Igen, vége az édes “kötődésnek”. Legkisebb gyermekem végérvényesen az önállóság útjára lépett. Elindult.

Hatalmas terpeszben totyog, behúzott nyakkal, felemelt kezekkel, és abban a pillanatban, hogy megbillen és elveszíti egyensúlyát, máris lóbálja jobbra-balra a kis pelenkás fenekét, így korrigálva tartását, lépteit. Abban az esetben, ha már nagyon nagy a lendület, mindent megtesz, hogy az esés a legkisebb fájdalommal járjon.

Naivan azt gondoltam, ennyi elég is lesz a hirtelen változásokból. Ráérünk még dacolni, főleg anyával. Hát tévedtem. Az “Ah nooon!” (magyarul: na neeem!) felkiáltás legalább olyan gyakran hagyja el száját, mint ahányszor pislogok, vagy levegőt veszek. Gyakorlatilag egész nap ezt az egy szót ismételgeti. Kisebb-nagyobb megszakításokkal. Néha egy szemrehányó mamaaan-nal (franciául) vagy mamaaaa-val (magyarul) kiegészítve.

Elég ha csak annyit mondok: “- Gyerünk, irány öltözni!”. Még be sem fejeztem a mondandóm, de már válaszol: “- Ah, noooon!”, vagy nagyon határozott: “Neeem!”.
Hogy hányszor hallja ezt a szót egy nap, és miért lett ez a kedvenc szava? Hát akkor gyónok.

– Az elmúlt hónapokban már reggelizés közben ezt kántáltam, hiszen a müzli darabok repkedtek jobbra és balra, a kanapéra, a zongora alá, a hajamba.

– Valakinek a kezét mindig az utolsó pillanatban kaptam ki a konnektorból (nem vagyok felelőtlen anya, minden konnektorhoz tartozik vakdugó), de valahogy folyton azt a konnektort találja meg amiben éppen nincs.

– Ha Csuvi babán múlna, a kutyánk már kopasz lenne, hiszen egyik kedvenc foglalatossága a heverésző kutya szőrének tépkedése, aki golden retriever lévén még élvezi is a nyári hónapokban a “vetkőztetést”. Én annál kevésbé viselem a csomókban álló kutyaszőrt a nappaliban, a teraszon, a gyerek ruháin és a szájában. Bööö, pfúj!

Tehát a gyerek éli életét és minden második percben ezt a szót hallja imádott édesanyja szájából, néha csendesen, néha ingerülten, néha őrjöngve, vagy csak fáradtan, minden reményt vesztve, suttogva, hogy: NEM!

Olyankor a legcukibb, amikor még a fejét is rázza jobbra balra, repkednek szőke fürtjei és mosolyogva, lenézően közli velem, hogy nem.

Ő márpedig nem vesz cipőt a lábára, és mezítláb szeretne a forró betonon sétálni. Én ilyenkor “engedek”. Na gyerünk lányom, megnézzük meddig fogsz ilyen önelégülten vigyorogni. A pici talpak leérnek a földre, baba rémülten anyára néz, és máris anya ölébe ugrik és szalad ki a száján: “Ah nooon!”. Na ennyit a nyugodt csendről. Ha azt mondom, hogy vedd fel a cipőt, nem a válasz. Ha megengedem, hogy úgy csinálja, ahogy önérzetes királykisasszony elképzelte, akkor is a neeem szót kell hallgatom.

De igenis meghagyom neki a választás lehetőségét (nem minden pontjával értettem egyet, de jók a meglátások). Nem, nem félek a gyerekemtől, és nem félek neki nemet mondani. Vannak dolgok, amik a “nem kívánságműsor” kategóriába tartoznak. Ilyen például a szemetes kuka tartalmának és anya ÁNTSZ tisztaságú konyhájának tisztelete, de ugyanebbe a kategóriába tartozik minden olyan helyzet, ami a sürgősségi osztály látogatásával járhat, és higgyék el nekem, ha létezne ilyen, bármennyire is elővigyázatos szülők vagyunk, 4 gyermekkel már kijárna nekünk a törzsvásárlói kártya (carte de fidelité) a sürgősségire.

Ami engem illet, felőlem nyalogathatja a babakocsi kerekeit, letekerheti a retyópapírt, ki- és berámolhatja a szennyeskosarat, vagy evés közben nyugodtan turkálhatja a kajáját (akár a feje búbjára is kenegetheti a főzeléket). Nagy ügy, majd megmossuk, visszapakoljuk, újra feltekerjük, és erősítjük az immunrendszerét.
De ételt nem dobálunk, az esti rutin szent és sérthetetlen, és az udvariassági szabályokat be kell tartania. Mert aki tud nemet mondani, az tud köszönni is. Egy “bonzsu” vagy “szija” nem a világ legnehezebb szava. Nekem más dolgom sincs, mint példát mutatni. Ha azt mondom alvás, akkor alvás van. Nem játék, nem sétálás, hanem pihenés. Rám már nem hat az utolsó “még egy mese” hiszti. És ez a legnehezebb ezzel a korosztállyal. Most lehet és kell a nagyon fontos alapokat megtanítani a babának, példát mutatva és ennél a korosztálynál lehet a legkönnyebb hibát véteni, amiket utána vérrel. verejtékkel próbálunk helyrehozni.
Kompromisszum. Aztán, lesz ami lesz. Teszem a dolgom. Egy negyedik gyerek már csak nem fog ki rajtam… vagy mégis?