A gyerekek csodálattal fedezik fel a világot. Ösztönszerűen, ártatlanul, kíváncsian és örömmel. Jó lenne, ha mindig ilyen érdeklődőek maradhatnának. Jó lenne, ha mi felnőttek nem törnénk meg ezt a csodát.

Én mindig is élveztem, ahogy a gyerekek képesek mindenben megtalálni a titokzatosságot, azt, ami teljesen elkábítja őket. Tátott szájjal képesek bámulni a szivárványt, de akár az “összeragadt” bodobácsokat is.

Mi felnőttek ilyeneken nem állunk le csodálkozni, egy csiga látványától aztán végképp nem rakjuk stand-by üzemmódba a végtelenül fontos elfoglaltságunkat. Persze ez attól van, mert már láttunk fából vaskarikát, mi már mindent megszoktuk. A rutin… Számunkra egy szivárvány már banális. A gyerekeknek azonban ezek mind-mind új és felfedezni való dolog. Számukra mindez varázslat és csoda. Milyen kár, hogy mi felnőttek már elveszítettük a valódi rácsodálkozás képességét (na jó, elutazunk a messzi külföldre, hogy szemünk-szánk elámulhasson). Ezt a képességet meg kellene őriznünk felnőttkorunkra is és utána óvni, táplálni, hogy ki ne hunyjon belőlünk, pontosan azért, hogy mi is minél többször azon kapjuk magunkat, hogy felkiáltunk, mint a gyerekek: “Hűha, ez hihetetlen!”.

Aztán úton-útfélen sajnos mindenki életében eljön az idő, amikor már túlesik a csiga-szivárvány-bodobács bűvös háromszögén. Amikor a gyerek már iskoláskorú, mi felnőttek ráadásul arra törekszünk (zömében mindahányan), hogy jól teljesítsen, hogy jó jegyeket szerezzen, hogy töretlenül vágtázzon a legpompásabb egyetemek felé. És még csak hat éves sincs a kölyök. Eljön az a pillanat, amikor a matematika már nem okoz mámort, a természet már inkább kemény kémia-, fizika-, biológiaórát jelent. Egyszer vége szakad a parkban bogarakat fürkésző időszaknak, ez már nem fogja lázba hozni őket. Pedig szerintem törekednünk kellene, hogy ne az iPad és hasonló csodaketyerével töltsék ki az idejük zömét. Tisztában vagyok vele, hogy ma már az is fontos, sőt, egyáltalán nem érdemes lemaradni az ilyenfajta fejlődésről sem, mert pórul járhat, de ebben én személy szerint egy kis ellentmondást érzek. Lemarad, ha nem halad a trenddel, viszont úgy látom, mintha kicsit beszűkültek lennének a mai kamaszok. Mintha állandóan, folyton-folyvást és szüntelenül az iPhone-okon és egyéb okostelefonokon, tableteken pötyögnének. Feltételezem, hogy nem a tankönyv applikációját tanulmányozzák. Lőttek volna a gyerekkori nyitottságuknak? De kár károgni a mai fiatalokra, hiszen ők is ugyanazt az utat járják be, min mi annak idején. Én is elszakadtam már a walkmantól és Donkey Kongtól (Nintendo, 1980-as évek eleje… Ez mindent elmond!). A végén mindenkiből lesz valaki. Szakmát szereznek, leérettségiznek és elvégzik az egyetemet masterral megkoronázva. Remélem!