Volt már blogunkon hasonló 10 pontos gyűjtemény, de az élet pörög tovább, ezért mindig rácsodálkozom egy-egy újabb viselkedési gyöngyszemre.

 

1.  Velem előfordult már, hogy előre-hátra tologattam a bevásárlókocsit, miközben a kasszánál sorban állás közben bambultam a semmibe. Pontosan úgy, mint a babakocsit. Ebben az a félelmetes, hogy már több, mint egy éve biztos nem használjuk a babakocsit. Feltételezem, hogy egyáltalán nem a jelen dimenzióban jártam gondolataimmal…

2.  Terhesen csukott szemmel megtaláltam a mosdókat bármerre is térültem-fordultam. Még a legfrissebb (tegnap nyitott) bevásárlóközpont labirintusrendszerében is, holott zsigerből utálom a plázákat, a mai napig nem értem, honnan tudtam, merre fussak, amikor már majd becsurgott.

3.    Miután reggel mindenkit leraktam a munkahelyén, nevezetesen az oviban, iskolában azt vettem észre munkába menet, hogy még mindig a “Gyerekdalok és mondókák” CD-t hallgatom. Negyed órával azután, hogy teljesen egyedül ültem az autóban. Mellé még dudorásztam is a “Cickom, cickom, vagyon-e szép lányod? Vagyon, vagyon, de mi haszna vagyon? …” örökérvényűt.

4.    Irtózattal vettem észre magamon, hogy ugyanazokat a tipikus mondatokat mantrázom a gyerekeimnek, mint annak idején a szüleim, amikor én voltam gyerek és amit szentül megfogadtam, hogy én nem fogok szajkózni: “mindent tessék megenni… bezzeg a szegény országokban a gyerekek éheznek”, “azonnal hagyd abba a sírást, mert kikapsz”, vagy “mától új életet kezdünk, ti magatok raktok rendben a gyerekszobában” és ezt lehetne ragozni napestig.

5.   Szívbaj nélkül beleszagoltam a gyerek (akkoriban még baba) pelenkájába és beszéltem a székletéről. Akár az asztalnál, étkezés közben. Aztán egyszer eljött a rettegett gasztroenteritisz (magyarul: A fosóshányós) is és arról is napokig voltam képes részletes beszámolókkal traktálni a környezetemet.

6.  Az előző pont folyománya, hogy meghatódva hívtam fel anyukámat és meséltem el neki, hogy a gyerek végre evett egy falatot és egészen sok rehidráló folyadékot ivott és aznap már nem hányta össze a perzsaszőnyeget, sem az ágyat, sem a tollpaplant.

7.   Bepánikoltam, egyensúlyzavarom támadt (megszédültem), rontás elleni rítusokba fogtam (indiántánc és woodoo bábuzás), amikor az oviban kiírták az ajtóra óriási A0-ás papírra, hogy tetűinvázió van kilátásban és ezt megerősítve még az üzenőfüzetbe is beleírták, ha anyuka nem látta volna a poszterméretű felhívást az oktatási intézményben. (Persze teljesen tisztában voltam vele, hogy a tetűt bárki megnyerheti magának, nincs kecmec, nem kívánságműsor.)

8.   Főleg a téli hónapokban gyakrabban találkoztam a gyerekorvossal, mint a férjemmel, de már szégyelltem századszorra is felhívni, mert azt hittem, hogy azt hiszi, Münchausen-színdrómában szenvedek, vagy hogy ki akarok kezdeni vele.

9.   Én már évek óta mindent csak hidegen, jobb esetben langyosan eszem. Ettől a férjem ki van akadva, de én megmagyarázom neki, hogy a forró étel rosszat tesz a gyomornak.

10.   Hogy meg ne lássák a gyerekek, stikában iszom a Coca Colát, mivel mindenki tudja, hogy nem egészséges (számukra). A Nutellás csuprot is dugdosom előlük, ugyanazon oknál fogva.