Számos francia napilaptól kapott elismerő szavakat Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje, amivel cannes-i filmfesztiválon az “Un certain regard” (Egy bizonyos nézőpont) formabontó és innovatív kategóriában nyerte el a fődíjat, valamint a Palm Dog díjat is.
Mundruczó átvehette a piros-fehér-kék csontot, írta a Le Parisien. A Le Monde pedig, hogy először került fel dobogóra egy csokornyakkendős kutya. A Le Figaro “Kutya Oscar-díjnak” nevezte az elismerést és még sorolhatnánk a méltán jogos dicséreteket.
Nem fogok spoilerezni, kiváltképpen mivel nem láttam még a filmet, viszont a témakör, amit feldolgoz engem nagyon érdekel, csak egy idézettel csigázom fel az érdeklődést:
“Mundruczó és alkotótársai ebből kiindulva eljátszottak a gondolattal, mi lenne, ha Budapesten tömegesen utcára tennék a kisebbségeket szimbolizáló „korcsokat”, azok pedig végül falkába verődnének, és fellázadnának korábbi gazdáik, a Fehér Isten ellen.” – olvasható Csákvári Géza kiváló cikke a Népszabadságban, melyet Mundruczó Kornéllal készített. Ízelítőt kaphatunk a film hangulatáról.
A film hazai bemutatója június 12-én lesz.
Gratulálunk Mundruczó Kornélnak és az egész stábnak, természetesen a kutyáknak is!
Azt sajnálom, hogy nem voltam jelen egy láthatatlan sarokban, amikor nekieresztettek 200 kutyát Budapest utcáin. Az egyedülálló látvány lehetett!
Kommentek