TÖRTÉNELEM – A D-day nemcsak arról a 130.000 katonáról szól, akik Normandia partjaira érkeztek…

Tegnap óta a televíziócsatornák és újságok másról sem szólnak Franciaországban, mint a normandiai partraszállásról: idén a 70. évfordulót ünnepeljük.

Mindenki tanult az iskolában a D-day-ről. A sok ezer katonáról, akik 1944. júniusában elözönlötték Észak-Franciaország öt tengerpartját, azonban olvastam nyolc olyan részletről, amit nekem nem tanítottak az iskolában (vagy csak koromnál fogva elfelejtettem?), mégis lenyűgözően izgalmasnak tartok.

A német védekező csapatok vezetője nem “eltávban” volt 1944. június 6-án

A németek már hónapok óta tudták: a szövetségesek partraszállást terveltek ki. A kérdés már csak az maradt: hol és mikor? Június elején a meteorológiai feltételek kedvezőtlenek voltak, emiatt a szövetségesek kénytelenek voltak elhalasztani a haditervet véghezvitelét. A meteorológusok viszont egy kis szélcsendet jeleztek június 5. délutánjától, így eldöntötték: aznap támadnak. A németek erre nem számítottak, ugyanis meg voltak győződve, ahhoz, hogy a szövetségesek elindítsák a bevetést, a legalább hat napon keresztül kedvező időjárásra van szükségük. Erwin Rommel vezértábornagy, aki a La Manche csatorna partjának védelmi megbízottja volt ezt kihasználva június 5-én eltávozási engedélyt kapott, így Németországba utazott, hogy megünnepelhesse felesége születésnapját. Rossz időzítés volt…

Ejtőernyős próbababákat dobtak le a partokra 

Június 5-én és 6-án nem kevesebb, mint 500 ejtőernyős szövetbabát dobtak ki a repülőkből távolabb azoktól a területektől, ahol ténylegesen le kellett szállniuk a valódi ejtőernyősöknek. Ez volt az ún. Titanic hadművelet. Az átverési kísérlet működött, a német vezetők csapatokat küldtek oda, ahol ezek a bábuk földet értek.

Az ejtőernyős szövetbabáknak nevet is adtak, Rupert-nek nevezték el.

Rupert úr, ma már múzeumban kiállítva.

Utah, Omaha, Gold, Juno, Sword … De miért nevezték így a tengerpartokat?

Az amerikai és brit parancsnokság választhatott nevet azoknak a tengerpartoknak, ahol katonáik a partraszállásra készültek. Az amerikaiak a “saját” tengerpartjuknak egy amerikai állam nevét adták (Utah) és egy nebraskai városét (Omaha), ahonnan két altiszt származott.

Montgomery brit tábornok halneveket javasolt: goldfish, azaz aranyhal és swordfish, azaz kardhal, amiből végül Gold (arany) és Sword (kard) lett. Jellyfish-t, azaz medúzát viszont nem fogadták el, mivel annak rövidítése jelly lett volna, ami lekvárt jelent, ez egyáltalán nem tűnt megfelelőnek az alkalomhoz. Dawnay kanadai főhadnagy talál rá egy használható, testhezálló megnevezést: Juno lett, ami nem más, mint a felesége neve.

Kolbász és spárga

Ezek nem ínycsiklandó ételek, hanem háborús eszközök megnevezései, melyeket a partraszálláskor használtak. A kolbászok valójában léghajók (léggömbök) voltak, melyeket acélhuzallal a földhöz rögzítettek és a légi támadásokat akadályozták meg (kis repülési magasságuakat). Amint egy repülő hozzáért egy ilyen léggömbhöz, máris kapott egy onnan kilőtt légiaknát. Ez egy meglehetősen elrettentő módszer volt, az egyetlen hátránya, hogy az ellenség is jól láthatta.

Rommel spárgái pedig 4-5 méteres facölöpök voltak, melyekre aknákat kötöztek fémhuzallal. Ezek a német fegyverarzenálhoz tartoztak. Az volt a céljuk ezekkel, hogy megakadályozzák a szövetségesek partraszállási lehetőségét, vagy repülők, ejtőernyősök landolását.

Levegőben a léghajók (ún. kolbászok).

Spárgák (franciául asperges).

Bűnöző felszabadítók

A szövetséges csapatok partraszállása mindenképpen a felszabadítás szinonimája. Azonban Mary Louise Roberts történésznő mást is mesél What soldiers do, Sex and the american GI in World war II France (Mit tettek a katonák: szex és az amerikai katonák a II. Világháború Franciaországban) című könyvében, mégpedig azt, hogy az amerikai katonák abnormális (aberrált, perverz?) játékokhoz is nyúltak. “Amikor az amerikai katonák Franciaországba érkeztek, úgy képzelték, hogy ők a lovagok, akik megmentik a veszedelemtől a hercegnőket. Azzal a gondolattal áltatták őket, hogy a franciák hálásak lesznek, meg fogják őket jutalmazni és, hogy a francia hölgyek bizonyos adóssággal tartoznak nekik” mesélte a könyv szerzője a Le Monde francia napilapnak. “Férfi libidó cunaminak” nevezte a jelenséget, ami azt jelenti, hogy nemcsak a bordélyházakba jártak a katonák, hanem 1944 augusztusában és szeptemberében óriási nemi erőszak hullámot is elindítottak Normandiában. A felszabadításkor 49 amerikai katonát ítéltek el nemi erőszak tette miatt és 21-et felakasztottak.

További érdekességek Franciaországról

Jean Gabin, a méltán híres francia színész, 1941. február 2-án kivándorolt Amerikába, nevezetesen Hollywoodba, mert nem volt hajlandó a német megszállás alatt németeknek filmet forgatni. Ugyan forgatott amerikai ott-tartózkodása idején két filmet, megpróbálhatott volna karriert építeni, de hazaszeretete visszaszólította Franciaországba és 1943-ban a francia haditengerészethez szegődött, hogy részt vehessen hazája felszabadításában. Többek között közreműködik Royan felszabadításában is (Bordeaux és La Rochelle között található város, a bejegyzés szerzője jelenleg ott él, ezért fontos megemlíteni 😉 ).

Oradour-sur-Glane véletlenül vált a II. Világháború áldozatává. A németek eltévedtek, véletlenül kerültek ebbe a faluba, de ha már ott voltak – mennyire végtelenül morbid – óriási mészárlást végeztek.  Miután elveszítették a csatát Normandiában!

1944. június 9-én érkeztek a faluba, másnap a kisbíróval összehívatták a falu összes lakóját, igazolványokkal együtt.

A kegyetlen barbárság és a közöny a tetőfokára hágott.

A férfiakat pajtákba, garázsokba, fészerekbe terelték és légpuskával lelőtték őket, majd a holttesteket beborították szalmával és meggyújtották a holttesteket, azonban néhányuknak sikerült megmenekülniük. Ők mesélték, hogy különös volt, az SS-katonák deréktól lefelé, jobbára a lábukra céloztak, így sokan nem haltak meg azonnal… csak a tűzben. Volt, akit élve égettek el.

A nőket és gyerekeket a falu templomába terelték. A falu összes női lakosát és összes gyerekét! A templom főhajójában elhelyeztek egy ládát, melyben robbanóanyag volt. Gyújtózsinórral robbantották fel, a ládából fojtó füst áradt ki, ott fulladtak meg a templomban. Lelőtték azokat, akik próbáltak kimenekülni, majd rájuk is szalmát hánytak és őket is meggyújtották.

Egyetlen nő élte túl a mészárlást, Marguerite Rouffanche, akinek sikerült a templom egyik ablakán kimászni és a földeken elbújnia. Ő aznap elvesztette férjét, fiát, két lányát és hét hónapos unokáját.

Marguerite Rouffanche

Az SS katonák nem bíztak semmit a véletlenre, újból végigjárták a falut és akik el tudtak bújni, vagy egyszerűen a házakban maradtak, például az idős, magatehetetlen betegek, azokat is agyonlőtték, majd az egész házat felgyújtották. A segítségre érkező csapatok már csak elégett tetemeket találtak a leégett házakban.

A péket és feleségét, három gyerekükkel együtt a pékség kemencéjében találták meg. Elszenesedve.

Kútban is találtak holttesteket, de már bomlásnak indultak, így nem lehetett kihúzni és beazonosítani őket. A tetemeket a kútban hagyták.

Összesen 642 embert mészároltak le 1944. június 10-én Oradour-sur-Glan-ban. 190 férfit, 245 nőt és 207 gyermeket. Mindössze 5 férfi és 1 nő, az előzőleg említett Marguerite Rouffanche élte túl a vérengzést.

A háború után Charles de Gaulle tábornok úgy döntött, hogy a falut soha nem építetik újjá, így Franciaország náci megszállásának fájdalmas emlékhelyévé vált.

Ma is pontosan így néz ki.

Sainte-Mère-Église volt az első település, melyet 1944. június 5. éjjelén és 6. hajnalán sikeresen felszabadítottak a szövetségesek a német megszállás alól. 1940. június 18-án foglalták el a németek és tűzték ki horogkeresztes zászlajukat a falu polgármesteri hivatalára. Onnantól fogva közel 4 éven keresztül megszállás alatt tartották.

1944. június 5-én este 11 órakor tűz tört ki egy épületben a templommal szemben. A tűzoltók és civil, helyi lakosok próbálták eloltani a tüzet, a vízzel teli vödröket kézről kézre adták, miközben ezt körülbelül 50 német katona ellenőrizte, természetesen felfegyverkezve.

Egyszer csak a semmiből géppuskák ropogását lehetett hallani. Az égboltot elárasztották katonai repülőgépek, melyekből 1500 ejtőernyős ugrált kifelé. Amerikai szövetségi katonák voltak. A németek lőttek, amerre csak ejtőernyőst láttak.

Az egyik ejtőernyős, John Steele, fennakadt a templom harangtornyán és órákon keresztül kényszerült végignézni, ahogy alatta folynak a csatározások.

A mai napig ott lóg John Steele, de már csak bábu formájában, mementónak.

Hajnal 4 óra 30 perckor megtörtént a hatalomátvétel, azonban a német tüzérség még június 6-7-én szétbombázta a falut, rengeteg katonai és civil áldozatokat követelve.

A franciák a mai napig nem kedvelik* a németeket, érthető, nehéz felejteni, bár a világ azóta nagyot változott. Változott?

* Mondhatnék erősebbet is, például azt, hogy utálják a németeket, és ha feljön a II. Világháború témakör, akkor kő kövön nem marad…

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Ahogy telik az idő, és persze az üres Mojito-s poharak száma növekszik, a következő gondolatokkal szembesülők:

1. Mekkora egy szar anya vagyok, anyám is megmondta: – Onnantól kezdve fiam, hogy gyerekeid születtek, vége a bulikorszaknak. Te nekik élsz.

2. Aztán elkámpicsorodom: – Mennyire hiányzik az a sok taknyos orr és vajon most mit csinálhatnak, biztosan nagyon hiányzom nekik, és álmatlanul forgolódnak a nagyi házában, hogy mikor jön már értük anyu. (Eközben a nagyinál a gyerekeket szanaszét kényeztetik, fagyit nyalogatnak és a késő esti filmet bambulják, miközben mami és papi már rég nyálukat csorgatva alszanak mellettük).

3. Előkerül a telefonom, és a többi elázott anyukával egymás szavába vágva dicsekszünk utódaink fényképeivel. Anyám, így józanul visszagondolva, de egy szánalmas banda vagyunk.

4.  Aztán bevillan: – Még szerencse hogy nem látnak most minket, micsoda szörnyű példát mutatnánk a gyerekeinknek. Anya és apa, picit egymásba csúszva, enyhén pityókásan. Tinédzser gyerek egyből kihasználná a helyzeti előnyt.

5. Jól sikerült estét, jól sikerült éjszakával illik megkoronázni. A francba, ugye semmi hülyeséget nem csináltunk, aminek 9 hónap múlva lesz csak kézzel fogható jele?

És ahol mindig elrontom a bulit… Az a másnap reggel. Ahelyett, hogy kialudnám a macskajajt  és délig dagonyáznék az ágyban, már hajnalban kukorékolok. Barangolok az üres gyerekszobákban és ahogy felébredtek már futok is a kölkökért, mert ugye lásd 1.pont, nem elég hogy estére lepasszoltam őket, még nappalra is hagyjam őket magukra?

Még haza sem értem velük, már a kocsiban megbánom hogy értük mentem, és nem hagytam őket késő estig a nagyszülőknél. Fáj a fejem, álmos vagyok, én csak jót akartam, de megint magammal szúrtam ki. Most hallgathatom sztereóban a Jégvarázst, a kamionokat imitáló különböző brummogó hangokat, valamelyik éppen aktuális szörnyű tini zenét végtelenített változatban, és még a bébi játékokban nem is cseréltem elemet.

Sebaj, ez az a pont, amikor hálás vagyok az előre beharangozott jövő hétvégi buliért, és már epekedve várom. 
És persze megfogadom, hogy a következő kiruccanásnál óvatosan veszem magamhoz a Mojitos poharakat. Sőt a legjobb, ha kihagyom a Mojitot. A menta amúgy is mérgező növény. Csak rumot kérek, TISZTÁN!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Franciaországban még rengetegen cigarettáznak és már rengetegen szívnak e-cigarettát. Az utolsó felmérések szerint napjainkban 500,000-en “gőzölögnek”. Ők nem dohányoznak, kikérik maguknak. Az e-cigarettázók találtak (mert kerestek!) maguknak új kifejezést: vapotage, ami a latin vapor-ból származik, tehát a gőzből, ugyanis az e-cigaretta nem klasszikus dohányfüstöt áraszt magából, hanem vízgőzt (persze ízesítettet, aminek a mellékhatásáról egyelőre nem sokat tudni, mivel a tanulmányok még csak 2003 óta folynak, lévén akkor fejlesztették ki, nem máshol, mint Kínába, de az tény, nem arról van szó, hogy csak vízgőzt tüdőznek le az e-cigizők, hanem nikotint és egyéb kemikáliákat, mesterséges anyagokat is).

A francia kormány június 17-én fogja benyújtani új dohányellenes törvényét, melyben számos útmutató intézkedés kerül előirányzásra, többek között ausztrál mintára a semleges cigarettás dobozok bevezetése is, írja a Le Monde.

A francia egészségügyi miniszter, Marisol Touraine olyan általános, egységes cigarettás dobozokat szándékozik bevezetni, melyeken nem lesznek látható logók, sem megkülönböztető színek, sem designelemek, kizárólag közegészségügyi üzenetek, pontosan úgy, mint Ausztráliában.

A kormány azt szeretné, hogy az e-cigaretta használóira is ugyanazon szabályok vonatkozzanak, mint amelyek a hagyományos cigarettára is.

Franciaországban úgy teremnek az elektromos cigarettát árusító szaküzletek, mint erdőben a gomba. Az első 2010-ben nyitott meg, ma már 141 van országszerte és év végére 300 boltot prognosztizáltak.

Magyarországon képlékeny a helyzet az e-cigarettával kapcsolatban. Kikiáltották illegálisnak a nikotintartalma miatt, melyet gyógyszernek minősítettek, aztán ezt visszavonták, de ettől függetlenül a NAV még mindig üldözi az e-cigaretta kereskedőket, bár webshopokban lehet kapni így is, legálisan. A kígyó a saját farkába harap. “Győzött a józan ész, az e-cigaretta nem gyógyszer” című cikkben olvashatunk erről egy összefoglalót.

Dohányellenes kampány Lyonban

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint a dohányzás évente 6 millió ember életét oltja ki és ha nem teszünk ellene valamint, akkor ez a szám 2030-ra 8 millióra fog emelkedni. Franciaországban a rákbetegségeket elsősorban a dohányzás eredményezi. Közel 73 000-en halnak bele, ebből 59 000 férfi és 14 000 nő.

A bátor, józan és példamutató Ausztrália

2012 decemberében az ausztrál dohányzók a boltokban már nem kaphatták meg a szokásos cigarettájukat. Az ausztrál kormány bevezetett egy új törvényt, miszerint a cigarettagyártók kötelesek logó és márkanév kiemelése nélkül forgalomba hozni a dohányárujukat (lábjegyzetben, kisbetűvel lehet csak megkülönböztetni a különféle cigarettákat).

A világon az elsők voltak, akik ilyen hatalmas lépést tettek a cigaretta ellen, az egészség érdekében. Hiába van óriási business a dohánykereskedelemben, meg merték lépni. A sokkoló fotókat már megszokhattuk Magyarországon is, de Ausztráliában nincs más a cigarettás dobozon, csak a borzalmas képek és csak hátborzongató mondanivalók. A lényeg az volt, hogy abszolút figyelemfelkeltést érjenek el, valamint elvegyék a dohányzók kedvét az önmérgezéstől és a cigarettás doboz sikkes, vonzó ábrázolása se csábítson többé. A cigaretta ára is azért olyan (pofátlanul?) magas, hogy az embereknek ne legyen kedvük hozzá, ugyanis több, mint 4 000 Forint egy doboz. Franciaországban egyelőre hiába vannak elrettentő fotók és ütős üzenetek a cigarettás dobozon, hiába emelik folyamatosan az árát (például a Marlboro 7 Euróba kerül, azaz 2.120 Forintba), továbbra is dohányoznak az emberek és sokan.

Talán az egységes, csábító design nélküli, csak a megrázó fotókat ábrázoló cigarettás dobozok felébresztik a dohányzókat. Talán.

Forrás: Le Monde

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: