NEM HARAP A SPENóT

Franciaország, az anyatigris

Az ember figyelmét, ha francia televíziót néz, francia újságot olvas, francia rádiót hallgat, francia brosúrát lapozgat, francia utcákon jár-kel, kizárt, hogy elkerülje a “manger bouger”, azaz enni – mozogni gerillamarketing. Lépten-nyomon négy üzenetet látni-hallani, képtelenség nem megjegyezni, lehetetlen, hogy egyszer csak ne ez zúgjon az ember fülében:

– Az egészsége érdekében naponta legalább öt gyümölcsöt és zöldséget egyen!

– Az egészsége érdekében kerülje a túl zsíros, túl édes, túl sós étkezést!

– Az egészsége érdekében kerülje el a nassolást két étkezés között!

– Az egészsége érdekében rendszeresen végezzen fizikai tevékenységet!

Ezt a négy üzenetet szó szerint az emberbe verik, ugyanis egy reklámblokk alatt többször is elhangoznak. Hozzá helyes kis reklámfilmeket vetítenek a TV-ben, hogy minél erősebben rögzüljön a “nemzeti egészségügyi és élelmezés program” mondanivalója. Franciaország, mint anyatigris óvja a lakossága egészségét 2007. február 28-tól. De a kezdetek kezdetén, 2001-ben startolt a “Programme national nutrition santé (PNNS)”, azaz a Nemzeti Táplálkozási és Egészségügyi Programmal. A francia törvény előírja az élelmiszeripar termékgyártói részére, hogy a fenti üzeneteket építsék be a reklámjaikba. Ez azt jelenti, hogy leadnak egy csuda klassz reklámot például a “csupa egészség” Coca Coláról, Mc Donald’s-ról, Kinder Buoeno-ról, az ember szíve majd kicsordul a romantikus mini vígjátékoktól, elhiszi, hogy futnia kell Big Mac-et enni, Coca Colát inni…  a reklámban azonban megjelenik (alul feliratozzák), hogy “ne nassolj!”, vagy “ne egyél túl sósat, túl édeset, túl műanyagot” stb. A rádióban a reklám végén elhadarják ugyanezeket, mint a magyar gyógyszerreklámok esetében a “kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét” figyelmeztetést .

Az érintett rendszabály az olyan élelmiszereket vagy italokat érinti, melyek tartalmaznak hozzáadott cukrot, sót, vagy ízfokozót és a feldolgozott élelmiszereket.

Amikor egy reklámmal kapcsolatban a fenti üzenetek egyike megjelenik, nem azt jelenti, hogy az élelmiszer jó, vagy rossz, azt sem, hogy köze lenne a terméknek az üzenethez. Tehát az, ha egy sajtreklám lefut a TV-ben, még nem jelenti azt, hogy az a sajt kitűnő vagy pocsék, tehát nem azt akarják sugallni, hogy az adott termék milyen, nem véleményt akarnak formálni, nem részrehajlást akarnak kieszközölni. Csak arra, hogy ne eszetlenül fussunk a boltba felvásárolni mindent, amit a reklámban meglátunk, hanem egy pillanatra gondolkozzunk el.

A fent felsorolt négy üzenetnek felváltva kell megjelenniük a reklámokban és arányos részben.

Ezzel szemben bizonyos élelmiszerek és italok felmentést élveznek:

  • a tea (kiemelten a gyógytea), kávé, cikóriakávé, gyümölcslevek és a tej (amennyiben ezek a termékek nem tartalmaznak hozzáadott sót, cukrot és mesterséges ízfokozót);
  • az alapanyagok, mint gyümölcsök és zöldségek, tojás, fűszerek és gyógynövények;
  • darabolt vagy darált termékek (hús vagy hal), fagyasztott vagy mirelit termékek hozzáadott tartósítószer nélkül (kivétel víz).

Ennek a közegészségügyi intézkedésnek az a célja, hogy a lakosságot, különösen a gyermekeket, fogékonnyá tegye a megfelelő táplálkozásra, továbbá keretei között a Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Program táplálkozási irányelveket ad. Az intézkedés célja az, hogy hozzájáruljon a betegségek megelőzéséhez, mely betegségek összefüggenek az egészségtelen étkezéssel (diabétesz, elhízás, szív és érrendszeri betegségek, egyes daganatos megbetegedések stb.).

Számokban!

2008-ban készítettek egy tanulmányt, a francia lakosság körében 1063 személyt  kérdeztek meg a reklámmal kapcsolatban.

87%-a jól fogadta az élelmiszer ipari reklámok közé beiktatott egészségügyi üzeneteket.

71%-a memorizálta.

Az eredmények alapján összességében megállapították, hogy 79%-ban jó ötlet az emberek figyelmét felhívni a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságára.

mangerbouger2

A cél

1. Csökkenteni a népesség elhízását és túlsúlyát.

  • felnőttek esetében stabilizálni az elhízást, és csökkenteni a túlsúlyt.
  • gyerekeknél és serdülőkorban lévőknél csökkenteni az elhízást és a túlsúlyt

2. Minden korosztályra vonatkozóan növelni a fizikai tevékenységeket és csökkenteni az ülőtevékenységet.

  •  felnőtteknél növelni a fizikai tevékenységet
  • gyerekeknél és serdülőkorban lévőknél növelni a fizikai tevékenységet és harcolni az ülőtevékenységek ellen

3. Javítani az étkezési szokásokon és a tápanyag bevitelen, különös tekintettel a veszélyeztetett lakosság körében.

  • növelni a gyümölcs- és zöldségfogyasztást;
  • csökkenteni a só fogyasztását;
  • növelni a kalciumbevitelt, különösen a veszélyeztetett lakosság esetén;
  • rászoruló nők esetén harcolni a vashiány ellen;
  • szülőképes nők folsavbevitelének támogatása;
  • anyatejes táplálás, azaz szoptatás támogatása.

4. Csökkenteni a táplálkozási betegségek elterjedését.

  • alultápláltság, táplálkozási zavarok.

mangerbouger3

Franciaország tehát 13 évvel ezelőtt rájött, hogy valamilyen módon muszáj megóvni a polgárok egészségét. A futótűzként terjedő fogyasztói társadalom mindent felzabáló, mindent megvásárló jelenségétől és a termelők, kereskedők pofátlan termékeiktől egyaránt (szép sárga színezékkel bekent csirke, egy dobozban mind a tucat tojás ikertestvér, borjúhús, ami igazából lóhús, de nem is akármilyen, hanem gyógyszergyári kísérleti ló, újfajta antibiotikummal kísérleteztek rajta, aztán hogy, hogy nem, bedarálták “borjúhúsnak” stb.). Lehet, hogy semmi értelme, lehet, hogy csak népámítás, vagy ez is csak politikai fogás, de én úgy érzem, mégis jót cselekszenek, ha felhívják az emberek figyelmét. Nekem mindenképpen beleültették a bogarat a fülembe.

Forrás: www.mangerbouger.fr

Az egyik "spenót" különvéleménye

Olvasom és háborgok magamban.

 

Mi van? Mais allo quoi? (Hogy Nabilla szavaival éljek – az elmúlt év legfelkapottabb francia “okos” celebje).

Szép, jó, gondolnak erre, de… Tényleg van értelme, kivitelezhető ez igazi terhesség és a baba megszületése nélkül?

Vagy csak bennem van a hiba, én vagyok túl szkeptikus, nem elég nyitott, “untrendy” (szeretem a címkéket)?

8 hónap pszichoterápia, 2 problémamentes terhesség, 2 egészséges baba és még mindig hiányérzetem van! Ezek együtt még mindig nem tudták feledtetni a “veszteséget”, amit átéltem a koraszülés következtében. Aki nem élte át, az nem érti mi ez. Mi, “kora anyuk” magunk között, nagyon is.

ma seance chez le psy Ma séance chez le psy

Te, aki egészségesen étkeztél, nem ittál, nem dohányoztál, a te szervezeted valamiért (orvoskéz széttár) nem tolerálja a babádat. Megsiratod, meggyászolod a terhességet, ami jóval idő előtt fejeződött be. Tényleg valaki azt gondolja, ha “ceremóniák” közepette újra szülöm a kora babám, az majd visszaadja azt a 3 hónap veszteséget ami még hiányzott, hogy ennek a kisfiúnak az édesanyjává váljak, vagy hirtelen meggyógyítja azt a kisfiút, aki minden betegségen, problémán végigment 3 hónap alatt, és sajnos nem tudott teljesen egészségesen kikerülni ebből a kalandból?

Igaz, szültem 2 csodálatos gyönyörű kislányt utána. De én még mindig álmodozom! Álmaimban egy egészséges kisfiú fut felém, ortézis nélkül, ügyesen fára mászik, egyfolytában rosszalkodik, és be nem áll a szája. Én még mindig irigykedve, fájdalommal a szívemben nézem barátnőim családtagjaim egészséges fiú gyermekeit, azt az igazi anya-fia szerelmet, amiből én kimaradtam, ami nekem nem adatott meg. Igen, van egy fiam, igen, van egy “más” fiam, és tudom, hogy egész életében rám kell támaszkodnia, rám lesz utalva, ő sosem fog elhagyni engem egy másik nőért, sosem leszek neki sok, vagy idegesítő, vagy ciki.

Én még mindig álmodom egy egészséges kisfiúról, és fájdalmasan vágyom rá. Az agyam azt dörömböli minden pillanatban, amikor a fájdalom belehasít a hátamba, amikor a fáradtságtól csak beájulni tudok az ágyba, hogy nem szabad, legyen elég. És van a szívem, ami megállít a Klinika előtt ha arra járok, és vágyakozva nézem a szülészet emeletét.

 

A szűk környezetem értetlenül néz, következő reakciókkal:

– De hát már van 4, megőrültetek?

– Lemaradtam valamiről és beléptetek valami vallási szektába?

– De hát hogyan, még a legutolsó sincs egy éves?

– Nem unod még a pelenka-etetés kombót?

– Te hány éves is vagy már?

Ennél a kérdésnél villan be mindig Marissa Tomei Oscar díjas alakítása a biológiai óra ketyegéséről 😀

 

 

Nem értik, hogy lehet, hogy ők csak ki akartak jutni a kórházból a szülés után, én meg vágyakozom vissza. A szülés és a terhesség volt életük legszörnyűbb tapasztalata. Oké oké a babaért megérte, na de ezt szeretni és élvezni? Nem sorolom az okokat, miket hallgattam végig ebben a témában.

Én imádtam a francia szüléseimet, imádtam a kényeztetést és figyelmet amit a szülés után 4 napig a személyzettől kaptam. Persze, hogy rohantam haza a negyedik nap után, de nem azért mert porig aláztak (nem győztek még a negyedik babánál is figyelni, hogy biztosan jól szoptatok, hogyan is fürdetek, megy még az a pelenkázás), vagy mert majd éhen haltam (2 menüből választhattam minden étkezésnél), netán mert nem éreztem jól magam a kórházban (naponta kétszer cseréltek ágyneműt, napi egyszer takarítottak), hanem mert a gyerkőceim vártak otthon, és alig vártam, hogy elkezdjük közös életünket az új babával.

Csöndben hallgatom a magyar beszámolókat, amit közkórházakban, választott orvos mellett megélnek. Ez a rendszer itt, elképzelhetetlen. Van választott orvosod, aki a 9 hónapot végig kíséri. Abban, az esetben, ha veszélyeztetett terhességed van, a szülésnél jelen kell lennie. Az utolsó babámnál lecsúszott róla, Csuvi nagyon gyorsan a TGV expressz vonat gyorsaságával érkezett erre a világra. Az orvos már csak gratulálni tudott gyönyörű kislányomhoz. De minden rendben volt, hiszen a szülésznő tudta a dolgát.

Franciaországban a terhes nőt nem betegként kezelik. A terhesség teljesen természetes állapot, amiben a nők dolgoznak, vagy már meglévő gyermekeiket terelgetik, közben beugranak az orvoshoz havi egyszer, bekukkantanak ultrahanggal a pocakba, egy normál terhesség alatt 3 alkalommal (nálam ez havi rendszerességgel kötelező volt, de mint említettem én veszélyeztetett terhes voltam mindkét csajszimmal), eljárogatnak a labor vizsgálatokra, felkeresik a baba boltokat (ahol a babavárást nem luxusnak tekintik és elérhető áron lehet babarugdalózót kapni), és készítgetik a kórházi baba-mama bőröndjüket.

Vannak dolgok, amiket az elején mosolyogva fogadtam, minden alkalommal kopognak, mielőtt bárki belépne a szülőszobába, vagy a mama szobába, megkérdezik bejöhetnek-e, nem zavarnak-e. Kicsit furán néztem az anesztes orvosra ennél a kérdésnél, és jót nevetett, amikor fájás közben megkértem, hogy egy picit csipkedje magát azzal az epidurális tálcával a kezében.

Minden egyes vizsgálat előtt alaposan elmagyaráznak minden mozdulatot, miért, mire van szükség. Furán néznek rád, amikor arra a kérdésre, hogy: ça va?  (Hogy vagy?) te nem azt válaszolod: Oui, ça va! (Jól!)

Én az első szülésnél azt válaszoltam: No, ça va pas! (Nem vagyok jól.) Úgy néztek rám, mint szentségtörőre. Mégis hogy gondolod? Ok ok fáj, meg tágulsz, meg majd megdöglesz meg minden, na de ezt nem mondjuk ki. Ça va?-ra a válasz ça va! Még ha majd kiguvad is a szemed fájás közben. Az aneszteziológus is cuki volt. – Mit mondhatnék még anyukának, amit nem tud? Én még sosem szültem, de Ön már igen, kapott érzéstelenítést is, itt maga a szakértő! Szóval, jó hangulatban, nyugiban szültem mindkét alkalommal.

Tegnap baby shower-en jártunk Emmával. Dekoráltunk, meglepi bulit szerveztünk Sarah barátnőmnek. Pénteken hagyta ott a munkahelyét, hogy a terhesség utolsó hónapjában csak magával és a születendő babájával foglalkozzon. Már megvan a nounou-ja, aki majd 4 hónap múlva heti 2 napban vigyáz a pici lányra vagy fiúra (nem tudjuk, meglepi lesz), hiszen anya, hogy megmaradjon a munkahelye, és mivel szereti a munkáját, először csak 50%-ban, majd fokozatosan egész munkaidőben tér vissza dolgozni.

 livi

 

livi2

 

livi3

 

livi4

Igen tudom, más világ ez, más a mai magyar és francia valóság. De higgyétek el, lehet ezt másképp is csinálni, és ha ez a tendencia begyűrűzik a magyar egészségügybe, munkaerő piacra és legfőképp a magyar nők tudatába, akkor nem lehetetlen.Miért nem lehet elfogadni, és ép ésszel felfogni, hogy vannak nők akik nem szeretnének gyereket, és vannak akik a gyerekeiknek élnek. Vannak, akik a munkát és a karriert összehangolják, és vannak azok az anyukák akik hivatásuknak tekintik az anyaságot. Mindegyik állapot rengeteg elem: férj, nagyszülők, segítség, és főleg pénz pénz pénz függvénye.

Addig is vadul nézem, önsanyargatás a címen, egyik kedvenc TV műsorom a Baby boom -ot. Újra átélem azokkal a nőkkel, akik megosztják a világgal a szülésüket, és irigykedve, könnyes szemmel figyelem első találkozásukat, főleg a kisfiús anyukákét.

A jóleső libabőr indul, amikor meghallom: Audrey Hepbun disait “Le plus difficile dans la maternité, c’est cette inquiétude intérieure que l’on ne peut pas montrer” (Az anyaságban a belülről fakadó aggódalom a legnehezebb, amit ki sem mutathatunk). Együtt sírok, nevetek, nyomok a mamákkal (nem röhög!).

Amikor lejöttem a szülőágyról, és megkérdezte a szülésznő boldog vagyok-e, azt válaszoltam persze. Aztán csak ennyit mondott: Anyuka, az ajtó nyitva maradt, hiszen pici lánya született, várjuk vissza nemsokára!

Igen kislányokat szültem Edi után. Örültem nekik, persze hogy örültem. Szeretem, imádom, szaglászom, tanítgatom őket 24/24. De MÉG egy kisfiú az én álmom!

Jól vagyunk, persze!

Valami foglalkoztat pár hete. Egy apróság hasít belém néha, amely jelzi, hogy valami nem stimmel, valami félrement. Nem egóból tör elő, nem mások okozzák, nem függ össze semmivel, ami körülvesz. Bentről szivárog kifelé, hogy rámutasson: eltértem önmagamtól.

Jól vagyok, ezt szoktam mondani. Nemrég még képtelenségnek tűnhetett ez a számból, de ma már tényleg jól vagyok, testileg. Nem úgy, mint te, de a lehetőségekhez képest. Áh, nehéz ezt pontosan körülírni. Gyakran szembesülök azzal, hogy bonyolultsága okán már-már összeszorított foggal szuggerálom a szembejövő ismerőst, hogy ne kérdezze meg. De aztán sosem kerülöm el. Én meg nem tudom, mi mást mondhatnék. Hát jól vagyok.

forrás: http://www.pinterest.com/pin/303007881150508590/

Mernék mást mondani! Olyan sok az okos ember, aki pontosan tudja, mit kell másnak éreznie, hogyan kell élnie és megélnie az érzéseit. Azt látom, hogy egyre több a fogadatlan prókátor, a megmondó szerepeket sokan felveszik. De miért? Mit tud más rólam? És rólad? Úgy tűnik mindent.

Létező jelenségről beszélek, gondoljunk csak a „bezzeganyákra”, akik mindent tudnak a tökéletes nevelésről, a háziasszonyok szerepéről a családban, vagy a dolgozó anyákról. Vagy ott vannak az „OraveczNórák” (Jézusom, tudom a nevét, de miért is???), aki a maga halvány húszon-pár évével ismeri a szerelem rejtelmeit és világos-sötét bugyrait. Vagy a szomszéd csaj, anya, néni, aki elkap egy-egy kínos pillanatra, hogy rád olvassa bűneid, hibáid. Mindegy hogyan teszi eléd a véleményét: nyíltan, vagy burkoltan, passzív agresszív stílusban. Az eredmény ugyanaz, te nem jól csinálod, bármit is teszel.

okoska közepes

Az elmúlt pár hétben szépen kúszott be a tudatalattimba ez az apróság, majd amikor tudatosan figyelni kezdtem rá, rájöttem, hogy különben is mindenhonnan ez folyik. Minden hírportál bulvárrészlegének blogolói közül páran megpendítik a húrt (még mi is). Hogyan szoptass, ne szoptass; hozzátáplálj és ne; dolgozz vagy maradj otthon; fuss vagy légy zen…folyamatos kioktatások minden élethelyzetre. Aztán olvasok fórumokat, ahol szegény anyák önmarcangoló bejegyzései, hozzászólásai arról kiabálnak, hogy gyakorlatilag nem diagnosztizált depresszióval küzdenek.

Odáig fajult az okoskodás, hogy sírni már lassan senki nem mer, mert hiszen azzal egyértelmű elismerését adnánk annak, hogy valamit nem jól csinálunk, a mi házunk táján ferdén állnak a szálak a szénaboglyában. De hol nem?

Baj az, ha már az érzéseinket sem tudjuk mélyen megélni. Pedig mindenki ismeri azt, amikor olyan jól esik ordítva kibőgni magunkat, vagy a férjjel tányérdobálós veszekedést csapni, majd békülős párnacsatában nyerni. Vagy egyszerűen azt mondani, ma pocsék napom van, de nem gáz, mert ha holnap jó lesz, azt jobban tudom majd értékelni. Fel lehet fogni pozitívan, de attól nekem ma mégiscsak szar marad a szar. És ez nem el/megítélendő.

Nem kell mindenkit keresztre feszíteni. Azért mert ki merem mondani, de leginkább bele tudom magam élni az élethelyzetembe, még nincs veszve semmi. Nem vagyok se jó, se rossz. Sőt nem ástam el magam, csak egy-két lapát földet hánytam ki magam alól, és nem fogom titkolni! A mosolygós maszkok szorítanak, amikor vicsorgok alattuk, én meg nem vagyok mazochista: ha szorít, hát leveszem. Akinek meg nem tetszik, tehet egy szívességet, vagy hagyjon már a kérdésével, és inkább smúzoljunk egyet felszínesen (ígérem, megpróbálom, ezúttal hátha sikerül)!

Hogy vagyok? Hát jól, egész jól. Most, ebben a percben.

De ha tényleg érdekel: Idén még csak pár jó napom volt. Sokat betegeskedett az egész család, volt rá eset, hogy még ki is merültem. Az alapbetegségem még mindig létezik, attól, hogy nem mondom, továbbra is együtt élek vele, nem sikerült még kirugdosnom az ajtómon. Volt pár megalázó és kellemetlen szituáció is, amit túléltem, néha sírtam is. Voltam bizonytalan, csináltam hülyeségeket, kiabáltam a gyerekkel és a férjemmel is. Mások megbántottak, meg is sértődtem, aztán nem tudtam tiszta szívből megbocsátani. Volt, akit elengedtem, mást meg nem is engedtem közel. Csalódtam, és nyilván okoztam is csalódást. És még sorolhatnám…

Szóval így. Ilyen egyszerű emberi gyarlóságokról szólnak a napjaim, de jól vagyok, most tényleg. Hihetetlen, nem? 😉

Szünet... iskolaszünet... már megint?

 

Az iskolai élet és ezáltal az iskolai szünetek itt Franciaországban egy kicsit másképp zajlanak (mint egyébként sok minden más is), mint a magyar iskolai rendszerben. Hogy jobb-e vagy sem, ne kérdezzétek tőlem, az én gyerekeim már a francia rendszeren nőttek fel, nincs összehasonlítási alapom. Már hozzászoktunk az iskolai ritmushoz.

Ez a “ritmus” dolog mindenben visszaköszön, ahogy Pamela Druckerman fogalmaz a Nem harap a spenót című könyvében: “A francia szülők annyit beszélnek a ritmusról, hogy az ember már-már azt hiszi, rockegyüttest készülnek alapítani, nem pedig gyereket akarnak nevelni.”

Ritmusra növekszik a gyerek, ritmikus a napja, az alvási periódusa, az étkezése, és persze az iskolai élete is.

 livi6

Az ország hatalmas és tele van gyerekkel (soha nem felejtem megemlíteni, ebben az országban születik a legtöbb gyerek egész Európában), ha egyszerre küldenék az összes kölköt vakációzni, egyszerre menne el az összes szülő szabira, ennek folyománya lenne, hogy egy pillanat alatt összeomlana a gazdaság, ezért 3 zónára osztották fel Franciaországot: A, B és C zónákra.

A szeptemberi iskolakezdéstől számítva 6 hét suli, majd 2 hét őszi szünet következik, aztán megint 6 hét suli és máris itt a karácsony. Aztán jön a nagy variálás a síszünettel. Ebben az évben mi voltunk a nagy vesztesek (igazságosan elosztják a zónák között, ebben az évben mi szívunk) és a 6 hét iskolai munka helyett 8 hét suli után érkezik a jól megérdemelt pihenés. És ez így folytatódik majd július elejéig. 6 hét suli, 2 hét tavaszi, megint 6 hét suli, és július elejétől 8 hét szabadság. Pihenés, hawaii, dj a kölköknek.

Múlt hét végén, miközben naptárainkat egyeztettük férjjel, rémülten konstatáltam:

Mon Dieu! Déja? (Istenem! Máris?)

Férjnek kiesett a toll a kezéből, rémült kifejezés az ő arcán is. Aha leesett neki is.

– Ugye tudod, hogy nem tudok szabadnapot kivenni, könyvvizsgálók a nyakamon, év végi könyvelés, zárás, örülök ha este 9-kor hazaérek.

– Hát ezért is sikoltozom, tudom, hogy nem számíthatok rád!

rithme scolaire

Deligne

Hát bakker, én vállalom. Én rettegek az iskolai szünetektől. Túl sok gyerek a házban (nem, nemcsak a négy sajátom, az gyerekjáték lenne). Ez alatt az idő alatt, mintha gyerekszállodát működtetnék, amiben én vagyok az egyetlen animátor, a bohóc, a tündér és a rossz zsaru. Tiszta Club Med, medence, sunshine, koktél nélkül. Pénz helyett csak erkölcsi megbecsülést kapok a dolgozó anyuktól, akik megmentőként néznek rám, mert legalább 1-2 napra nem kell azon aggódniuk ki vigyáz a gyerekeikre. A kedvencem a “szeretlek, imádlak, tu es une amour” tekintet, amit HTB anyuktól kapok, mert megszabadítom a kölkeitől őket pár órára vagy napra. Azért szeretem, mert ebben benne van az összekacsintás, a szerelmes várakozás, a remény, hogy majd pár nap múlva én is ugyanezzel a “pillavillogtatással” szabadulok valamelyik gyerekemtől egy picit. Kell ezt magyarázni?

Minden anya, még a legtökéletesebb is titkon retteg az iskolai szünettől (persze a tökéletes anya soha nem fogja bevallani). Elkezdtem listát írni, melyik nap, hány gyerek, mi a program, mik a kötelező programok. Logisztika, könyvelés, rendezvényszervezés, higiénia menedzsment. Soroljam egyszerre hány munkakört lát el egy anya? És azt, hogy hány listával kelek és fekszem naponta? Szerintem nem kell, minden anya tudja miről beszélek. Azért azt elregélem, hogy miért rettegek?

– Mert egyedül otthon 2 hétig a kölkeiddel, és a vendéggyerekekkel, ha nincs segítséged, komoly mentális és auditív károsodást lehet szerezni (konkrétan én kötelet keresek a pincében, és egy erős faágat a délutáni sétánál);

– mert a szünetben a kölkök késő este fekszenek, és hajnalban kelnek. Isten ments, hogy lemaradjanak valamiről! Már reggel 6-kor a fejeden ugrálnak, és követelik a reggelit, az azonnali indulnának a hegyre síelni, vagy a Nintendot, számítógépet, Barbiet (tetszőleges, helyettesítsd be a gyerekeid korának megfelelően) amit előző este éjfélkor koboztál el tőle, mert a paplan alatt még ezzel játszott;

– mert a házban, lakásban megmozdulni, balesetmentesen közlekedni lehetetlen. Játékok, szétdobált sícipők, kesztyűk, koszos zoknik hevernek mindenhol. Majd elpakolsz, összetakarítasz, majd… majd ha vége a szünetnek;

– mert 5 percenként tépik föl a hűtőajtót: Anya mi a kaja? Anya nincs mit enni! Az egész napot a konyhában töltöd és ez az eredménye, éhen akarnak halni;

– mert egyszerre a saját 4 gyerekeden kívül még másik hármat kéne moziba, játszóházba, szülinapi bulira vinni, de ehhez egy BKV buszt kellene bérelned;

– mert rájössz, hogy a memóriád még mindig működik. Na nem a rövid távú, mert ugyanúgy ottfelejted a babakocsit a parkolóban (a gyerek már bekötözve az autósülésbe), visszarohansz, hogy biztosan bezártad-e a lakásajtót és sorolhatnám. De a második hét végére tutira tudod kívülről az Aranyhaj, Toy Story, Verdák stb. (tetszőlegesen helyettesítsd be) dialógusait, és dalait, sőt azon veszed észre magad, hogy amikor végre este a zuhany alatt állsz, ezt dúdolgatod: Mikor lesz mindennek vége már?

super maman

Rajz: psychotherapeute.wordpress.com

És aztán vége lesz a szünetnek, és elszorult szívvel nézed az elkámpicsorodott gyerekarcokat, ahogy elindulnak hétfő reggel iskolába. Nem lesz napközben puszi a fejre, Anya ölelj meg, Anya hozzád bújhatok?

Becsukod az ajtót, rémülten felsóhajtasz a játék és szennyes halmok láttán, és elképzeled egy pillanatra: lesétálok a hűtőhöz és kiveszem a még karácsonykor bekészített, de soha fel nem bontott pezsgőt a hűtőből, maxig csavarom a Tv hangerőt és együtt énekelem…

Aha, mit is? Hol tartottam? Vegyük elő a listát! Mosógép, bevásárlás, szerdán gyógytorna csekket írni… és máris beszippantott a mókuskerék.

Bélyegkép: © Jacques Azam

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!