kisember, az anya és a többiek bloggere megelőzőtt. 😀

Az ágynyugalmat felváltotta a könnyített családi élet, de a  nap közepére már mérhetetlenül fáradt vagyok, mintha mázsás súlyokat cipelnék a végtagjaimon. A hormonszintem a béka feneke alatt, de időt kell adni a bent maradt fél pajzsmirigyemnek, hogy átvegye kimetszett párja szerepét. Kapott pontosan 3 hetet. Addig úgy kelek, fekszem, mint egy zombi, amit bírok megcsinálom, amit nem… na az egész egyszerűen kénytelen megvárni. És sajnos történt más negatív dolog is, ami tovább rontott a rossz kedvemen. Egyik kedvenc barátnőm, akinek 1 héttel a műtétem előtt volt biopsziája a mellében, megkapta a citológiai vizsgálat eredményét, és mellrákot diagnosztizáltak nála. Nála. Annál a  nőnél, aki 4 gyereket szoptatott, soha életében nem dohányzott, nem ivott, és minden áldott nap, ha esik, ha fúj, ha dög meleg van, ha fagy, ő SPORTOL. Annál a nőnél, akit titkon mindig irigyeltem, hogy honnan veszi az energiát, és próbálok felnőni hozzá. Példaképként szeretem, becsülöm. És akkor kap egy ekkora pofont az élettől.

És miközben én még mindig az eredményemre várok… Nem folytatom, mi minden jár a fejemben. Az egyik pillanatban pozitív vagyok, a következőben, meg… ÁÁÁÁÁÁÁ, hagyjuk!

Amikor már végképp elegem lett saját magamból, meg a nyavalygásból, hogy itt fáj, ott szúr, apró pici feladatokat adtam magamnak, és megfogadtam, hogy ha már itt a jó idő, akkor legalább kihasználom, és csináljak olyan dolgokat, amiket normál, egészséges üzemmódban soha nem lenne időm megcsinálni.

– Abban a pillanatban, hogy kisüt a nap, máris a napágyon feküdni (nyakamon a vágást szigorúan takargatva), vagy sétálok először BABA NÉLKÜL! Aztán, ha már több erőm lesz, már a babakocsit is bevállalom a dimbes-dombos utcákon.

– Minden délután, attól függően, hogy ki hozza haza a gyerekeket a suliból (szülőtársak rengeteget segítenek), beszélgetni mindenkivel. Vége a “rohanni kell, nincs időm trécselni” időszaknak.

– Eperszezon: mire odajutottam volna, hogy én is eszem egy picit, addigra a kölkök mindent felzabáltak. Na ennek vége. Igenis kiélvezem az utolsó pillanatig az eperszezont, és mivel Franciaországban 3-4 fajta eper érik elég sokáig, még bőven van mit fogyasztani.

– Csak úgy hallgatni a madárcsiripelést, meg a tücsköket (tegnap így aludtam el a kertben, már nem is emlékszem mikor történt ilyen legutoljára).

– Minden piac napon lemenni és sétálni, nézelődni, vásárolgatni a kofáktól. 

– Kiülni egy fagyizó teraszára fagyizni (a fagyi nagyon jó a gyulladásra), tehát még jó alibim is van hozzá. 😀

– Előszedegetni a nyári cipőket.

– Ha jó idő van, minden este a kertben vacsizni (eddig utáltam, mert ki-be kellett hordanom mindent, most nem én cipekedek, most élvezem). 😀

– Cseresznyét lopni a szomszédtól (hé, éljünk kicsit veszélyesen… Na jó, mielőtt nekiesnék a szomszéd cseresznyefájának engedélyt kérek Francoistól).

– Pipacsokat fényképezni, megtanítani ezt a verset Emmának:

Váci Mihály: Pipacsok a búzamezőben

Búza, búzakalász!
véle a szél hadonász:
hajlik, lengedezik,
amíg cseperedik.
Búza, búzakalász

 Színe még nem arany;

mint a fű, csak olyan,
Szerte búzamező
zöld színben repeső,
– színe még nem arany.

Amíg érik a mag,
lassan jó nap alatt,
– könnyű kis pipacsok
szirma, lángja lobog,
amíg érik a mag.

Messze virítanak,
Lenge szirmaikat
Rázva vérpirosan,
mag felett magasan,
messze virítanak.

– Lábat lógatni a Genfi-tó vízébe, nem baj, ha hideg a víz.

– Etetni a hattyúkat és a kacsákat.

– Elpakolni a téli pulcsikat.

– Elővenni a nyári ruhákat.

– Paradicsomot ültetni. 

– Új fürdőruhát vadászni!!!

– Málna… sok porcukorral.

– Mezítláb járkálni a fűben.

Csak napi egy dolog, csak napi egy és hátha erősebb leszek napról napra!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

TÖRTÉNELEM – A D-day nemcsak arról a 130.000 katonáról szól, akik Normandia partjaira érkeztek…

Tegnap óta a televíziócsatornák és újságok másról sem szólnak Franciaországban, mint a normandiai partraszállásról: idén a 70. évfordulót ünnepeljük.

Mindenki tanult az iskolában a D-day-ről. A sok ezer katonáról, akik 1944. júniusában elözönlötték Észak-Franciaország öt tengerpartját, azonban olvastam nyolc olyan részletről, amit nekem nem tanítottak az iskolában (vagy csak koromnál fogva elfelejtettem?), mégis lenyűgözően izgalmasnak tartok.

A német védekező csapatok vezetője nem “eltávban” volt 1944. június 6-án

A németek már hónapok óta tudták: a szövetségesek partraszállást terveltek ki. A kérdés már csak az maradt: hol és mikor? Június elején a meteorológiai feltételek kedvezőtlenek voltak, emiatt a szövetségesek kénytelenek voltak elhalasztani a haditervet véghezvitelét. A meteorológusok viszont egy kis szélcsendet jeleztek június 5. délutánjától, így eldöntötték: aznap támadnak. A németek erre nem számítottak, ugyanis meg voltak győződve, ahhoz, hogy a szövetségesek elindítsák a bevetést, a legalább hat napon keresztül kedvező időjárásra van szükségük. Erwin Rommel vezértábornagy, aki a La Manche csatorna partjának védelmi megbízottja volt ezt kihasználva június 5-én eltávozási engedélyt kapott, így Németországba utazott, hogy megünnepelhesse felesége születésnapját. Rossz időzítés volt…

Ejtőernyős próbababákat dobtak le a partokra 

Június 5-én és 6-án nem kevesebb, mint 500 ejtőernyős szövetbabát dobtak ki a repülőkből távolabb azoktól a területektől, ahol ténylegesen le kellett szállniuk a valódi ejtőernyősöknek. Ez volt az ún. Titanic hadművelet. Az átverési kísérlet működött, a német vezetők csapatokat küldtek oda, ahol ezek a bábuk földet értek.

Az ejtőernyős szövetbabáknak nevet is adtak, Rupert-nek nevezték el.

Rupert úr, ma már múzeumban kiállítva.

Utah, Omaha, Gold, Juno, Sword … De miért nevezték így a tengerpartokat?

Az amerikai és brit parancsnokság választhatott nevet azoknak a tengerpartoknak, ahol katonáik a partraszállásra készültek. Az amerikaiak a “saját” tengerpartjuknak egy amerikai állam nevét adták (Utah) és egy nebraskai városét (Omaha), ahonnan két altiszt származott.

Montgomery brit tábornok halneveket javasolt: goldfish, azaz aranyhal és swordfish, azaz kardhal, amiből végül Gold (arany) és Sword (kard) lett. Jellyfish-t, azaz medúzát viszont nem fogadták el, mivel annak rövidítése jelly lett volna, ami lekvárt jelent, ez egyáltalán nem tűnt megfelelőnek az alkalomhoz. Dawnay kanadai főhadnagy talál rá egy használható, testhezálló megnevezést: Juno lett, ami nem más, mint a felesége neve.

Kolbász és spárga

Ezek nem ínycsiklandó ételek, hanem háborús eszközök megnevezései, melyeket a partraszálláskor használtak. A kolbászok valójában léghajók (léggömbök) voltak, melyeket acélhuzallal a földhöz rögzítettek és a légi támadásokat akadályozták meg (kis repülési magasságuakat). Amint egy repülő hozzáért egy ilyen léggömbhöz, máris kapott egy onnan kilőtt légiaknát. Ez egy meglehetősen elrettentő módszer volt, az egyetlen hátránya, hogy az ellenség is jól láthatta.

Rommel spárgái pedig 4-5 méteres facölöpök voltak, melyekre aknákat kötöztek fémhuzallal. Ezek a német fegyverarzenálhoz tartoztak. Az volt a céljuk ezekkel, hogy megakadályozzák a szövetségesek partraszállási lehetőségét, vagy repülők, ejtőernyősök landolását.

Levegőben a léghajók (ún. kolbászok).

Spárgák (franciául asperges).

Bűnöző felszabadítók

A szövetséges csapatok partraszállása mindenképpen a felszabadítás szinonimája. Azonban Mary Louise Roberts történésznő mást is mesél What soldiers do, Sex and the american GI in World war II France (Mit tettek a katonák: szex és az amerikai katonák a II. Világháború Franciaországban) című könyvében, mégpedig azt, hogy az amerikai katonák abnormális (aberrált, perverz?) játékokhoz is nyúltak. “Amikor az amerikai katonák Franciaországba érkeztek, úgy képzelték, hogy ők a lovagok, akik megmentik a veszedelemtől a hercegnőket. Azzal a gondolattal áltatták őket, hogy a franciák hálásak lesznek, meg fogják őket jutalmazni és, hogy a francia hölgyek bizonyos adóssággal tartoznak nekik” mesélte a könyv szerzője a Le Monde francia napilapnak. “Férfi libidó cunaminak” nevezte a jelenséget, ami azt jelenti, hogy nemcsak a bordélyházakba jártak a katonák, hanem 1944 augusztusában és szeptemberében óriási nemi erőszak hullámot is elindítottak Normandiában. A felszabadításkor 49 amerikai katonát ítéltek el nemi erőszak tette miatt és 21-et felakasztottak.

További érdekességek Franciaországról

Jean Gabin, a méltán híres francia színész, 1941. február 2-án kivándorolt Amerikába, nevezetesen Hollywoodba, mert nem volt hajlandó a német megszállás alatt németeknek filmet forgatni. Ugyan forgatott amerikai ott-tartózkodása idején két filmet, megpróbálhatott volna karriert építeni, de hazaszeretete visszaszólította Franciaországba és 1943-ban a francia haditengerészethez szegődött, hogy részt vehessen hazája felszabadításában. Többek között közreműködik Royan felszabadításában is (Bordeaux és La Rochelle között található város, a bejegyzés szerzője jelenleg ott él, ezért fontos megemlíteni 😉 ).

Oradour-sur-Glane véletlenül vált a II. Világháború áldozatává. A németek eltévedtek, véletlenül kerültek ebbe a faluba, de ha már ott voltak – mennyire végtelenül morbid – óriási mészárlást végeztek.  Miután elveszítették a csatát Normandiában!

1944. június 9-én érkeztek a faluba, másnap a kisbíróval összehívatták a falu összes lakóját, igazolványokkal együtt.

A kegyetlen barbárság és a közöny a tetőfokára hágott.

A férfiakat pajtákba, garázsokba, fészerekbe terelték és légpuskával lelőtték őket, majd a holttesteket beborították szalmával és meggyújtották a holttesteket, azonban néhányuknak sikerült megmenekülniük. Ők mesélték, hogy különös volt, az SS-katonák deréktól lefelé, jobbára a lábukra céloztak, így sokan nem haltak meg azonnal… csak a tűzben. Volt, akit élve égettek el.

A nőket és gyerekeket a falu templomába terelték. A falu összes női lakosát és összes gyerekét! A templom főhajójában elhelyeztek egy ládát, melyben robbanóanyag volt. Gyújtózsinórral robbantották fel, a ládából fojtó füst áradt ki, ott fulladtak meg a templomban. Lelőtték azokat, akik próbáltak kimenekülni, majd rájuk is szalmát hánytak és őket is meggyújtották.

Egyetlen nő élte túl a mészárlást, Marguerite Rouffanche, akinek sikerült a templom egyik ablakán kimászni és a földeken elbújnia. Ő aznap elvesztette férjét, fiát, két lányát és hét hónapos unokáját.

Marguerite Rouffanche

Az SS katonák nem bíztak semmit a véletlenre, újból végigjárták a falut és akik el tudtak bújni, vagy egyszerűen a házakban maradtak, például az idős, magatehetetlen betegek, azokat is agyonlőtték, majd az egész házat felgyújtották. A segítségre érkező csapatok már csak elégett tetemeket találtak a leégett házakban.

A péket és feleségét, három gyerekükkel együtt a pékség kemencéjében találták meg. Elszenesedve.

Kútban is találtak holttesteket, de már bomlásnak indultak, így nem lehetett kihúzni és beazonosítani őket. A tetemeket a kútban hagyták.

Összesen 642 embert mészároltak le 1944. június 10-én Oradour-sur-Glan-ban. 190 férfit, 245 nőt és 207 gyermeket. Mindössze 5 férfi és 1 nő, az előzőleg említett Marguerite Rouffanche élte túl a vérengzést.

A háború után Charles de Gaulle tábornok úgy döntött, hogy a falut soha nem építetik újjá, így Franciaország náci megszállásának fájdalmas emlékhelyévé vált.

Ma is pontosan így néz ki.

Sainte-Mère-Église volt az első település, melyet 1944. június 5. éjjelén és 6. hajnalán sikeresen felszabadítottak a szövetségesek a német megszállás alól. 1940. június 18-án foglalták el a németek és tűzték ki horogkeresztes zászlajukat a falu polgármesteri hivatalára. Onnantól fogva közel 4 éven keresztül megszállás alatt tartották.

1944. június 5-én este 11 órakor tűz tört ki egy épületben a templommal szemben. A tűzoltók és civil, helyi lakosok próbálták eloltani a tüzet, a vízzel teli vödröket kézről kézre adták, miközben ezt körülbelül 50 német katona ellenőrizte, természetesen felfegyverkezve.

Egyszer csak a semmiből géppuskák ropogását lehetett hallani. Az égboltot elárasztották katonai repülőgépek, melyekből 1500 ejtőernyős ugrált kifelé. Amerikai szövetségi katonák voltak. A németek lőttek, amerre csak ejtőernyőst láttak.

Az egyik ejtőernyős, John Steele, fennakadt a templom harangtornyán és órákon keresztül kényszerült végignézni, ahogy alatta folynak a csatározások.

A mai napig ott lóg John Steele, de már csak bábu formájában, mementónak.

Hajnal 4 óra 30 perckor megtörtént a hatalomátvétel, azonban a német tüzérség még június 6-7-én szétbombázta a falut, rengeteg katonai és civil áldozatokat követelve.

A franciák a mai napig nem kedvelik* a németeket, érthető, nehéz felejteni, bár a világ azóta nagyot változott. Változott?

* Mondhatnék erősebbet is, például azt, hogy utálják a németeket, és ha feljön a II. Világháború témakör, akkor kő kövön nem marad…

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Ahogy telik az idő, és persze az üres Mojito-s poharak száma növekszik, a következő gondolatokkal szembesülők:

1. Mekkora egy szar anya vagyok, anyám is megmondta: – Onnantól kezdve fiam, hogy gyerekeid születtek, vége a bulikorszaknak. Te nekik élsz.

2. Aztán elkámpicsorodom: – Mennyire hiányzik az a sok taknyos orr és vajon most mit csinálhatnak, biztosan nagyon hiányzom nekik, és álmatlanul forgolódnak a nagyi házában, hogy mikor jön már értük anyu. (Eközben a nagyinál a gyerekeket szanaszét kényeztetik, fagyit nyalogatnak és a késő esti filmet bambulják, miközben mami és papi már rég nyálukat csorgatva alszanak mellettük).

3. Előkerül a telefonom, és a többi elázott anyukával egymás szavába vágva dicsekszünk utódaink fényképeivel. Anyám, így józanul visszagondolva, de egy szánalmas banda vagyunk.

4.  Aztán bevillan: – Még szerencse hogy nem látnak most minket, micsoda szörnyű példát mutatnánk a gyerekeinknek. Anya és apa, picit egymásba csúszva, enyhén pityókásan. Tinédzser gyerek egyből kihasználná a helyzeti előnyt.

5. Jól sikerült estét, jól sikerült éjszakával illik megkoronázni. A francba, ugye semmi hülyeséget nem csináltunk, aminek 9 hónap múlva lesz csak kézzel fogható jele?

És ahol mindig elrontom a bulit… Az a másnap reggel. Ahelyett, hogy kialudnám a macskajajt  és délig dagonyáznék az ágyban, már hajnalban kukorékolok. Barangolok az üres gyerekszobákban és ahogy felébredtek már futok is a kölkökért, mert ugye lásd 1.pont, nem elég hogy estére lepasszoltam őket, még nappalra is hagyjam őket magukra?

Még haza sem értem velük, már a kocsiban megbánom hogy értük mentem, és nem hagytam őket késő estig a nagyszülőknél. Fáj a fejem, álmos vagyok, én csak jót akartam, de megint magammal szúrtam ki. Most hallgathatom sztereóban a Jégvarázst, a kamionokat imitáló különböző brummogó hangokat, valamelyik éppen aktuális szörnyű tini zenét végtelenített változatban, és még a bébi játékokban nem is cseréltem elemet.

Sebaj, ez az a pont, amikor hálás vagyok az előre beharangozott jövő hétvégi buliért, és már epekedve várom. 
És persze megfogadom, hogy a következő kiruccanásnál óvatosan veszem magamhoz a Mojitos poharakat. Sőt a legjobb, ha kihagyom a Mojitot. A menta amúgy is mérgező növény. Csak rumot kérek, TISZTÁN!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Franciaországban még rengetegen cigarettáznak és már rengetegen szívnak e-cigarettát. Az utolsó felmérések szerint napjainkban 500,000-en “gőzölögnek”. Ők nem dohányoznak, kikérik maguknak. Az e-cigarettázók találtak (mert kerestek!) maguknak új kifejezést: vapotage, ami a latin vapor-ból származik, tehát a gőzből, ugyanis az e-cigaretta nem klasszikus dohányfüstöt áraszt magából, hanem vízgőzt (persze ízesítettet, aminek a mellékhatásáról egyelőre nem sokat tudni, mivel a tanulmányok még csak 2003 óta folynak, lévén akkor fejlesztették ki, nem máshol, mint Kínába, de az tény, nem arról van szó, hogy csak vízgőzt tüdőznek le az e-cigizők, hanem nikotint és egyéb kemikáliákat, mesterséges anyagokat is).

A francia kormány június 17-én fogja benyújtani új dohányellenes törvényét, melyben számos útmutató intézkedés kerül előirányzásra, többek között ausztrál mintára a semleges cigarettás dobozok bevezetése is, írja a Le Monde.

A francia egészségügyi miniszter, Marisol Touraine olyan általános, egységes cigarettás dobozokat szándékozik bevezetni, melyeken nem lesznek látható logók, sem megkülönböztető színek, sem designelemek, kizárólag közegészségügyi üzenetek, pontosan úgy, mint Ausztráliában.

A kormány azt szeretné, hogy az e-cigaretta használóira is ugyanazon szabályok vonatkozzanak, mint amelyek a hagyományos cigarettára is.

Franciaországban úgy teremnek az elektromos cigarettát árusító szaküzletek, mint erdőben a gomba. Az első 2010-ben nyitott meg, ma már 141 van országszerte és év végére 300 boltot prognosztizáltak.

Magyarországon képlékeny a helyzet az e-cigarettával kapcsolatban. Kikiáltották illegálisnak a nikotintartalma miatt, melyet gyógyszernek minősítettek, aztán ezt visszavonták, de ettől függetlenül a NAV még mindig üldözi az e-cigaretta kereskedőket, bár webshopokban lehet kapni így is, legálisan. A kígyó a saját farkába harap. “Győzött a józan ész, az e-cigaretta nem gyógyszer” című cikkben olvashatunk erről egy összefoglalót.

Dohányellenes kampány Lyonban

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint a dohányzás évente 6 millió ember életét oltja ki és ha nem teszünk ellene valamint, akkor ez a szám 2030-ra 8 millióra fog emelkedni. Franciaországban a rákbetegségeket elsősorban a dohányzás eredményezi. Közel 73 000-en halnak bele, ebből 59 000 férfi és 14 000 nő.

A bátor, józan és példamutató Ausztrália

2012 decemberében az ausztrál dohányzók a boltokban már nem kaphatták meg a szokásos cigarettájukat. Az ausztrál kormány bevezetett egy új törvényt, miszerint a cigarettagyártók kötelesek logó és márkanév kiemelése nélkül forgalomba hozni a dohányárujukat (lábjegyzetben, kisbetűvel lehet csak megkülönböztetni a különféle cigarettákat).

A világon az elsők voltak, akik ilyen hatalmas lépést tettek a cigaretta ellen, az egészség érdekében. Hiába van óriási business a dohánykereskedelemben, meg merték lépni. A sokkoló fotókat már megszokhattuk Magyarországon is, de Ausztráliában nincs más a cigarettás dobozon, csak a borzalmas képek és csak hátborzongató mondanivalók. A lényeg az volt, hogy abszolút figyelemfelkeltést érjenek el, valamint elvegyék a dohányzók kedvét az önmérgezéstől és a cigarettás doboz sikkes, vonzó ábrázolása se csábítson többé. A cigaretta ára is azért olyan (pofátlanul?) magas, hogy az embereknek ne legyen kedvük hozzá, ugyanis több, mint 4 000 Forint egy doboz. Franciaországban egyelőre hiába vannak elrettentő fotók és ütős üzenetek a cigarettás dobozon, hiába emelik folyamatosan az árát (például a Marlboro 7 Euróba kerül, azaz 2.120 Forintba), továbbra is dohányoznak az emberek és sokan.

Talán az egységes, csábító design nélküli, csak a megrázó fotókat ábrázoló cigarettás dobozok felébresztik a dohányzókat. Talán.

Forrás: Le Monde

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Imádom az estéket. A meleg, párás levegő még szállingózik a fürdőszobából babaillatot árasztva. A fények tompák, minden gyerekszobában csönd, nyugalom honol. 14 hónapja ez a kedvenc pillanatom. Picibabámmal befészkelődünk a babaszoba karosszékébe, körbepárnázzuk magunkat, és évszaknak megfelelően hallgatjuk a “csendet”. Most éppen tavasz van, és egymás szemébe nézve beszélgetünk. Elmesélem neki mit hallunk éppen: a nyugovóra térő madarak csicsergését, tücsök ciripelését, pici patak csobogását, távoli harang kongását, a tehenek kolompolását, ahogy vonulnak aludni. Ez a mi pillanatunk.

Nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarom, hogy ilyen gyorsan növekedjen, holott nap mint nap rácsodálkozom milyen ügyes, értelmes, érdeklődő totyogóvá cseperedett. Alig pár hónapja még elfért a bal karomban, ma már lóg mindenfelé keze-lába.

Pici teste az enyémhez simul, érzem az illatát. Hallgatom a szuszogását, és miközben együtt hintázunk, még elfogyasztja az utolsó cumisüveg tartalmát. Pici puha kezei az ujjaimmal játszanak, simogatják, és az alvós doudout (dudu, azaz kedvenc rongyi, vagy plüssfigura franciául) morzsolják. Érzem, ahogy elernyed a pici test.

Ilyenkor nem számít az idő. Csak mi ketten vagyunk.

Ha elalszik evés közben még egy utolsó puszit homlokára cuppantva, fülébe súgva jó éjszakát kívánok, és puha babatakarójába burkolózva mély álomba merül.

Ha még ébren van, de a cumisüveg kiürült, huncutul mosolyogva belebújik a nyakamba, puszi, fülbe suttogás, után beteszem az ágyába, betakarom, ő pedig elbújik a takaró mögött, majd hirtelen lerántja a fejéről és hangosan kuncog. Kukucs anyu! Még egy utolsó simi a puha babaarcon, és máris fordul az oldalára. Jó éjszakát szerelmem!

Pontosan 5 hetes és 1 napos kora óta alussza át az éjszakát. Ez itt Franciaországban teljesen normális. Nekem a negyedik gyereknél sikerült elérnem, és megértenem. Vajon miért nem hallgattam rájuk előbb, az előző gyereknél. Miért a sajàt automatizmusaimhoz ragaszkodtam, a belém nevelt “a gyerek sír, kellesz neki, rohanj azonnal” elvekhez?

A negyedik babánál, még mielőtt megszületett volna, már tudtam, ismertem a “francia formulát” és tudatosan alkalmaztam. Az első pillanattól kezdve. A franciák altatási történetei túl szépnek tűntek, hogy igazak legyenek, de azt mondtam, adok nekik egy esélyt. Veszteni valóm nincs.

Bárhol néztem is utána, a legfontosabb minden cikk,  vagy gyereknevelési könyv mondanivalója a következő:

“Bármilyen korú a gyerek, fontos valóban elhinni, hogy át fogja aludni az éjszakát. Ha nem hiszel benne, a gyerek érzi az aggodalmat, és nyugtalan lesz. Egy nyugodt, magabiztos anyuka, nyugodt babát eredményez.”

 

Az alvás, az álom és a gyermek

Hogyan segítsünk jót aludni a babának?

A másik nagyon fontos dolog, hogy megfigyeld és megismerd a babádat. Az első hetekben a babának az anyja mellett a helye. DE! Nappal nappal van, világos, még amikor alszik is az újszülött a világos szobában, zajban, az anyja mellett a helye. Ha vannak testvérei meg kell szoknia a zajt. A nappal fénnyel, zajjal jár. Az éjszaka csönddel, sötétséggel. Nem szabad lábujjhegyen járkálni, csak mert kisbaba érkezett a családba. Így tanulja meg a nappal mozgalmassága, és az éjszaka nyugalma közötti a különbséget. “A franciák számára a kisbaba aludni tanítása nem a lusta szülők önző stratégiája, hanem az első, döntő fontosságú lecke az önállóságról.”  Tehát fontos a napirend, fontos a magabiztos anya, de mi kell még a sikerhez, mit jelent “megtanítani” aludni a babát?

A “szünet” a kulcsszó. Ezt a gyerekorvosunk is megerősítette: – Amikor a baba felsír álmából akár nappal, akár éjjel, nem szabad egyből odaugrani hozzá. Adjuk meg neki a lehetőséget, hogy megnyugtassa magát. Az újszülöttek alvási ciklusa kb. 2 óra, és teljesen rendjén való, hogy felsírnak álmukból ébredve. Ha egy picit hagyjuk őket, megtanulják összekötni az alvási ciklusokat. Ha a szülő egyből hozzá rohan, és rosszul kódolja (ami az első 6 hétben teljesen természetes, ez tanulási időszak az anyának is) a sírás forrását, a baba nehezebben tanulja meg összekötni ezeket a ciklusokat – magyarázta türelmesen.

Ahogy telik az idő, az anya megtanulja milyen az éhséget jelző sírás, milyen a fájdalmat jelző sírás, és milyen az “unatkozom, gyere szórakoztass” sírás közötti különbség. “Éppen ezért, mivel az anya az elején még nem ismeri sírás-sírás közötti a különbségeket, hagyjuk a baba ösztöneit is kibontakozni. Még fontosabb, hogy ez a lehetőség csak nagyon rövid ideig áll fenn, a babák négy hónapos korára már kialakulnak a rossz szokások. Nyilván, ha a baba nem nyugszik meg pár perc után, meg kell etetni. Ha látjuk hogy görcsösen húzza magát össze, akkor valószínűleg kólikás fájdalma van, ezt csillapítani kell. Nem ok nélkül mondják, hogy a gyermekágyi időszak a legszebb, a legintimebb és a legnehezebb időszak egy anya életében.”

Tehát magabiztos anya, napirend, és a “szünet”!

És a legfontosabb:  “A francia szülők nem várják el a babájuktól, hogy amint megszületik, máris jól aludjon, de mire a szétdarabolt éjszakák elviselhetetlenné válnának – általában mire a kicsi eléri a két-három hónapos kort -, addigra véget is érnek.”

És igazuk lett, mert hittem benne. Pici babám érezte, hogy már a végét járom, már kezdek zombivá változni. Az éjszakákat együtt töltöttük, szopizott, majd ha még volt erőm, beraktam az ágyunk melletti bölcsőbe, vagy mellettem az ágyban durmolt két szoptatás között, de a vége felé (a  frászt hozva rám) ébredtünk úgy is, hogy a karomból lógott lefelé (ezért mindig az ágy közepén szoptattam).

Pontosan 5 hetes volt amikor az éjféli etetés után legközelebb 5 óra felé ébredt. Eljött a pillanat. Tudtam. Megtanulta. Megtanulta összekötni az alvási ciklusokat. A következő éjszakát már a szobájában, az ágyában töltötte a pelusával amivel szoptattam. Ott volt az illatom, az ágy melege. Az éjféli szoptatás után lefektettem és reggel 7-kor ébredt. Megtanulta átaludni az éjszakát. Azóta is, ha nem beteg, ha nem jön a foga, az éjszakáink teljes nyugalomban telnek.

Mondtam már, hogy én imádom az esti altatást 4 gyerekkel?

A gyerekek alszanak! Köszönjük, ha halkan kopogtatnak. (Aki felébreszti, vígasztalja is meg!) Köszönjük!

 

Idézetek: Pamela Druckerman: Nem harap a spenót című könyvéből

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Úgy képzelem, pont ilyen lett volna.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

A franciaországi Nantes városban gimnazista diákok  tüntettek a szexizmus ellen.

Franciaország 27 gimnázium diákjai döntöttek úgy, hogy május 16-án szoknyát vesznek fel és kirúzsozzák ajkukat. Fiúk és lányok egyaránt. Mindezt azért, hogy hangot adjanak a szexizmus és a nemi diszkrimináció elleni harcuknak.

A kezdeményezést 100%-osan a diákok tervelték ki, melyet az Akadémia (Oktatási Miniszérium közigazgatási egysége) és a Nemzeti Oktatási Minisztérium is üdvözölt (utóbbi kettő döntheti el és érvényesítheti a diákok ilyenfajta terveit is). Franciaországban egyébként is az “anyatejjel” szívják magukba a gyerekek, hogy a jó ügyért, a meggyőződésért ki kell vonulni az utcára és demonstrálni kell.

A kezdeményezéssel vitát kívántak indítani a nemek közötti különbségek kérdésköréről és az iskolai diszkriminációkról.

Közben a homoszexuális házasságok ellen tiltakozók csapata – hiába szavazták meg 2013-ban az egyneműekre vonatkozó törvényt Franciaországban – harcra készen álltak.

Szoknya? Gatya?

A Manif pour tous (Felvonulás mindenkiért) 150 tagja vonult az iskola elé, hogy tiltakozzon a diákok kezdeményezése ellen, ami viszont elnyerte az anarchisták támogatását, így együtt kántálták: “Nem akarunk fasisztákat a városunkban!”.

“Ami fellibbenti a szoknyát”

Forrás: cronaca e attualità

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hahó Suisse-Romande-ban élő magyarok!  😀

Óriási nyilvános és ingyenes bulik lesznek Genfben június 28-án déltől éjfélig… a háztetőkön. 😀

Itt, itt, itt, itt, itt…

A felhívás így hangzik:

“Mindenki erről beszél, de kevesen jutottak még el ilyen eseményre, melyet idén június 28-án rendezünk meg. Vigyázat, csak egy napig fog tartani! A genfiek háztetői igazi városi oázisokká változnak, melyek tárt karokkal várják majd a látogatókat.

Az első “Rooftop Day-t” Zürichben, Bázelben és Luzernben rendeztük meg tavaly. Óriási sikere volt. Idén tovább megyünk: Suisse Romande-ba (francia Svájc).

Az alapelv egyszerű: elég, ha megnyitod a közönség számára a tetőteraszodat egy nap, vagy este erejéig. Rendezz egy kis bulit, vagy egy nagy BBQ sütögetést, egy divatbemutatót, egy filmvetítést, egy koncertet, egy jógaórát, egy kiállítást, egy ülést (sit-in), egy performanszt, egy bújócska partit, vagy bármit, ami eszedbe jut, hogy a többiek is élvezhessék a pompás kilátásodat.

Tudod mit? Meghívlak egy sörre!”

Sörből nem lesz hiány, ugyanis a Heineken a szponzor. 😉

Csatlakozni a facebook oldalon lehet. Feliratkozni pedig május 31-ig bezárólag.

Tavaly 25 tetőteraszt nyitottak meg a közönség számára és 5000-en vettek részt a partin. Egy rádió és ötcsillagos hotelek is csatlakoztak, például a káprázatos Eden au Lac hotel.

Hasonló bulik vannak Magyarországon is, például Budapesten a Párizsi Nagy Áruház és Corvintetőn is. Menjetek, bulizzatok! Itt a nyár a nyakunkon. Ja, hogy még csak kedd van? Ne foglalkozzatok ilyen apróságokkal!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: