Ez már egy rituálé. Még emlékszem az első becsengetésre, amikor könnyes szemmel elköszöntem mind a három iskolás gyerekemtől az iskola kapujában. Izgatottabb voltam, mint ők, és alig vártam, hogy kijöjjenek a suliból, és elmeséljék, mi történt abban a 8 órában, amit nem velem töltöttek. Immáron 10 éve teszem fel a következő kérdést, és kapom az alábbi válaszokat.
– Mi volt a suliban? – Na jó, néha extrázok – Mi jó történt ma a suliban? – csak pozitívan.
Ez a 8 óra egy misztérium. A gyerek életéből ebben a 8 órában szó szerint ki vagyunk zárva, hiszen nem tudjuk ellenőrizni őt. Szeretnénk tudni, hinni, hogy minden jó, amit addig beleneveltünk a gyerekbe, az OTT az iskolában kijön belőle. És CSAK a jó!
Tehát a gyerek “nem látta” a múlt héten, hogy a pofátlan elmebetegnek felemeltem a középső ujjamat, mert bevágott előttem arra a parkoló helyre, amire én már 7 perce vártam. Nem is tudja miért használtam, és nem is tudja felemelni a középső ujját.
Vagy “nem hallja” meg amikor repkednek a csúnya szavak a baráti beszélgetés közben, amikor neki már aludnia kéne és sorolhatnám.
Minden szülő feldobja a kérdést a suliból kijövet ilyen-olyan formában. És ezek a zsenge kiskorúak, akik miatt nem alszunk éjjel, mert éppen lázasak, vagy a hányásukat takarítjuk, vagy akik miatt a megszületésük után az aranyerünket kenegettük hónapokig, ilyen válaszokat böfögnek vissza (vigyázat, az évek múlásával a válasz stílusa, hangvétele, szókincse változhat, de a mondandó lényege mit sem változik):
– Szóval, mit csináltál ( szépet, jót) az iskolában?
1) SEMMIT.
Semmit? Hazugság. Az lehetetlen édes lányom, hogy te SEMMIT ne csinálj. Az egész délelőttöm arra ment el, hogy összepakoljam a szekrényed, mert a nagy semmittevésben előző nap mindent kirámoltál belőle, csak hogy megtaláld a kék ruhádat (ami ott lógott a szemed előtt).
2) Nem tudom.
Várj, nyolc órán keresztül, amit nem otthon töltöttél, nem tudod mit csináltál? Öt percen keresztül kell vacsora után hallgatnom (miközben arra várok, hogy kitörölhessem a feneked), hogy te milyen játékot szeretnél kapni a szülinapodra, de azt nem tudod nekem elmesélni, hogy mi történt a suliban? Komolyan ?
3) Sok mindent.
Hm. Ne is próbálja tovább kérdezősködni, mert utána jön a “Nem tudom” (vissza a 2 -es mezőre, mint a társasjátékban).
Ezek a gyerekek tuti rejtegetnek előlünk valamit. De sajnos csak 3 havonta látjuk meg a titkolózás eredményét, amikor megkapjuk a bizonyítványukat.
4) Tanultunk.
Muhaha. Aha, ne röhögtess! Láttam, hogy néz ki a matekfüzeted, végig rajzolgattad mindenféle virágokkal meg halálfejekkel. Ha ez neked munka, akkor holnaptól te itthon maradsz és elvégzed helyettem a házimunkát, én meg visszaülök az iskolapadba.
5) Játszottunk.
Nesze neked! Sejtettem. Egy dolog biztos, jó ha mielőbb elkezdünk pénzt félrerakni a magántanárok finanszírozására. Ha a kölök így folytatja, jó sokáig fog iskolába járni, és ez jó sokba fog kerülni nekünk. És ki fogja fizetni a nyugdíjamat?
Na megyek, kiventiláltam magam, még egy csomó dolgom van… Na jó, még gyorsan végignézem a híreket. Jaj, láttátok az új sorozatot, ami tegnap este ment? Nekem kimaradt, majd mindjárt megnézem replay-en.
Levelet kaptunk Szuchy Zsuzsannától, aki a “Tenyérnyi gyerekek” című filmet rendezte. Érintettek vagyunk, ezért mi is mindent megteszünk, hogy figyelmet kapjanak a koraszülöttek és szüleik.
“Éjjel-nappal, több mint három hónapon keresztül forgatta a csak nőkből álló stáb az ország legnagyobb koraszülött-ellátó központjában a Tenyérnyi gyerekek c. filmet, a szülők, orvosok, nővérek küzdelmét azokért a babákért, akiken 10-20 éve még biztosan nem lehetett volna segíteni.”
„Telefonáltam a nőgyógyászomnak, hogy most műtenek, és a híváslistából láttam, hogy tizenkét
percre rá már mind a két baba megvolt.”
„Két hét múlva, hogyha a kisbaba túléli, osztályvezető orvossal tudnak beszélni arról, milyen
hosszútávú prognózis várható.”
/Részletek a Tenyérnyi gyerekek c. filmből/
“A koraszülöttség ma Magyarországon népbetegség, minden tízedik gyermek idő előtt jön a világra.
A Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika az ország legnagyobb koraszülött-ellátó központja (NIC), itt látják el az 1500 grammnál, másfél kilónál kisebb babák mintegy ötödét. A legkisebb koraszülöttek mintegy öt és fél hónap után érkeznek.
A Tenyérnyi Gyerekek (kedden 23.00 órakor az M1-en) róluk szól, a szülők, orvosok és nővérek megrázó küzdelméről a babákért, akiken 10-20 éve még biztos nem lehetett volna segíteni. A filmet több mint három hónapon keresztül éjjel-nappal egy csak nőkből álló stáb forgatta a klinikán, a szülőszobán, valamint koraszülött-intenzív centrumban. Így egyedülálló módon a legkisebbek és szüleik történetét már a világra jövetel előtt, és az első, kritikus percekben is bemutatja a film.
A klinika olyan, a legmagasabb szintű intenzív ellátást nyújtó központ, ahová gyakran érkeznek kritikus állapotú, vagy fejlődési rendellenességgel született kisbabák. Előfordul olyan eset is, amikor éppen azért kell egy babának hamarabb megszületnie, mert sürgős műtétre van szüksége, a méhen belül biztosan nem élné túl a következő heteket. Sok édesanyát akár a huszonharmadik-huszonnegyedik héten is ideszállítanak, ha félő, hogy megindul a szülés.
A kicsik gyakran hónapokat töltenek az inkubátorokban, lélegeztetőgépen. Miközben keringési problémákkal küzdenek, tüdejük, szívük pedig rendkívül fejletlen, előfordul, hogy olyan szövődményekkel kell szembenézniük, amelyek még egy egészséges felnőtt számára is végzetesek lehetnek. Az első napok, hetek nem csak a babák számára nehezek, de a szülőkre is sokkolóan hatnak, hiszen a terhesség hónapokkal előbb szakad meg a vártnál, anyák lesznek, miközben gyermekükkel csak a látogatási idő alatt, az inkubátorban találkozhatnak.
Magyarországon évente nyolcezer baba jön idő előtt a világra, egy részük kritikusan alacsony súllyal, kevesebb, mint egy kilogrammal akár öt és fél hónap terhesség után. Az ő túlélésük 1980-as években tíz százalék körül járt, ma ezeknek a babáknak mintegy kétharmada életben marad, a néhány héttel később született, egy és másfél kiló közötti súlyú babáknak pedig több mint 95%-át meg tudják már menteni. Nekik azonban az első hetekben-hónapokban rengeteg szövődménnyel kell szembenézni, amely jelentősen befolyásolhatja későbbi életminőségüket.
Bár Magyarországon az elmúlt években a koraszülöttek száma alig csökkent – még mindig csaknem kétszer több a szomszédos Ausztriához képest – életesélyeik jelentősen nőttek.
A Tenyérnyi Gyerekek című 53 perces dokumentumfilm, a szülők, orvosok, nővérek és babák közös küzdelme május 13-án 23.00 órakor látható az M1 műsorán.”
A Le Monde napilapban találtam rá “A kedvenc gyerek családi tabu” című cikkre. Azóta foglalkoztat a téma, amióta az egyik kedvenc barátnőm (micsoda zűrzavar, most akkor egyik, vagy kedvenc?) mondta, hogy annyira szereti a kisfiát, hogy az már szinte szerelem. Nekem még nem volt gyerekem akkoriban, azt gondoltam, túloz, vagy nem találja a szavakat a szeretetére, nem tudja kifejezni magát. Ma már vannak gyerekeim, az egyik ráadásul fiú, így kristálytisztán értem a barátnőmet. Én is földönkívüli rajongással vagyok a fiam iránt. A lányom pedig az örök princesszem. Talán úgy lehetne összefoglalni, hogy a szeretet mennyisége ugyanannyi, a minősége különbözik. De nézzük, mit ír a témáról a Le Monde.
Catherine Sellent – a nantesi egyetem neveléstudomány karának professzora, klinikai pszichológus és szociológus -, valamint Claudine Paque – aki ugyanazon egyetemen kommunikációs professzor – írt erről a kérdéskörről könyvet (L’enfant préféré, chance ou fardeau? / Belin kiadó).
A szerzők azt írják, hogy a mai francia társadalomban rendkívül rosszul tekintenek azokra a szülőkre, akik az egyik gyereküket jobban szeretik a másiknál. A szülői részrehajlás valójában egy olyan jelenség, amiről nem illik beszélni, amit szégyellni kell.
Ahhoz, hogy a témát kellőképpen kivesézhessék, sok szülőt meginterjúvoltak. Ezek során az derült ki, hogy igenis sok szülő jobban kedveli az egyik gyerekét, mint a másikat (vagy a többieket). A szülők 80%-a bevallotta, hogy van kedvence. Azok a szülők, akik az elején tagadták, az interjú során ráébredtek, hogy nekik is van kedvencük.
Arról is írnak a könyvben, hogy a kedvenc státusz milyen hatással van a kedvenc gyerekre és az utána következő generációra (például a “kis kincs” gyereke magától értetődően a nagyszülők kedvence lesz). Elmerengtem, hogy nálunk ez hogy volt, hogy van. Testvéremet vagy engem szeretnek jobban a szüleim? Nem tudom megmondani, azt hiszem nekik sikerült egyformán szeretni minket. Jó munkát végeztek! <3
Az egyik nagyanyám biztos, hogy öcsémet többre tartotta, mert hát fiú, azaz gyerek (régen így mondták, vagy gyerek született a családba, vagy lány), de engem is nagyon szeretett, nem mondhatom, hogy végül kivételezett volna. A másik nagyszülőknek annyi unoka jutott, hogy ott aztán végképp nem volt kedvenc. Vagy volt? Mert az egyik kapott tőlük biciklit, a többi nem? Amikor jött haza a koleszból péntekenként mindig 100 palacsintával kellett készülnünk, talán ez már egy leheletnyi részrehajlás lehetett? Igazából cseppet sem nehezteltünk öreganyánkra ezek miatt, mert éreztük, minket is nagyon szeret.
Meglehetősen érdekesnek találtam a cikket, hiszen mint gyakorló szülő, természetesen én is azon vagyok, hogy ne kivételezzek. Emlékszem miket agyaltam azon, hogy a másodszülött nehogy megérezze azt, hogy én őt nem szerethetem annyira, hiszen az én szívem az elsőszülötté, for ever. El sem tudtam képzelni, hogy hogy lehet két gyereket egyformán szeretni. Teljesen kétségbe voltam esve, hogy a másodszülött, amint megszületik, azonnal megsértődik, mert én az elsőszülöttért élek-halok. Közben szó szerint azon sírtam-ríttam, hogy az elsőszülött ne sértődjön meg, hogy testvére érkezik. Tiszta káosz volt a fejemben szülés előtt.
Cathrine Sellent azt mondja, hogy a dolog onnan indul ki, hogy nem a szülőknek vannak preferenciái, hanem a gyerekek természetüknél fogva és általánosan féltékenyek egymásra. Rengeteg gyerekkönyv mesél erről és sajnos előfordul, hogy még nagyobb kavarodást okoznak a gyerekek fejében azzal, hogy például azt mutatják “mind a kedvenceim vagytok”. Felteszi a kérdést, vajon a féltékenység csak a fantázia szüleménye vagy valós érzés? A gyerekek megérzéseire figyelni kell, mert nem csalnak.
A kedvencke kialakulása a fizikai és lelki azonosuláshoz, nárcizmussal átitatott tükörképhez kapcsolható. Önmagunk keresése, illetve rátalálása az egyik gyerekünkben. A szülők ezt “affinitásnak” nevezik (a társadalom ezt jobban elfogadja). A “nyertes kedvenc” elnevezés, ami arról szól, hogy a szülő a kiválasztott gyerekre vetít kiváló tulajdonságokat, illetve úgy néz ki, hogy a szülő régi vágyait viszi véghez. Olyanokat, amiket ő maga nem tudott megvalósítani, de álma volt valaha (apák a fiúban a nagy focistát látják, az anyák a lányba az operaház balerináját… kis túlzással). A nemek közötti preferenciáknak is szerepe van a kedvencke kialakulásában (“Végre fiam született!”, illetve “Mindig lányra vágyódtam!”), de a testvérek születési rendjének is (az első gyerekkel válunk szülőkké, az kis utolsóval a reprodukció végére érünk), élettörténeti fázisoknak is (bimbózó szerelemből született gyermek), de a fogyatékkal élő iránt is érezhet a szülő erősebb szeretetet, hiszen gyengébb, őt óvni kell. Ez utóbbi az egyedüli, ami nem okoz felháborodást az emberekben. Végül azt is mondhatjuk, hogy a kedvencke sokszor a könnyen kezelhető gyerek, akitől kompetensnek érezheti magát a szülő, akitől úgy érezheti, hogy jól neveli a gyereket.
A “kedvencség” nyomot hagy az emberen. Általában véve profitálhat belőle, mivel a szülő hisz benne, a legjobbnak festi le, ezáltal a gyerek is szilárdan hisz önmagában. Freud, aki szintén ilyen cipőben járt, “győztes nárcizmusnak” nevezte ezt a jelenséget. A gyerekeket kár alábecsülni, pontosan tudják, hogy a kedvencnek többet szabad. Nem kételkednek a saját értékeikben, az iskolában is jól teljesítenek és még a tanárok kedvenckéivé is válhatnak. Igen ám, de ez egy aranykalitka. Párhuzamosan szerencsés dolog és szenvedés. Ez a fajta önértékelés bűntudathoz vezet, hiszen a többi, “hagyományos” gyerek rovására megy a kedvenccé válás. Azon felül mindenáron meg kell felelnie a szülői elvárásoknak, csak a kijelölt (élet)úton haladhat, félelmet kelt a gyerekben, hogy esetleg kiábrándulnak belőle, azaz hogy trónfosztottá válik. A testvérek közvetítői szerepre ösztönzik (szülők és testvérek között a kedvenc a nagykövet). Ez az ára annak, hogy ne háborúzzanak, ne ellenségeskedjenek vele, ne mellőzzék a testvérek. Mindemellett meglehetősen nehézkessé válik önállóvá válni, miután érzelmi adósnak érzi magát a gyerek. Az idősödő szülők is többet várnak a kedvenctől, aki könnyen átfordulhat hálátlan, méltatlan gyerekké, ha nem a megszokott módon viselkedik.
De mi van azokkal a gyerekekkel, akiket a szülők nem tüntettek ki kedvenc plecsnivel? Ezek a gyerekek is sérülnek. A könyv szerzőinek elmeséli az egyik interjúalany, hogy a testvérével mindketten játszottak zeneszerszámon gyerekkorukban, de a szüleik csak a nővérétől kérték, hogy játsszon valamit Karácsony estjén. Az ilyen sértett gyerekek fel akarják hívni a figyelmet önmagukra és van, aki az ilyen és hasonló helyzetek miatt rendkívül jól teljesít az iskolában. Mindenesetre szabadabban valósíthatja meg önmagát, nincs megkötve a keze.
Azok a gyerekek, akik szenvednek a helyzettől, nem, illetve keveset beszélnek erről. Bosszús kifejezéseket használnak (“Te vagy a mama kedvence…”), de arról nem beszélnek, ami kiváltotta ezt az érzelmet. Van bennük bizonyos “omertà”, azaz makacs hallgatás, betyárbecsület. Azért, hogy az oltalmazónak mondott családi egységet ne veszélyeztesse? Azért, mert nehéz a szülőket felébreszteni, hogy tisztán látható a kivételezés? A dolgok néha az öröklés körül robbannak ki, vagy a következő generációnál, amikor a nagyszülők a saját gyerekünkbe kevesebbet invesztálnak, mint az örök kedvenc gyerekébe. Ez jelentős mérget szokott szítani.
Ha van is a családban kedvencke még nem jelenti azt, hogy a másik, vagy többi gyereket ne szeretnék a szülők. Őket is szeretik, csak másképp.
A kedvencség mindig is létezett. Nem mindig tekintettek rá ferde szemmel. A Teremtés Könyvében Káin és Ábel története is testvérféltékenység.
Egészen 1792-ig törvényesen elfogadott volt az ún. elsőszülött joga, melyet a francia forradalom során töröltek el, majd részlegesen visszaállították 1826-ban. Az elsőszülött jogát 1849-ben véglegesen eltörölték Franciaországban.
Ti mit gondoltok erről? Van kedvenc? Nincs kedvenc?
Még évekkel ezelőtt, az egyik régi TV2-es műsorigazgatóval volt alkalmam a magyar műsorstruktúráról – úgy általában – beszélgetni. Franciaországban akkoriban indult a Top Chef, majd egy évvel később a Masterchefcímű heti főző tévévetélkedő. Ismerte a koncepciót, és elmagyarázta, hogy egy ilyen műsor és mondjuk a Való Világ ára nagyjából egy és ugyanaz, az előállítási költség szempontjából. De sajnos “a magyar” ilyen típusú műsor elé nem fog leülni. Nem kaptam levegőt, és elkezdtem vele vitatkozni:
– Én is magyar vagyok, tökéletlen francia nyelvtudással, és igenis leülök megnézni. Miért degradáljuk le a magyar nézőket?
– Igen, de te nem ebben a környezetben élsz. A francia gasztronómia és a magyar gasztronómia teljesen más történelmi háttérrel és tradíciókkal rendelkezik.
– De igenis nézd meg mennyire sikeresek az új szakácskönyvek! Gasztroblogok egymás hegyén-hátán. És nézd meg odajutunk, hogy alapszakácskönyveket kell kiadni, mert a mai fiatalok azt sem tudják hol van a lakásban a konyha!
– Ahol ezek a műsorok sikeresek, ott az emberek már gyerekként jártak étterembe. Nem gyorsétterembe, hanem igazi terítős, textil szalvétás étterembe. Ahol meg kell tanulniuk viselkedni, és ezáltal az étkezés nem 3 perces “gyorsan harapjunk valamit”, hanem élvezeti forrás.
– Oké, ez tény, egy francia kiskölök pillanatok alatt kiszúrja a különbséget egy egyszerű szárnyas májkrém és a libamáj között.
– Na látod, itt Magyarországon, jó, ha a gyerekek reggelit kapnak, mert éppen futja, és nem a hónap végén vagyunk. Jó, ha az óvodában, iskolában megtanulják, hogyan kell késsel és villával enni, mert a szülőknek már erre sincs idejük és energiájuk.
– Éppen ezért kellene nektek is részt vállalni ebben. A ti befolyásotok hatalmas. Ha egy 10 éves gyerek tudja, ki az a Dundika, akkor azt is megtaníthatnátok neki, hogy hogyan kell elkészíteni egy rántottát, vagy egy quiche-t, amit itt egy 10-12 éves gyerek gond nélkül összedob.
Kezét, széttárja, és gondolom, mindenki tudja a választ, reklámbevétel, fenntarthatóság stb. stb. stb….
Hogy jövök én ahhoz, hogy fikázzam a magyar tévét, hiszen nem is élünk otthon, nem is élünk a “hatása” alatt? Tény, hogy amikor Magyarországon vagyunk elborzadok tőle, és 10 perc után kikapcsolom. Megdöbbenve kérdezem a családom, hogy képesek ez előtt ülni, és bámulni. A válasz mindig ugyanaz: nincs más.
Én már annyira megszoktam, hogy Franciaországban tök mindegy milyen (köz- vagy kereskedelmi) a tévézés, az színvonalas, tematikus, tehát az emberek ki tudják választani a számukra érdekes és értékes műsorokat. Igen, könnyű dolgom van! Van VÁLASZTÁSI lehetőségem.
Négy gyerek mellett így is alig marad időm tévézni, de amikor végre akad 2 percem, hogy csak bámuljak ki a fejemből, olyankor nem kell szenvednem, hogy akkor most mit is kéne nézni? Persze itt is vannak “szennycsatornák”, de azon csak szutyok megy, oda sem kapcsolok. És vannak értelmesek, reality műsorok (felejtsük már el a tehetségkutatókat). Tovább megyek, egy csomó olyan reality, amiből tanulni lehet.
Mivel imádok főzni, tanulni, kreálni és rajongok a főzőműsorokért, értelemszerűen a bámulás a fejemből ilyen típusú műsorokra szorítkozik. Ne sziszegj! 🙂 Nem a “vacsoracsata” típusú bulvárműsorra gondolok. Az itt nem működik, nem is csinálnak ilyet. Illetve csinálnak, de míg Magyarországon csak celebekkel eladható televíziós termék, addig a Franciaországban hétköznapi emberekkel is jól pörgő műsor.
Olyan főzőműsorokról beszélek, amiből tanulhatsz.
– Háziasszonyoktól, akik minden évben versenyeznek, és csened, lopod tőlük a recepteket, tanulod a fortélyokat. Alapdolgokat, hogy hogyan kell felvágni egy csirkét, a marhának, a sertésnek, melyik részéből, milyen ételt lehet főzni, és sorolhatnám.
– Éttermi séfektől, akik versenyeznek, és séfek díjazzák, mentorálják őket, mint Pierre Gagnaire, Philippe Etchebest, Paul Bocuse (róla mintázták a Disney Lecsó Gusto séfjét) a zsűri pedig külön és együtt is sok-sok Michelin-csillagos szakácsok, Jean – Francois Piege, Thierry Marx stb… hát mivel is hasonlítsam össze? Képzeld el, hogy versenyt hirdetnek filmrendezők között, és a zsűri Spielbergből, Kubickból, Hitchcockból vagy Sydney Pollackból áll.
Igenis pont ezért kellene ilyen típusú, értelmes műsorokra pénzt költeni, hogy a gyerek magától induljon el a konyhába és akarjon süteményt sütni anyuval, segíteni a vacsorakészítésben, vagy a terítésben. Ha már TV és ha már kereskedelmi TV, akkor igenis felelősek ezért, hiszen ötlet rengeteg van, csak a magyar média a bulvárműsorokat preferálja, amivel ledegradálja nézőit.
Én sem voltam konyhatündér, de nekem van egy fantasztikus nagymamám, akitől ellestem apróbb konyhai trükköt. Azt hittem TUDOK, aztán itt “franciahonban” elszégyelltem magam: csak az alapokat ismertem és amikor hétről hétre ismerősöknél – barátoknál vacsoráztunk és egyszerű, de nagyon ízletes ételeket raktak elém, megfogadtam, hogy megmutatom a magyar konyha gyönyöreit nekik. És vettem a fáradtságot, és megtaníttattam magam főzni.
Nem leszek nagy séf, de élvezem. A legszebb, amikor valami olyat teszek a gyerekek elé, amitől mondjuk én gyerekként elborzadtam, ők viszont csillogó szemekkel kérnek még cukkinis spagettit, vagy bármilyen halas ételt.
A szolgáltatószektor hatását pedig már csak mellékesen jegyzem meg (a most divatos főzőtanfolyamokra gondolok). Ma már születésnapi, karácsonyi ajándékba kapunk főzőtanfolyamot (imádtam, amikor egy egész estét a férjjel egy ilyen tanfolyamon töltöttük, egy életre bevésődött az emlék, a nevetés, a szerencsétlenkedés). De voltam már a kamaszommal is , ahol 3 fogásos menüt tanultunk együtt, és a picikkel, Emmával és Edivel is, a kis káposztafejűmmel. Süteményeket tanultak a picik készíteni, Edivel egy fantasztikus csokis – meggyes muffint kreáltunk. De csokoládét is készítettek.
Tudom, hogy Magyarországon is vannak már hasonló kezdeményezések. De nekem fizetnem sem kell azért, hogy egy 6 éves kölök – mint Emma – simán bekeverje a palacsintatésztát, ismerje a hozzávalókat és tudja, miből mennyi. Már az óvodában kötelező foglalkozás a sütés-főzés, és például maguk készítik a szülinapi tortájukat az óvónénik segítségével.
Sok minden miatt szerencsésnek érzem magam, hogy más típusú gyereknevelésben van részem, mint amilyet Magyarországon meg tudnék valósítani. Ingathatja bárki a fejét, persze, mert a pénz, meg a nyugalom. Igen, ez a nyugalom, amikor a kamasz hazaér a suliból, nem ezt a rendkívül értelmes műsort nézi leckeírás közben (mert ne dugjuk a fejünket a homokba, a kamasz néz TV-t, sok TV-t, ez itt sincs másképp), hanem a Top Chef előző esti részét, amit ő másnapi korai kelés miatt nem tudott végig nézni.
Hajrá Top Chef! (Ezt csak így zárójelben, az itt élő magyaroknak üzenem, mert ugye a Masterchef és a Top Chef műsornak is saját, külön rajongótábora van. 🙂 )
Bűnös vagyok, de legyen irgalmas Bíró Úr. Bevallom bátran. Én vagyok “A nő A Listákkal”. Még éppen limiten zizzent, de esküszöm, képes vagyok megjavulni. Most ugye arra gondol Bíró Úr, hogy “Mi a baj a listákkal?”. Hm, hát úgy igazából semmi, de már szinte listákkal élem a életem, és minden spontaneitás eltűnt belőlem. Listáról vásárolok, listáról pipálom a napi teendőket. Mindenhová listákat írok. A telefonomba, a nagy családi naptárba, a Moleskinembe, post-it-okra, a számítógépembe. Mindig, egyfolytában, megállás nélkül. Senki és semmi nem állíthat meg a listaírásban. Szégyentelenül sok lajtromot vagyok képes összehozni. Ezek az én jegyzékeim, az én édes, őrült életem részletei. Nem adnám őket semmiért. Már-már szertartás. Megnyugtat. Tudom, hogy hasznos vagyok, van mit csinálnom. Tudom, hogy így nem felejtek el semmit. Na jó, csak azt, amit nem írok fel, mert már túlzásnak tartom. Pedig, mint a példa mutatja, nem kéne…
Listák, amiket még fiatalkoromban gyártottam:
– jövendő gyermekeim keresztnév listája, gyönyörű neveket gyűjtöttem össze, és pipáltam ki a papírról (még van egy pár, amit simán ki tudnék osztani, csak a biológiai órám ketyeg egyre hangosabban).
– Sorozatok listái: kedvenceim és a még megnézendő sorozatok.
– CD lista: Jesszus, még lehet kapni CD-ket egyáltalán? Valamelyik nap előkerültek tinikorom kazettái. Még van egy régi hifink amiben le tudom játszani őket. Ültem a pincében a dobozokon, és végigolvastam az összes kazettás dal listáját. Emlékek, drága emlékek…
Amióta gyerekeim vannak, azóta tobzódom csak igazán. Mindennek van listája:
– bevásárlásnak
– mélyhűtőnek
– heti menünek
– napi, heti teendőknek
– úszó-, lovaglótábornak
– ajándékoknak (szülinap, karácsony, egyéb évfordulók)
– könyveknek: magamnak és a kölköknek megrendelni a kötelező olvasmányokat vagy csak amik megtetszenek egy könyvajánlóból
Hogy miért írok listákat? Hát micsoda kérdés…
1) Szeretem a listákat. Keretet ad a mindennapoknak. Nem felejtek el semmit, a listáknak köszönhetően tudom úgy szervezni az életem, hogy mindenre és mindenkire legyen időm. És barátaim, ez 4 gyerek mellett nem könnyű. Szeretek szervezni, és szeretek előre tervezni. Nem szeretem a meglepetéseket. Lehet, hogy csak rossz szokás? Mióta az eszemet tudom listákat írok. Hogyan, milyen ütemben csináljam a leckéket, vagy ki a következő, akinek még rajzolnia kell az emlékkönyvembe. 😀 Nekem kellenek a listák. Biztonságérzést adnak.
2) Elégedett és büszke vagyok magamra, amikor a listáról minden feladat kipipálódik. Látom, mi mindent csináltam aznap, a héten, és gratulálok magamnak, mindegy milyen kicsi is volt a cél.
3) Grafomán vagyok. Imádok írni. Ide nekem a papír-írószer boltot, a könyvesboltot, az újságos bódét. Ez az én közegem. A papírillat, a gyönyörű tollak, a betűk, a gondolatok, a történetek.
4) Motivál. Visz előre, ránézek a listára és látom ami már elvégeztetett, és ami még előttem van. És olyan jó érzés a végére érni. Talán így mindent kontroll alatt tudok tartani? Ki tudja…
5) Nincs fontossági sorrend. Nekem minden, ami felkerül a listára fontos. A postától az ebédbefizetésig, minden.
6) Élvezem. Mondhatni már hobbi lett a kezdetben ciki, mindenhová felragasztott emlékeztetőkből.
Mielőtt ANYA lettem (csupa nagybetűvel) én voltam a pontosság királynője. “Madame ponctuelle”. Hihetetlenül udvariatlannak tartottam, ha valaki nem ért oda pontosan egy megbeszélt időpontra.
Én inkább vártam, és odaértem bárhová öt perccel korábban, mert már a gondolattól rosszul voltam, hogy elkések.
Mais voilá. Azóta gyerekeim vannak, mégpedig négy.
És azóta az elindulás egy rémálom, hiába tervezem el előre, és kezdem el időben a készülődést. A késés mumusa mindig és még mindig ott ugrál előttem. Legszívesebben átugornám az indulás előtti pillanatokat:
1. Mert hiába mondogattam, aranyosan, kedvesen , türelmesen 30, 25, 20 perccel ezelőtt, hogy nemsokára indulni kell, ordítanom kell az ajtóban, hogy megmozduljanak: Indulááás vagy (franciául) On y vaaaaa (most komolyan, ezek süketek?).
2. “Nemtom bekötni a cipőfűzőm, anya segíts” vagy “zariv pa maman”.
3. Valakinek mindig akkor kell még elrohanni pisilni, amikor már nyitom az ajtót.
4. Valamelyik felkált: “Anya, elfelejtettem a “doudou”-mat (ejtsd: dudu; kedvenc plüsst vagy rongyit jelent).
5. “Elfelejtettem a rajzom Charlotte-nak”.
6. Vagy mindkettő.
7. Edi tutira ilyenkor borul ki a sok futkosástól, vagy a feszkótól, és lecsapja magát a földre hisztizni.
8. Nem találom a kocsikulcsom, mert a bébi a táskámmal játszott indulás előtt, miközben én a fenti pontok egyikét vagy összesét megoldottam.
9. Ilyenkor derül ki, hogy az a pár cipő, amit addig vígan hordtak, egyszerre kollektíven kicsi lesz mindenkire.
10. Hirtelen az a kabát, amit a gyerek maga választott, már csúnya színű, és nem kívánja többet hordani, és különben is kicsi, és egyébként is lyukas a zsebe…
11. Valamelyik tuti ebben a pillanatban hányja össze magát, és még talán engem is (gyerekméret függő).
12. Addigra a bébi eldugta azt a rohadt cumit, vagy a doudou-t, amit pár perccel előtte előhalásztam a mosogatógépből, vagy virágföldből vagy… (helyettesítsd be, te hol szoktad megtalálni) és NEM TALÁLOM!
13. Valamelyiknek mindig ilyenkor van valamilyen világmegváltó kérdése, amire azonnal választ vár, mint: “Anya a fiúknak miért van fütyijük a lányoknak meg puncijuk?”.
14. Aztán jön a szokásos: “Én ülök az ablak mellett” vagy “Én ülök középen” vagy “Anya én miért nem ülhetek előre?”.
15. Mire mindenki a kocsiban ül, én már tutira leizzadtam és visszarohanok a házba pólót, felsőt cserélni, dezodorálni magam.
16. Kis Chloé ebben a pillanatban veszi észre hogy a napszemüvegét otthon felejtette… Anélkül sehova! 😀
17. Ebben a pillanatban már tudom, hogy kár bármilyen erőfeszítést tennem, mert úgyis elkéstem.
18. Rohanás a babakocsiért, mert a francba, elfelejtettem áttenni a férj autójából, vagy felhozni a pincéből, vagy lent maradt a kertben.
Végre elindulunk, és a szomszéd bácsi, aki végignézte és végighallgatta az elmúlt 15 perc kálváriáját, jóindulatúan, mosolyogva, integetve még utánam kiált:
– Biztos minden megvan, nem fogsz visszafordulni az utca végén?
Én meg magamban robbanok, de persze közben angyalian mosolygok:
Tegnap még csak én számítottam. Ma már csak ti négyen vagytok a fejemben (meg persze Apa, őt se hagyjuk ki).
Tegnap még 8-10 órákat aludtam mélyen. Ma már csak felületesen, állandó készenlétben “pihenek”.
Tegnap még ez volt a mottóm: Carpe Diem. Ma már tervezés, és listák nélkül káosz az életem.
Tegnap még volt időm enni. Ma… Jesszusom. Ettem én ma egyáltalán?
Tegnap még fogalmam sem volt ki Szofi a zsiráf, Bob, a mester létezése pedig végképp ismeretlen fogalom volt számomra. Ma velük kelek, velük fekszem.
Tegnap még csak könnyen meghatódtam. Ma már szökőkutat tudnék üzemeltetni a könnyeimmel.
Tegnap még bőven volt hely az autómban (nem is volt autóm, jó volt a tömegközlekedés is). Ma már csak tetrisz játék módjára férünk be a kocsiba.
Tegnap még simán lehetett rosszkedvem egész nap. Ma elég egy pici mosoly valamelyikőtöktől és jobb kedvre derülök.
Tegnap még csak egy pár fényképem volt. Ma már hatalmas kötet fényképalbumok, és több gigányi merev lemez tulajdonosa vagyok.
Tegnap még Vészhelyzetet néztem, Twin Peaks-et, X aktákat. Ma már csak Violetta, Hannah Montana vagy valamelyik vámpíros szörnyűség maradt nekem.
Tegnap még mindent magamért csináltam. Ma már mindent értetek csinálok.
Tegnap még az enyém volt a testem. Mára már mind a négyen egyek voltatok velem.
Tegnap még jelentéktelen voltam. Ma már nélkülözhetetlen vagyok.
Tegnap még csak álmodtam az anyaságról. Ma már négy gyönyörű gyermek édesanyja vagyok.
Tegnap még nem tudtam hogy létezik az a szeretet, amit ma érzek. Ma már tudom, milyen az anyai szeretet.
Az egyik kedvenc versem, amit mindannyian hallgattatok tőlem, odabent. Ez az én “szerelmi vallomásom” nektek. 😀
Beney Zsuzsa: Anya dúdulja
Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget –
ezer pici jelbõl
tudtam jöttödet.
Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret –
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.
Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget –
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.
Amíg Magyarország vasárnap orgonaillatba borul anyák napjára, addig Franciaországban gyöngyvirágillatban fürdünk. Ma ünnepeljük május 1-jét, és kedvenc virágom, ami hatalmas csokrokban illatozik már a kertünkben, ennek az ünnepnek a jelképe.
Történelmi visszatekintés
A legenda szerint 1560-ban IX. Károly és édesanyja, Medici Katalin elkirándult Drôme-ba (Franciaország 101 közigazgatási területének egyike), ahol Louis Girard lovag ajándékozott 1 szál gyöngyvirágot a királynak, a tavaszt és a megújulást jelképezve.
A király fellelkesült a kedves gesztuson és onnantól fogva (1561) minden évben ő maga is gyöngyvirágot ajándékozott az udvarhölgyeknek, és a hagyomány lassan az egész országban elterjedt.
Igen ám, de van egy másik verzió is, csak az évszám és a főszereplők nem változnak. A legenda úgy szól, hogy Medici Katalin megbízta Saint-Paul-Trois-Châteaux lovagját egy titkos küldetéssel, menjen fülelni az olasz Borghese családhoz. Amikor a lovag visszatért a gazdag nemesi családtól, a sikeresség jeléül egy csokor gyöngyvirágot ajándékozott a királynak a fontainebleau-i kastélyban.
Nincs megállás, van harmadik legenda is, amely úgy tartja, hogy a XV. században május elseje a szerelem ünnepe volt. Aznap a hercegek és földbirtokos urak elmentek az erdőkbe, hogy faágakat szedjenek, amivel kidíszítették otthonaikat. Levelekből és virágokból koszorút is készítettek, hogy a szeretett asszonynak ajándékozzák. Ma is sok francia régióban létezik ennek a hagyománynak a továbbfejlesztett változata, a májusfa. Ez – úgy, mint Magyarországon is – egy kivágott, feldíszített fa, melyet a ház elé helyeznek április 30. éjjelén. Régiótól függ, hogy a májusfát a tiszteletbeli helyi polgár kapja, vagy egy hajadon lány. Ez utóbbi, Franciaország keleti részén hagyomány.
Legendák és mítoszok
A görög legenda szerint a gyöngyvirágot Apollón, Parnasszus hegy istene teremtette, hogy gyöngyvirágszőnyegen járhasson a kilenc múzsája, nehogy feltörjön a lábuk.
A rómaiak május elején Florales ünnepét ülték meg, Flóra, azaz a virág istennője tiszteletére.
A tavaszi napéjegyenlőség idején ünnepelt északi Ostara istennőnek is van köze a gyöngyvirághoz. Ostara a tavasz istennője és a gyöngyvirág nem máskor virágzik, mint tavasszal.
A Szűz Anya, amikor a feszület előtt könnyezett, fehér harang alakú gyöngyvirágnak adott életet könnycseppjeivel.
A szerencse virága
A gyöngyvirág francia (!) virágnyelven szerencsét hozó virágot jelent, magyar virágnyelven már inkább a megbecsülést, a tisztességes szűzi szándékot. Azt mondják, aki 13 virágharangos gyöngyvirágot talál, azt a sors a tenyerén fogja hordozni.
Ezenfelül a gyöngyvirág a nagy divatházakat is megihlette, például Christian Dior fétisvirága volt. Nemcsak a ruhakölteményeken jelenik meg, hanem számos parfümben is.
Valamikori szokások
Hajdanában “gyöngyvirág bálokat” is rendeztek, ahol a fiatal lányok fehérbe öltöztek és a fiatal férfiak gyöngyvirágot tűztek a gomblyukaikba. Ez volt az egyetlen bál, amelyen a szülők nem vettek részt, így a fiatalok maguk között lehettek. Likőrbort fogyasztottak, a Maitrankot, vagy más néven “májusi italt”. Ez Moselle borból és a szagos müge virágából készült. A szagos mügét hamis gyöngyvirágnak is nevezték, a gyöngyvirág ugyanis mérgező növény, fogyasztásra alkalmatlan. A krónika szerint elég volt belemártani az ajkakat a borba május elsején és egész évre biztosított volt a boldogság.
Gyöngyvirágot bárkinek ajándékozhatunk, családtagnak, barátnak egyaránt. Régen még a fiatal férfi a jegyesének ajándékozta.
A munka ünnepe
Május elsején, a munka ünnepén a felvonulók valaha vadrózsát tűztek gomblyukaikba, ma már gyöngyvirágot, holott a két ünnepnek (munka ünnepe és a szerencsét hozó gyöngyvirág ünnepének) semmi köze egymáshoz.
A munka ünnepe az 1886-os május elsejét ünnepli, ahol az amerikai szindikátus több, mint 400 000 munkást buzdított fel, hogy tüntessenek a nyolc órás munkanap megszerzéséért. Azért választották pont a május elsejét, mert sok amerikai vállalatnál az a nap volt az üzleti évforduló napja (éves zárás).
Franciaországban a nyolc órás munkanapot 1919-ben nyerték el. 1941-től munkaszüneti napnak, 1947-től pedig fizetett munkaszüneti napnak számít. Azok a dolgozók, akik nem tehetik meg, hogy ne dolgozzanak azon a napon (például az egészségügyben, vendéglátásban dolgozók) a bérük dupláját kapják. Azok, akik “dolgozni szeretnének” május elsején, kihasználhatják az elnéző szemeket és szabadon árulhatnak gyöngyvirágot, adómentesen, bürokratikus formalitások nélkül, de csak és kizárólag május elsején!
Marie-Claude Bosc
Franciaországban május elsején közel 50 millió gyöngyvirág csokrot adnak el a virágboltosok és a rögtönzött, út menti árusok. Tavaly 32 millió Euró bevétel származott gyöngyvirágból. Igazi business.
A közzétett írások kizárólag a jelen blog íróinak tulajdonát képezik és csak írásos beleegyezés után közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban!
Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik az egész írást, csak annak első pár sorát, folytatásért pedig a blogra kattint az olvasó.
Blogkövetés
Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.
Legutóbbi hozzászólások