Mi volt ma a suliban?
Ha a hegy nem megy Mohamedhez… nálunk tanítóbácsi van, az az igazi, cool, ráérünk mindenre, “Én tök jól vagyok a gyerekekkel, csak a szülők stresszelnek” típus. Vele nem nehéz jóban lenni. Elmondod amit akarsz, aztán vagy meghallja vagy nem, vagy érdekli vagy nem. Egyébként jó fej, és jó tanár. Férfi, őt nem lehet senki ujja köré csavarni, nagyon racionálisan nyomja az aranyszabályt (amivel maximálisan egyetértek): lehet, hogy a gyerek kicsi, de nem hülye. Ha a bêtise-t (rosszaságot) meg tudja tanulni, akkor a matek leckét is.
1) Az aranyszabály: mindig értsünk egyet a tanárral a gyerek jelenlétében. Még ha nem is ez a helyzet, a gyereknek nem szabad éreznie, hogy véleménykülönbség van a tanára és a szülő között. Ebben a korban a szülő és a tanító a 2 legfontosabb felnőtt a gyermek életében, akiknek maradéktalanul meg akar felelni. Ne tegyük ki felesleges szenvedésnek. Ha nagyon nem értünk egyet a tanárral valamiben, azt ne a gyerek jelenlétében beszéljük meg.
Mielőtt letépnéd a tanár fejét a helyéről, picit képzeld magad a helyébe. A TE gyereked egyedül is képes 20 másodperc alatt totál kiakasztani, szorozd be őt harminccal, a legrosszabb napján… Ugye, ugye? Igen, tudom, ő választotta ezt a szakmát. De akkor is EMBER, néha fáradt, olykor nehéz napokkal, hébe-hóba betegségekkel. Empátia, empátia, empátia. És sose felejtsd el, lehet, hogy a te kis visszahúzódó, tisztelettudó, mintaangyalkád az osztály legnagyobb gengsztere. Ne felejtsd, hogy a gyerekek a szülői jelenlét – “háttér” – nélkül nagyon másképp viselkednek. 😀
2. ) Szánjunk időt rá, hogy legalább futólag köszönni tudjunk a tanárnak. Ne késve érkezzünk reggel, amikor már zárják a kaput, és ne nyitásra érkezzünk délután. Franciaországban KÖSZÖNNI, fogalom, ezt elmulasztani a legnagyobb udvariatlanság felnőtt és gyermek részéről egyaránt. Már nagyon pici korban megpróbálják belevarázsolni a gyerekek fejébe. Alap, amivel jó példát mutatunk a gyereknek. Ez ebben a korban még mondhatni természetes, de vészesen közeledik ám a tinédzserkor, amikor a szókincsük minimálisra szűkül, és az első szó ami eltűnik belőle az a Jó napot! Bonjour helyett valami ilyesmit hallasz (de nagyon be kell izzítani a hallókészüléket hozzá) Bonzs… a vége eltűnik.
3) Érdekelődj – amikor csak lehet – utódod előmenetelével kapcsolatban. Még ha csak egy-két mondatos beszélgetés is, a tanár látja, hogy tényleg érdekel, mit csinálnak órán, vagy milyen a gyerek figyelme. Megdöbbentően keveset tudnak a szülők (ha egyáltalán a szülő jut el a gyerekért a suliba, és nem az au-pair, vagy a nagyszülők) a gyerekeik iskolai munkájáról. Igen, rohanó világban élünk, igen, bérből, fizetésből élünk, de van olyan gyerek az osztályban, akinek a szüleit a tanító bácsink a tanévnyitó óta még csak futólag sem látott (és májust írunk!).
4. ) Franciaországban a szülőnek is illik részt venni az iskolai munkában. Iskolai kirándulásokon kísérő szülőként, süti sütés, illetve eladás az iskola javára (a bevételből iskolai eszközöket vagy programokat finanszíroznak), ezek mind a gyerek javát szolgálja. Még közelebbről megismeri a tanár a gyermek “hátterét”, és mivel manapság nagyon sok, migráló család érkezik a francia munkaerőpiacra, az osztályok összeállítása igen-igen nemzetközi. Emma osztályában például 7 nyelven éneklik a “Boldog szülinapot” dalt, amikor ünneplésre kerül sor (francia, angol, olasz, spanyol, portugál, német és magyar). 🙂
5. Tartsd és tartasd be a házirendet a gyerekkel, és a tanárok imádni fognak érte. Itt nincs pedagógus nap, nem “nyalunk” a tanárnak virággal, csokival. Beszélünk és meghallgatjuk. Kommunikálunk. Ő azért van, hogy tanítsa a gyermekünket, nem azért, hogy az elhagyott pulóvereket szedegesse az udvaron.
Kommentek