Még évekkel ezelőtt, az egyik régi TV2-es műsorigazgatóval volt alkalmam a magyar műsorstruktúráról – úgy általában – beszélgetni. Franciaországban akkoriban indult a Top Chef, majd egy évvel később a Masterchef című heti főző tévévetélkedő. Ismerte a koncepciót, és elmagyarázta, hogy egy ilyen műsor és mondjuk a Való Világ ára nagyjából egy és ugyanaz, az előállítási költség szempontjából. De sajnos “a magyar” ilyen típusú műsor elé nem fog leülni. Nem kaptam levegőt, és elkezdtem vele vitatkozni:
– Én is magyar vagyok, tökéletlen francia nyelvtudással, és igenis leülök megnézni. Miért degradáljuk le a magyar nézőket?
– Igen, de te nem ebben a környezetben élsz. A francia gasztronómia és a magyar gasztronómia teljesen más történelmi háttérrel és tradíciókkal rendelkezik.
– De igenis nézd meg mennyire sikeresek az új szakácskönyvek! Gasztroblogok egymás hegyén-hátán. És nézd meg odajutunk, hogy alapszakácskönyveket kell kiadni, mert a mai fiatalok azt sem tudják hol van a lakásban a konyha!
– Ahol ezek a műsorok sikeresek, ott az emberek már gyerekként jártak étterembe. Nem gyorsétterembe, hanem igazi terítős, textil szalvétás étterembe. Ahol meg kell tanulniuk viselkedni, és ezáltal az étkezés nem 3 perces “gyorsan harapjunk valamit”, hanem élvezeti forrás.
– Oké, ez tény, egy francia kiskölök pillanatok alatt kiszúrja a különbséget egy egyszerű szárnyas májkrém és a libamáj között.
– Na látod, itt Magyarországon, jó, ha a gyerekek reggelit kapnak, mert éppen futja, és nem a hónap végén vagyunk. Jó, ha az óvodában, iskolában megtanulják, hogyan kell késsel és villával enni, mert a szülőknek már erre sincs idejük és energiájuk.
– Éppen ezért kellene nektek is részt vállalni ebben. A ti befolyásotok hatalmas. Ha egy 10 éves gyerek tudja, ki az a Dundika, akkor azt is megtaníthatnátok neki, hogy hogyan kell elkészíteni egy rántottát, vagy egy quiche-t, amit itt egy 10-12 éves gyerek gond nélkül összedob.
Kezét, széttárja, és gondolom, mindenki tudja a választ, reklámbevétel, fenntarthatóság stb. stb. stb….
Hogy jövök én ahhoz, hogy fikázzam a magyar tévét, hiszen nem is élünk otthon, nem is élünk a “hatása” alatt? Tény, hogy amikor Magyarországon vagyunk elborzadok tőle, és 10 perc után kikapcsolom. Megdöbbenve kérdezem a családom, hogy képesek ez előtt ülni, és bámulni. A válasz mindig ugyanaz: nincs más.
Én már annyira megszoktam, hogy Franciaországban tök mindegy milyen (köz- vagy kereskedelmi) a tévézés, az színvonalas, tematikus, tehát az emberek ki tudják választani a számukra érdekes és értékes műsorokat. Igen, könnyű dolgom van! Van VÁLASZTÁSI lehetőségem.
Négy gyerek mellett így is alig marad időm tévézni, de amikor végre akad 2 percem, hogy csak bámuljak ki a fejemből, olyankor nem kell szenvednem, hogy akkor most mit is kéne nézni? Persze itt is vannak “szennycsatornák”, de azon csak szutyok megy, oda sem kapcsolok. És vannak értelmesek, reality műsorok (felejtsük már el a tehetségkutatókat). Tovább megyek, egy csomó olyan reality, amiből tanulni lehet.
Mivel imádok főzni, tanulni, kreálni és rajongok a főzőműsorokért, értelemszerűen a bámulás a fejemből ilyen típusú műsorokra szorítkozik. Ne sziszegj! 🙂 Nem a “vacsoracsata” típusú bulvárműsorra gondolok. Az itt nem működik, nem is csinálnak ilyet. Illetve csinálnak, de míg Magyarországon csak celebekkel eladható televíziós termék, addig a Franciaországban hétköznapi emberekkel is jól pörgő műsor.
Olyan főzőműsorokról beszélek, amiből tanulhatsz.
– Háziasszonyoktól, akik minden évben versenyeznek, és csened, lopod tőlük a recepteket, tanulod a fortélyokat. Alapdolgokat, hogy hogyan kell felvágni egy csirkét, a marhának, a sertésnek, melyik részéből, milyen ételt lehet főzni, és sorolhatnám.
– Éttermi séfektől, akik versenyeznek, és séfek díjazzák, mentorálják őket, mint Pierre Gagnaire, Philippe Etchebest, Paul Bocuse (róla mintázták a Disney Lecsó Gusto séfjét) a zsűri pedig külön és együtt is sok-sok Michelin-csillagos szakácsok, Jean – Francois Piege, Thierry Marx stb… hát mivel is hasonlítsam össze? Képzeld el, hogy versenyt hirdetnek filmrendezők között, és a zsűri Spielbergből, Kubickból, Hitchcockból vagy Sydney Pollackból áll.
Igenis pont ezért kellene ilyen típusú, értelmes műsorokra pénzt költeni, hogy a gyerek magától induljon el a konyhába és akarjon süteményt sütni anyuval, segíteni a vacsorakészítésben, vagy a terítésben. Ha már TV és ha már kereskedelmi TV, akkor igenis felelősek ezért, hiszen ötlet rengeteg van, csak a magyar média a bulvárműsorokat preferálja, amivel ledegradálja nézőit.
Én sem voltam konyhatündér, de nekem van egy fantasztikus nagymamám, akitől ellestem apróbb konyhai trükköt. Azt hittem TUDOK, aztán itt “franciahonban” elszégyelltem magam: csak az alapokat ismertem és amikor hétről hétre ismerősöknél – barátoknál vacsoráztunk és egyszerű, de nagyon ízletes ételeket raktak elém, megfogadtam, hogy megmutatom a magyar konyha gyönyöreit nekik. És vettem a fáradtságot, és megtaníttattam magam főzni.
Nem leszek nagy séf, de élvezem. A legszebb, amikor valami olyat teszek a gyerekek elé, amitől mondjuk én gyerekként elborzadtam, ők viszont csillogó szemekkel kérnek még cukkinis spagettit, vagy bármilyen halas ételt.
A szolgáltatószektor hatását pedig már csak mellékesen jegyzem meg (a most divatos főzőtanfolyamokra gondolok). Ma már születésnapi, karácsonyi ajándékba kapunk főzőtanfolyamot (imádtam, amikor egy egész estét a férjjel egy ilyen tanfolyamon töltöttük, egy életre bevésődött az emlék, a nevetés, a szerencsétlenkedés). De voltam már a kamaszommal is , ahol 3 fogásos menüt tanultunk együtt, és a picikkel, Emmával és Edivel is, a kis káposztafejűmmel. Süteményeket tanultak a picik készíteni, Edivel egy fantasztikus csokis – meggyes muffint kreáltunk. De csokoládét is készítettek.
Tudom, hogy Magyarországon is vannak már hasonló kezdeményezések. De nekem fizetnem sem kell azért, hogy egy 6 éves kölök – mint Emma – simán bekeverje a palacsintatésztát, ismerje a hozzávalókat és tudja, miből mennyi. Már az óvodában kötelező foglalkozás a sütés-főzés, és például maguk készítik a szülinapi tortájukat az óvónénik segítségével.
https://www.youtube.com/watch?v=lWIid_YILo0
Így nyomják nálunk a kölkök.
És akkor a könyvpiacról még szó sem esett, roskadozunk a gyerekszakácskönyvektől.
Sok minden miatt szerencsésnek érzem magam, hogy más típusú gyereknevelésben van részem, mint amilyet Magyarországon meg tudnék valósítani. Ingathatja bárki a fejét, persze, mert a pénz, meg a nyugalom. Igen, ez a nyugalom, amikor a kamasz hazaér a suliból, nem ezt a rendkívül értelmes műsort nézi leckeírás közben (mert ne dugjuk a fejünket a homokba, a kamasz néz TV-t, sok TV-t, ez itt sincs másképp), hanem a Top Chef előző esti részét, amit ő másnapi korai kelés miatt nem tudott végig nézni.
Hajrá Top Chef! (Ezt csak így zárójelben, az itt élő magyaroknak üzenem, mert ugye a Masterchef és a Top Chef műsornak is saját, külön rajongótábora van. 🙂 )
Legutóbbi hozzászólások