Közel két hét gasztroenteritisz (magyarul: hasmars és hányás; vulgárisan: fosóshányós) után összesen két napot jártak a gyerekek óvodába, aztán következett két hét tavaszi szünet, majd az óvodai szünet vége előtti szombaton kiütésesek lettek a gyerekek. Persze, két napja láttam a kisebben két kiütést, de már itt a szúnyogszezon, nem tulajdonítottam neki nagy vasziszdaszt (helyesen: Was ist das?). Igen ám, de olyan helyeken volt az a két kiütés, ahol pizsama és takaró is fedi a gyereket álmában és még szúnyogriasztó is van itthon. Már pókot, bolhát, tetűt, rühöt, matracatkát vizionáltam. Mi más lehetne? Hallani mindenféléről. Estére Öcsisajtot ellepték a pöttyök és a nővérén is előjöttek az elsők. A biztonság kedvéért elmentünk a dokihoz (este lévén az ügyeleteshez, ez drágább szolgáltatás, mint a sima házi orvos… 31 Euró/gyerek… nem, nem magánorvos, csak ha rohanni kell, de mégsem a kórház sürgősségi osztályára, akkor a francia ilyen helyen köt ki. Egyébként a házi doktor is pénzbe kerül, szerencsére utólag a biztosító visszatéríti az összeget, vagy annak zömét, magánbiztosítástól függ). Már konkrétan kétszer futottam lyukra, amikor pöttyösek lettek a gyerekek. Mindkétszer biztos voltam benne, hogy bárányhimlőről van szó, de nem az volt, hanem egyszer skarlát, máskor pedig coxsackie vírus (a kéz-láb-száj himlő). Így történt meg, hogy érdemben közel egy hónapja nem voltak oviban a gyerekeim. Ebből egyenesen következett a reggeli nyafogás, hogy miért nem akarnak a tanintézetbe menni.
– De mama, pöttyös vagyok, még fertőzök… – mondta a nagyobbik, azonban az orvos hét nap bárányhimlő után szabad utat adott, mehettek oviba. Igaz, a nagyobbik tíz napot maradhatott otthon, annyira randák voltak még a pöttyei, hogy nem volt merszem beállítani vele az oviba.
– Nem, nem és nem megyek óvodába! – közölte a kisebbik. Két hete ez a kedvenc szójárása, imádja mondogatni és még dobbant is hozzá a lábával. 😀
Ennyinél nem áll meg a gyerekek fantáziája, hallottam én már a barátnőimtől, ismerőseimtől cifrábbakat is. Van, aki csak egyszer próbálkozik, van, aki már profi a „szakmában”. Csokorba szedtem az eddig hallottakat.
A klasszikus: beteg vagyok!
– Fáj a torkom!
– Fáj a hasam!
– Fáj a fejem!
Persze amint becsöngettek az iskolába, vagy kinyit az óvoda kapuja, el is múlik a hasogató fájdalom és a gyerek győzött felettünk, otthon maradt tévézni és játszani. Kár haragudni rá, kár hazudni önmagamnak. Nem kell messzire menni, én magam is bepróbálkoztam a szüleimnél, kerestem a kibúvókat annak idején… Tudom mi a dörgés! Nekem még könnyű dolgom volt, a higanyos lázmérőt elég volt a radiátorhoz vagy meleg víz alá rakni…
Egészen sikeres lehet a hadművelet, amennyiben a „képzelt beteg” jó színész vagy a szülők kellőképpen aggódósak.
Az átlátszó trükkök:
– A tanítónéni beteg. (Honnan tudhatná? Talán sms-t küldtek az igazgatóságtól korán reggel?)
– Nem érdemes iskolába menni, ma már bezárt. (Reggel 8.30-kor, na persze!)
– Holnap sztárjk miatt zárva lesz. (Rendben, Franciaországban normális dolognak számít, de erről írásban küldenek értesítést.)
Az időjárás, mint kifogás:
– Esik az eső.
– Esik az eső, a tanítónéni sem tud iskolába jönni.
– Esik az eső, beteg leszek, ha megázok.
– Süt a nap, nem érdemes iskolába menni, mert olyankor egész nap csak az udvaron vagyunk.
– Esik a hó. Csak szánkóval szabad ilyenkor iskolába menni, nekünk meg nincs szánkónk.
– Még sötét van, aludni kell. (Persze, télen még sötét van 7-kor, de attól még reggel van.)
Az olcsó trükkök:
– Nincs kedvem.
– Tegnap már voltam. (Ez beillik a klasszikus trükkök kategóriába is.)
– Ugye nem minden nap kell iskolába menni? (Hát kisfiam, ráfáztál. Minimum 16 éves korodig fogsz iskolába járni.)
– Ma te sem mész dolgozni, én sem akarok!
– Semmi értelme, péntek van!
A zsarolás:
– Még kicsi vagyok!
– Anya, szeretlek! Veled akarok maradni. (És persze ezt könnyezve, sírva-ríva mondja…)
A legnagyobb poén:
Olyat is hallottam, hogy a gyerek nem igazán tudta megmondani, se megmutatni, hogy hol fáj, végül nagy nehezen kibökte: fáj a haja. 😀
Legutóbbi hozzászólások