Valahol szól, hallom a nevem: ANYA! Kétszer egymás után. Kinyitom, becsukom a szemem. Háromszor. Gyakorlatilag most aludtam el, 5 perccel ezelőtt. Az első 4 percben az álmaim nem hagytak nyugodtan, most pedig a nevemet hallom. Reggel van? Az óra szerint határozottan nem. 4:30.

Vékony hangja ismét szólít: ANYA! Átmegyek a szobájába, ő kibújva a hálózsákjából néz rám teljesen éber szemekkel. Tudom, hogy mindjárt azt mondja éhes, de előbb átkéredzkedik az ágyunkba. Mintha jövendőmondó lennék, minden így történik. 4:33.

Még mindig beszél: 4:50.

Melege van, az éhség már elmúlt. Aztán szomjas. Én álmos, de ez senkit nem érdekel. Majd megtörténik a lehetetlen. Hajnalok hajnalán, félálomban kénytelen vagyok kezelni egy hiszti-rohamot. Most azt tudom, hogy felébreszti vele az apját is. 4:52.

Hárman fekszünk az ágyban, nyitott szemekkel: 4:57.

A hiszti elült, lenyugodott a kis lelke, nem mocorog a kéz, nem ficánkol a láb, már csak a lábujjaival játszik. Légzése egyenletessé válik, mindjárt jön az álom, amikor APÁnak eszébe jut, hogy nincs rajta zokni, pedig kidugta a lábát. Hozom a zoknit, ráadom. Esélyem sincs visszabújni, mert a helyemen fekszik, természetesen. 5:08.

Fázom: 5:12.

Rimánkodásom eléri a vágyamat, visszakucorodom a meleg paplan alá. Kis győzelem, nagy öröm! Szuszog, majd forgolódik, bedugult az orra. Az ágy két oldalán egyszerre emelkedik a takaró, a gépies szavak együtt szólnak: Hozom az orrcseppet: 5:16.

Azonnal reagálok, elképesztő gyorsan dőlök vissza, APA következik: 5:16.

Egy arc van az arcomban, szőrös, azt mondja: 7:30.

Elaludtunk. Ezek szerint aludtunk, nem vettem észre. Érzem a kávé illatát, reménykedem: 7:35.

Nem eszik. Tudja, hogy nincs időnk, ezért nem eszik. Leülök mellé, nadrágja az egyik kezemben, másikkal tolom a szájába a palacsintát. Messze az az ebéd, nem mehet reggeli nélkül. Vacakolok a nadrággal, kicsúszott a derékzsinór. Büszkeség tölt el, mert van biztosítótűm. „Én ezt most megoldom” felkiáltással neki esem. Másik kezem a szája felé mozog, etet: 7:49.

Sínen vagyok. A tányér ürül, közben a korc vége felé járok a madzaggal, megy nekem ez az ANYASÁG. Ebben a pillanatban szétnyílik a tű a varráson belül, hegye beakad az anyagba. Zsonglőrködöm, közben átfut a fejemen, hogy nélküle is biztosan megáll a derekán a nadrág: 8:05.

Szürcsöli a tejet, nadrágban zsinór, öltöztetem. Zokni már hajnalban rákerült, majd valamikor lekerült, most vissza. Póló, felső, kardigán, nyafogás, felcsúszott az ujja: 8:13.

Fésülöm a haját, elválasztok, fonok. Hol a hajgumi? Apa frissen, illatosan, vasalt ingben: Mit segíthetek? Talán a csizma…: 8:20.

Lilababa. Keresés, trapp a lépcsőn, ágyban nincs, ágy alá bújt. Felkapom, lerohanok, kezébe nyomom. Puszi, ölelés, elindulnak: 8:25.

Rápillantok az órára, látom, hogy andalog, kinyitom az ajtót, ösztönzésképpen utánuk kiáltok: Siessetek, bezár az iskola, 8:27!

Ráébred, hogy ANYA egy puszi-öleléssel kevesebbet kapott. Visszarohan, APA szeme villámokat szór, felé mosolyt küldök, aztán visszapuszilok-ölelek, lobog a két copf, csikorog a kő, kapkodja a kis lábakat: 8:29.

Megtalálom a poharam, kihűlt a kávém. Jó reggelt! 8:30.