A piac, “intézmény”. Közhelyesen úgy is mondhatnám, hogy kötelező hétvégi program.
Ha nem is minden hétvégén, de azért 2-3 hetente, vasárnap, itt szerzem be a heti vitamin adagot, és persze az aznapi vasárnapi ebedét is. Ez az ÉN “guilty pleasure-öm”.
Ez a hely nem  a fogyókúrázók vagy kúrázni vágyók legjobb programja. A piac vasárnap reggel 8 körül nyit és dél,  fél 1 magasságában fejeződik be (ilyenkor lehet sokkal olcsóbban megvenni ugyanazt a terméket, amit előtte egy órával még simán a  duplájáért árultak 😀 ).
Mire az ember a vasárnapi ebéd elé kerül, már bőven túl van az aznapi vitaminbevitelen, és már pár zsíros kalóriabombát elfogyasztott.
Nincs az a kereskedő, aki ne kínálná a portékáját kóstolásra, legfőképp a gyerekeknek, hiszen tudják, hogy anyuka pénztárcájához a gyereken keresztül vezet az út. És amire egy gyerek azt mondja jó, ez finom, anya mééég, na azt el lehet adni. Borsos áron.
Nem kívánok senkinek szívszédülést okozni, nem kezdem el leírogatni egy kiló paradicsom, vagy pár deka jóféle sajt és sorolhatnám még mi árát. De adok egy jó tanácsot! Épeszű anya popsitörlő nélkül nem indul piacra.

A kölkeim imádják a piacot. Télen, nyáron, fagyban, kánikulában lelkesen araszolunk a babakocsikkal. Elég, ha beleszippantasz a levegőbe, keverednek az illatok, a fűszerek, a zöldségek, a zamatos gyümölcs illata. Francia és olasz árusok (közel van Olaszország, mondtam már hogy az Alpokban lakunk?) egymást túlkiabálva kínálják portékáikat.

Még meg sem érkeztünk, térültem-fordultam, és Edi kezében már landolt is az első görögdinnye szelet egyik kedvenc árusunktól, akinél szinte törzsvevőnek számítunk,  a 13 hónapos kezében már a szicíliai édes narancs,  amit szopogat, csócsál nagy élvezettel.

De Edi végigkóstolta a teljes paradicsom kínálatot, majd felzabálta kedvenc felvágottas kereskedőnk összes kínálásra felszeletelt diós szalámiját.

És akkor még nem válogattam a hajnalban frissen szedett spenótlevelekből, végig szaglásztam a medvehagyma csokrokat, a póréhagymákat, karfiolokat, és persze jött a kihagyhatatlan, az élvezetek netovabbja.

A tapenade-tól a paradicsomos olívás kencémig, a különböző pácolt olívabogyók, fokhagymák, és a legjobb, hogy bármit megkóstolhatsz (és persze jó pénzért haza is viheted magaddal). Általában itt hagyom a legtöbb pénzt, de ha nem ezért akkor miért?

Ezen a vasárnapon térdig jártunk az eperben. Nem a szupermarket vizes, színtelen műgyümölcsében, amit az ember már 2 Euro/500 gr (körülbelül) magáénak mondhat, hanem abban  az igaziban.  Gyönyörű piros, illatos, “gyere, egyél meg” hívogató eper 4.50 Euro/500 gr-ért. A kezemet tépték, amikor átadtam a pénzt, de ahogy a gyerekeim teli szájjal bólogatva esdekeltek, hogy MÉÉÉG epret, így nem lehet otthagyni.

Tehát ha valaki legközelebb Franciaországban jár, ki ne hagyja a piacot. Nincs az a város vagy falu, ahol ne lenne. Hivatásos ANTSZ ellenőrök szemeket becsukni, szájat kinyitni, nem nézni hőfokot, csak élvezni az ízeket és az illatokat. 🙂

Tehát félig teli gyomorral hazaérkeztünk vásári portékáinkkal, már csak bedobtam melegedni a sütőbe a vásári csirkét krumplival, gyorsan összedobtam egy zöldsalátát friss porvence-i mártással és isteni koktélparadicsommal. Felvágtam a magvas friss barna kenyeret, apjuk elé tettem a paradicsomos fais maison (ford.: házi) olíva tappenádot, hűtőből előkerült a hideg jófajta rosé (a kölköknek málnaszörp), és hátradőlve élveztük a tavaszi napsütést!

Amkor is egyik kölköm belekiálltott az alpesi levegőbe: Anya, kakilni kell…… Jó étvágyat!