- pisilni kell
- nem büfizett szopizás, cumisüveg után
- beteg a gyerek
- egy hatalmas szörny bújt el a szobában
- még egy puszi
- még egy ölelés
- már megint pisilni kell
- még egy puszi
- Anya, maradj itt amíg elalszom
- kapcsold fel a kis villanyt légyszi


– Nem a világ vége, ha néha-néha te eszed meg a legjobb falatot a kajából, az utolsó csokipudingot a hűtőből, a francba, végül is te melóztál azért a pénzért, amiből megvetted, nem?
– Nem a világ vége, ha néha néha nem az igazat mondjuk a kölöknek, legalább felkészítjük az életre, arra a rongyosra.
– És nem a világ vége, hogy miközben már érzed, hogy a gyerek pelenkája szaros, te még mindig ezt a bejegyzést olvasod. Nem számít, megvár a pelus. A szar nem fogja eltakarítani magát… sajnos.
Meglepetés az nagyjából nuku, illetve az ember fiának – lányának elég gyorsan, a kattintást követően elkezd lohadni a lelkesedése. Az utóbbi időben 4-5 ilyen listával volt szerencsém találkozni. Még emlékszem pár évvel ezelőttről az első “szerény” listákra, amelyeken előkék, cumisüvegek, babazoknik, babahőmérők és csupa apróságok szerepeltek. Aztán ahogy teltek a évek, úgy lettek egyre “bátrabbak” a várandós anyukák, és mintha tőlünk várnák az egész babakelengye megvásárlását. Nem ám az alsó vagy középkategóriás babakocsi, ringató, cumisüveg sterilizátor szerepel a listán, dehogy. Egyből a luxustermékekkel indul. 😀
Jókat szoktam mosolyogni, amikor megérkezem a szülészetre, és végignézem az első ajándék kínálatot. Mint négy gyerekes, tökéletlen anyuka már nagyjából tudom mire van valójában szüksége egy újszülött babának. Elkerekedett szemekkel nézett rám mindenki, amikor egyik barátnőmnek kozmetikai kezeléssel leptem meg, micsoda szentségtörés, hogy nem a babát ajándékoztam meg.
2 héttel a szülés után sírva hívott fel az arckezelés és masszázs után, hogy megköszönje a legjobb kelengye ajándékot, amit tőlem kapott. Most vettem volna egy hatodik rugdalódzót, amit majd csak egyszer vesz fel az újszülött?
És persze az első gyermeknél mindenki túlzásokba esik, olyan dolgokat is megvesz, amit soha nem fog használni, és használatlanul adja tovább a gyanútlan első gyermekét váró barátnőjének. 😀
Mennyivel egyszerűbb dolguk van a finn anyukáknak. Már a 30-as évek óta él egy hagyomány, mely szerint a finn kormány minden várandós anyukának küld egy “kezdő csomagot”. A program lényege, hogy minden finn baba egyenlő esélyekkel és feltételekkel kezdje életét.
A színes, szalagos doboz, aminek mérete a duplája egy mózeskosárnak, tartalmaz mindent, amire egy újszülött bébinek szüksége lehet. Tele van ruhákkal: overál, sapka, zoknik, kesztyű, rugdalódzók, bodyk, harisnyák stb. És mivel Finnország nem kifejezetten trópusi éghajlat alatt fekszik, ezért a ruhák mellé meleg takarók kerülnek, és nem maradhatnak el a tisztálkodószerek, és cumisüvegek sem.
Még a program elején textileket tartalmazott a doboz, hogy az anyukák babaruhákat varrjanak belőlük, és ahogy az idők folyamán a szükségletek változtak, mára a textil pelenkát felváltotta az eldobhatós pelenka, és az állandóan váltózó cumi – nem cumi divatnak is igyekeznek eleget tenni. A doboz ezenkívül tartalmaz színes mesekönyveket is, hogy a szülőket arra ösztönözzék, mielőbb olvasni tanítsák a gyermekeket.
Szerintem tök jó ötlet. Szerintetek?
Mindenhol csokityúkot, csokitojást, csokinyulat, csokibárányt, csokiharangot láthatunk a boltokban, közeleg a Húsvét. Ma már nem kifejezetten egyházi ünnepként tekintenek erre a nagy eseményre, inkább családiként, amikor a szülők élete arról szól, hogy eldugják a csokitojásokat a kertbe, a gyerekeké pedig arról, hogy megkeressék. “Chasse aux oeufs”, azaz tojásvadászat indul!
Honnan jön a csokitojás?
Az első festett tojások a XIII. században jelentek meg Európában. Akkor még pirosra festették – Jézus vérére utalva – és kidekorálták. A reneszánsz korban, a királyi udvarokban a tyúktojást aranytojással helyettesítették (mégis csak előkelőbb, mint a sima tojás…). Ezeket is kidíszítették, drágakövekkel, festékkel. Peter Carl Fabergé (1846-1920) vitte csúcsra ezeket a tojásokat Oroszországban.
Másféle magyarázata is van a tojásnak, ami Húsvéttal kapcsolatos. Húsvét vasárnap ér véget a 40 napos böjtnek, a hívők addig nem ehetnek tojást (sem), utána viszont ajándékba szánták az összes tojást, amit a tyúkjaik addig produkált.
A csokitojások csak a XIX. században jelentek meg. 50°C-ra melegítették a kakaós masszát és ezüst, réz, vagy bádogból készült sablonnal formázták meg.
Honnan jön a csokinyúl?
A germán és angolszász kultúrában, de egyes francia régiókban is a húsvéti nyulak hozzák a tojást. Nemcsak a termékenységet jelképezik, hanem Éostre istennőt is, nevezetesen angolul “Easter-nek” mondják, németül pedig “Oster”, ami ezeken a nyelveken Húsvétot jelent.
Honnan jön a csokiharang?
Egyes francia régiókban, azt mesélik a gyerekeknek, hogy a harangok hozzák a húsvéti tojást. A harangnak különleges szerepe van Húsvétkor, ugyanis nagycsütörtöktől a katolikus templomok harangjai nem harangoznak a gyász jelében. “A harangok Rómába mentek”. Rómába mentek, hogy a pápa megáldja őket. A harangok szombatról vasárnapra kezdenek újra harangozni, hogy Jézus Krisztus feltámadását hirdessék és ünnepeljék. Tehát a harangok Húsvétra visszajönnek és tojást hoznak magukkal.
Honnan jön a csokibárány?
Számos országban számít hagyománynak Húsvétkor bárányt fogyasztani, nemcsak Franciaországban.
A kereszténységben Jézus Krisztusra utal, Isten bárányára, aki életét áldozata fel és aki a nyájat vezette.
A Bibliában a zsidóknak is megparancsolták, hogy áldozzanak bárányt a Vörös-tenger átkelése előtt. A bárány vérével jelölték meg házaikat, ennek köszönhetően menekülhettek meg a tizedik egyiptomi csapás alól, amikor is az újszülöttek halálával kellett fizetni.
A bárány mindig is a tisztaságot, ártatlanságot és igazságosságot jelképezte. Annak idején azt is mondták, hogy az ördög bármelyik állati formájában megjelenhetett, kivéve a bárányét.
Az első két gyerekmenüs bejegyzésben nem esett túl sok szó a zöldségekről (pontosan semennyi), csak a hús, a hús, a hús és az édesség volt porondon. Azért ennél keményebb az élet. Spenót, sóska, brokkoli, zöldbab, káposzta is van a világon, persze ezektől a kölykök úgy rettegnek, mint a sárkánytól (nálunk még Süsütől is, pedig ő aztán csak vadkörtét eszik, gyerekeket egyáltalán nem).
A zöldségek vitaminokban, rostokban, ásványi anyagokban gazdagok, tehát fontos szerepük van gyerekeink egészséges életmódjában és a növekedésükben is. Nem kell pánikolni, ha a csemeténk eltolja magától a tányérját, amin nevezetesen valami földféle van. Van megoldás! Megmutatom, hogy én milyen taktikákkal szedtem rá az ellenállót.
Fölösleges erőltetni, amit nem szeret! Ráfaraghatunk. Én szinte láthatatlan adagokkal kezdtem a zöldségetetést, amikor már kategorikusan eltolta magától. Aztán ezeket az apró mennyiséget növeltem szépen, lassan, fokozatosan. A lényeg az volt, hogy szokja az ízeket és az ahhoz kötött látványt. Igaz, babakorában nem tiltakozott a zöldségek ellen, tehát ismeri az ízeket, de úgy néz ki, elfelejtette, vagy csak kóstolgat, de nem a zöldséget, hanem engem, az anyját. (Azt még hozzáteszem, hogy nem mindig főzök pocsékul. Van, amikor kifejezetten finomra sikerül a főztöm, de bevallom, nem vagyok gasztrotündér.)
Divat a készétel, divat a ételrendelés, de én maradi vagyok. Főzök.
Igaz, sok főtt, illetve párolt zöldséget ki nem állhat, nem is erőlködtem, megpucoltam a répát, kezébe nyomtam, egye úgy, nyersen. Szereti! Ezt sok zöldséggel megtehettem, akár a karfiollal is (apósomtól tanultam, és láttam, más is előszeretettel eszi nyersen Franciaországban), de van, amivel muszáj kezdeni valamit, így kitaláltam, kipróbálom a grillezett és a rántott zöldségeket is: cukkini, paprika, padlizsán, hagyma, gomba (persze ez utóbbi se nem növény, se nem állat, hanem külön ország) stb. Egy kis szósszal megbolondítva még élvezi is, hogy tunkolhat valamiben. (Igen, a tilos ketchupra, majonézre, egyéb kis szószokra gondolok, sajnos, de néha muszáj stratégiázni.)
Párolt répával kínálni? Az aztán az öngól. Bezzeg a sárgarépás, reszelt sajtos szuflé. Nyert ügy! Kénytelen vagyok gyakran új, érdekes ruhába öltöztetni a zöldségeket. A paradicsomból paradicsomszósz lesz (hm, régen rajongott a koktél paradicsomért, ma már az is döcög), sokszor sima olasz “sugo al pomodoro” (paradicsom, só, bors, bazsalikom), vagy akár paprikás, zelleres, padlizsános. Rendszeresen készítek “quiches-t” (ejtsd: kis), amibe remekül el lehet rejteni a zöldségeket, ha jó apróra vágom össze, esetleg lereszelem. Működik! A gyerek szó nélkül megeszi, hiszen még sokszor zöldnek sem zöld. A csirkefalatokból is lehet kapni már zöldséges verziót, de magam is elkészítem, ha pepecselni támad kedvem. Amit még nem próbáltam, de hamarosan eljön az ideje, mert érdekel: cukkinis, zelleres vagy répás rosejbni (fórumon olvastam róla). Elképzelhető, hogy ennyire át lehet vágni a kölyköket?
Ahhoz, hogy egyáltalán kedve legyen megkóstolni valamit, az elején olyanokat adtam az alapételhez, amiket szeret. Például reszelt sajtot. A szeme előtt jól megpakoltam reszelt sajttal a csőben sütőben sült karfiolt, miközben ő csipegette a reszelt sajtot. A sárgarépa pürébe is szórtam. A quichebe is szórtam. Szórtam én mindenbe! De akár az imádott sonkából is adhatunk hozzá, csak lássa a saját szemével! Így az ellenségből érdekes étel lett.
Itt még nem tartunk, hiába próbálkozom (ez is fórumról… a krumplipürétől származik az ötlet). Nem adom fel, még próbálkozom, hátha megszereti, de a csemete még mindig visszautasítja. De a pürék, krémlevesek vagy a most nagyon divatos smoothiek igenis finomak! Szerintem. Látom, más gyerek problémázás nélkül megeszi, tehát előbb vagy utóbb működnie kell nálunk is. Lehet, hogy a kellemesen selymes textúra miatt szeretik a többiek? Nálunk csak a reszelt sajtos pirítóst eszi meg, még mielőtt a levesbe kerülhetne.
Általában a gyerekek jobban szeretik az alapvetően édes zöldségeket, például a sárgarépát, az édesburgonyát, a sütőtököt, paradicsomot, zöldborsót. Ezeket nyugodt szívvel csempészem bele az aktuális ötletemhez.
A legrosszabb, amikor a maga zöld mivoltjában kerül az asztalra a zöldség. Például a spenót. 😀 A dobozosról vagy zacskósról már nem is beszélve (persze sokszor nincs más választásom, sietni kell vacsorát rittyenteni az asztalra), mindenesetre sokkal jobb a friss, idény zöldség. Ha többféle szín található a tányérján, már nincs abszolút tagadás, ezért jól jön a sokszínű kaliforniai paprika!
Arcot “rajzolok” a tányérjára és már nemcsak a tejbegrízre, hanem a krumpli-husi fölé is: két fekete olajbogyó a szeme, piros kaliforniai paprika a szája, egy borsó az orra (na jó, belátom, nálunk sem sűrűn van mindenféle zöldség a hűtőben). Az arcot lehet variálni: ház, hajó, fa, macska… csak a fantáziánk szabhat határt.
Együtt járunk vásárolni, így ő is kedvére válogathat és onnantól nincs mese, amit kiválasztott, meg kell kóstolnia. A piacot jobban szereti, mint a sima boltot, igaz kicsit drágább (néha jelentősen), de megéri, mert azt a színvilágot, illatáradatot a hyper-megák nem tudják prezentálni. A kicsi még csak két éves, de a nagynak, aki már közel öt, lehet mesélni arról, hogyan teremnek a zöldségek, gyümölcsök, hogy készül a sajt. Igaz ők ezt az óvodában már tanulták és a nagyszüleinél testközelben találkozhat a “jelenséggel”, de ismétlés a tudás anyja, ezért elég sokszor kérdez és mondja, amit már tud.
Mindkettő szeret sertepertélni a konyhában és segíteni, különösképpen pogácsát gyúrni, lasagne tésztát adogatni, répát pucolni. Jobb is, ha ott vannak mellettem, így legalább látom őket, míg összedobom a vacsorát. Együtt mossuk meg a zöldségeket, együtt pucoljuk, együtt keverjük be a saláta levét. Szeretik a feladatokat: hozd ide az olajat, keresd meg az ecetet, hol a só, gyere keverd meg egy kis kanállal, tekerd meg a salátaszárítót, csipegess le egy kis petrezselymet a cserépből. Már ott tartunk, hogy kirobban a balhé, ha nem adok tennivalót a kezeik közé.
Amikor az alábbi fotókat nézegetem, mindig elkap a tettvágy, pontosan én is ilyen kreatív szeretnék lenni, de nem vagyok túl ügyes és naná, hogy mindig hiányzik valami a kellékek közül, de azért kísérletezgetni szoktam (ennél jóval kevésbé csinosra szokott sikerülni a művem).
Az eatzybeatzy.com weblapon olyan remekműveket találni, hogy a lélegzet is eláll. A most divatos bentok is megérnének egy misét, ami engem illet.
Még meg sem érkeztünk, térültem-fordultam, és Edi kezében már landolt is az első görögdinnye szelet egyik kedvenc árusunktól, akinél szinte törzsvevőnek számítunk, a 13 hónapos kezében már a szicíliai édes narancs, amit szopogat, csócsál nagy élvezettel.
De Edi végigkóstolta a teljes paradicsom kínálatot, majd felzabálta kedvenc felvágottas kereskedőnk összes kínálásra felszeletelt diós szalámiját.
És akkor még nem válogattam a hajnalban frissen szedett spenótlevelekből, végig szaglásztam a medvehagyma csokrokat, a póréhagymákat, karfiolokat, és persze jött a kihagyhatatlan, az élvezetek netovabbja.
A tapenade-tól a paradicsomos olívás kencémig, a különböző pácolt olívabogyók, fokhagymák, és a legjobb, hogy bármit megkóstolhatsz (és persze jó pénzért haza is viheted magaddal). Általában itt hagyom a legtöbb pénzt, de ha nem ezért akkor miért?
Ezen a vasárnapon térdig jártunk az eperben. Nem a szupermarket vizes, színtelen műgyümölcsében, amit az ember már 2 Euro/500 gr (körülbelül) magáénak mondhat, hanem abban az igaziban. Gyönyörű piros, illatos, “gyere, egyél meg” hívogató eper 4.50 Euro/500 gr-ért. A kezemet tépték, amikor átadtam a pénzt, de ahogy a gyerekeim teli szájjal bólogatva esdekeltek, hogy MÉÉÉG epret, így nem lehet otthagyni.
Tehát ha valaki legközelebb Franciaországban jár, ki ne hagyja a piacot. Nincs az a város vagy falu, ahol ne lenne. Hivatásos ANTSZ ellenőrök szemeket becsukni, szájat kinyitni, nem nézni hőfokot, csak élvezni az ízeket és az illatokat. 🙂
Tehát félig teli gyomorral hazaérkeztünk vásári portékáinkkal, már csak bedobtam melegedni a sütőbe a vásári csirkét krumplival, gyorsan összedobtam egy zöldsalátát friss porvence-i mártással és isteni koktélparadicsommal. Felvágtam a magvas friss barna kenyeret, apjuk elé tettem a paradicsomos fais maison (ford.: házi) olíva tappenádot, hűtőből előkerült a hideg jófajta rosé (a kölköknek málnaszörp), és hátradőlve élveztük a tavaszi napsütést!
Amkor is egyik kölköm belekiálltott az alpesi levegőbe: Anya, kakilni kell…… Jó étvágyat!
A desszertnél tartott a Le Figaro cikke, amelyben garantáltan gyerekek által imádott menüket ajánl, de sebaj, mert visszakanyarodik a főételekhez, tehát nem arról van szó, hogy finomított cukorral szédíti tovább a mélyen tisztelt olvasót. Van még olyan, amit a gyerekek szívesen megesznek, ha rossz étkűek is.
A sokadik fogás a cordon bleu. Semmi ördöngösség, gondolhatnánk, de a Le Figaro mégis úgy fogalmazza meg a Café Constante ajánlatát, hogy szem nem marad szárazon. Fenséges aranysárga panír a külcsín, finom, világos borjúhús sonkával és ementáli sajttal töltve. Köretnek pestós tagliatellét kínálnak és egy negyed citromot. Közös egyetértésben megállapíthatjuk, hogy EZ a generációk közötti egyeduralmat élvező recept.
Természetesen a felnőtteknek sincs okuk panaszra. Lazacos tartár osztrigába töltve.
Most valami felettébb egyszerű fogás következik. Sonkás kagylótészta. Felmerülhet, hogy mit lehet ezen ragozni. Nincs korosztály, aki ne szeretné a sonkás kagylótésztát (én személy szerint nem szeretem, szerintem túl puritán, de tény, hogy a gyerekek szeretik). Azért, hogy kicsit megbolondítsák ezt az abszolút letisztult ételt, megszórják szarvasgombával. Mintha egy szimpla búcsúban lőtt műanyag gyűrűt hordanánk briliánssal. Természetesen tejszínnel és olvasztott sajttal tálalják. Ami még elbűvölheti a gyerekeket, az a hely szelleme. A Cafe Germain belsejében egy óriási, sárga kanári – Sophie – szobor található, amely kiszúrja a plafont. A gyerek szeretik az ilyen bohókás helyeket.
Máris vissza a desszertekhez. Valami egészen szédítővel. Mindenki kapaszkodjon meg! Mindenki hunyja be a szemét! Súgom: Nutellás pizza. Igen, létezik és ez nem valami amerikai újdonság, hanem az őshazában is megtalálható és ott is szeretik (tanúsíthatom, saját szememmel láttam, hogy már 1987-ben is két pofára ették az olasz gyerekek). A desszert pizza előtt azért jó, ha esznek egy hamisítatlan nápolyi pizzát: vékony tészta, kicsit magasabb szegéllyel, fatüzelésű kemencében sütve, kicsit odakozmálva, úgy, ahogy kell, amit aztán ízlésünk szerint variálhatunk: margherita, quattro stagioni, napoletana stb. A Pizzeria Rebellato nyilván jó hely, olaszok üzemeltetik. 😉
A végére értünk, jöhet egy isteni palacsinta, amit a franciák imádnak. Mindenhol, úton útfélen bele lehet botlani. A újságcikk azt írja, a Breizh Café-ban lehet a legjobb palacsintát kapni Párizsban. Itt aztán válogathatunk kedvünkre a klasszikus és a new age palacsinták közül, amit biotermékekkel valósítanak meg. Kezdjük a kikerülhetetlen és hamisítatlan teljes kiőrlésű “galette-tel”: sonka, tojás, sajt garnírunggal, végül desszertnek sós karamellás palacsintát próbáljunk ki, nem fogunk csalódni.
Úgy érzem, ezzel a listával nem sok zöldséget és gyümölcsöt kínálnak a gyerekeknek Párizsban. Ezekkel az ételekkel csak tüzet lehet oltani, így kénytelen vagyok tovább menni és körül nézni, mivel lehetne a két évesemet megetetni, ami nem kizárólag hús és édesség. Azért éhen halás ellen, és ötlet híján jól jött ez a felsorolás is.
Legutóbbi hozzászólások