Elterveztük, megbeszéltük, randi hétvégét Tartunk. A heti hajtást megkoronázzuk egy laza szombat esti Valentin-napi vacsi-mozival. Péntek délután a futár meghozta a vörös rózsáimat (zuram nagyon ki akart tenni magaért), papa l’amour még a lányait is elérte a rózsaszín rózsákkal. Öröm, boldogság. Így indult a péntek.

Melyik anyának nem volt még ilyen érzése, hogy “bacca meg, pedig éreztem, pedig tudtam, miért nem csináltam, miért nem szóltam, pedig, tudtam, tudtam, az a bizonyos ANYAI ÖSZTÖN – vagy akárminek is nevezik”, nekem ez a tipikus BMPT = baxxa meg pedig tudtam érzés.

Bármit megtennél, hogy elkerüld azt, ami a BMPT érzést követi:

– hogy miért nem húztam egy zacskót a fejemre, és kezdtem el fojtogatni magam?

– hogy miért nem tetováltattam a homolokomra egy nagy Szeretlek Terit szívalakba, nyíllal áthúzva?

– hogy miért nem költöztettem ide az anyósomat, és akkor most ő szívna? (Na ezt a  gondolatot gyorsan visszaszívom.)

Szóval, hogy a tárgyra térjek. Péntek este. Nagylány barátnőhöz átvonul síelés és történelem project befejezés céljából. Esti fektetés a három picivel. Emma, Edi megvacsizva, megfürödve, fogmosva, mesét olvasva ágyban szunyókál.

Ella még megissza az utolsó cumisüvegét, de már hallom a szörcsögést. Ááááá, bealudt a gyerek, már nem megyek le leszívni az orrát. Csak felébreszteném és szenvedhetnék a BabyTv előtt újabb fél órát mire megint befáradna. BMPT, de nem mozdulsz, mert már megitta az egész tejet, már nagyon bealudt, ernyedten fekszik a karomba, ha most elkezdem a Nasivin-nal erőszakolni már nem fél óra hanem 1 óra BabyTv szenvedés jönne, hogy behipnotizálja. Megpuszilgatom az édes babacsomagot, magamhoz ölelgetem, végig ömlengem a foteltől a kiságyig azt a három lépést, hogy mennyire szeretem, aludjon jól. Betakarom, utolsó simi, hangos “VÉGRE” sóhaj, behajatom az ajtót, utolsó körsétát teszek minden szobában, mélyen alvó szuszogó hangok mind a három gyerek szobájából.

Este 9 óra. Érzem, ahogy kezdenek kisimulni a ráncaim és az idegrendszerem is, érzem. Mindjárt jön férj haza. Nem részletezem, a kép magáért beszél:

 

Este fél 11. A két nagyobbik alszik 8000 méter mélyen. Baba orrán-száján ömlik a takony, kapkodja a levegőt, hatalmas krokodilkönnyek, bűvészeket megszégyenítve már a fél alvós pelenkája eltűnt a szájában, és csak rágja, rángatja. Igen hölgyeim és uraim. Nem elég hogy megint benyalta az egyik nagyobb tesó nyavajáját, amit egyszerű pár orrfújással és orrcseppel elintézünk, még jön az a nyomorult fog is. Most éppen alul.

Férj nagyon előzékenyen: – Cica feküdj vissza, mindjárt kelned kell (Edinek szombaton iskolai programja volt, az iskolabusz reggel 7-kor nálunk kezdett), menj, aludj.

Ugye mondtam, már hogy nagyon gonosz is tudok lenni. Mondom magamban, szívem ha azt hiszed, hogy majd csak egyszerűen beteríted apai szereteteddel, akkor nagyon rossz lóra tettél, de jó, csináld. Úgyis mindig mindenki azt mondja, hogy nem adok elég feladatot apának. Nem hülye, megoldja.

A következő 2 órában hiába próbáltam elaludni, forogva hallgattam a kétségbeesett apai próbálkozásokat, hogy apa legkisebb hercegnője, a 11 hónapos fogzó, taknyos bébi visszaaludjon. 2 óra forgolódás  után leballagtam megkérdezni, hogy mikor is adta be a fájdalomcsillapítót a gyereknek. Néz rám boci szemekkel: – A mit?

Itt azért kezdett elgurulni a gyógyszerem. Látja, hallja, hogy szenved a gyerek, és nem ad neki fájdalomcsillapítót? Aztán elkezdtem morogni (igen tudom, ez az én specialitásom), hogy bakker ha neki fáj valamije, akkor kirámolja a gyógyszeres dobozt, de a gyereknek nem árt a fájdalom, edződjön.

Beadtam a gyógyszert és kérdem: – Megitattad? Újabb nagy kérdőjel a homlokán! – Mivel?

Hajnali 1 óra, gyerekben bent a Dolipran (paracetamol) és 200 ml tápszer. Na akkor még egy 20-30 perc mire hat a kúp: – Menni fog az altatás? – Persze Drágám, menj feküdj le, mindjárt kellned kell.

Megint elballagtam az ágyig, de most már olyan fáradt voltam, hogy egyből elaludtam. Arra ébredtem úgy 2 óra magasságában, hogy a gyerek felsír, mert apja megprobálja bevarázsolni a félig ájult gyereket a babaágyba. Sietős léptek a lépcsőn, rohan le vele a nappaliba, nehogy a nagyokat felébresszék. Újra visszaalszom.

Hajnali 4 óra, gyerek szenvedve nyüszít, lebattyogok, újra leszívjuk az orrát, újra orrcsepp, jön a nagyágyú Advil, eddig bírta zuram. Beborul a kanapé párnái közé, én babát csitítok, sikeresen elalszik, máris reggel 5 óra van. Zombiként gondolkodom. Lefeküdjek? Most már minek? 1 óra múlva már ébredhetek is, csak annál nyomibb leszek. Nespresso be, ember meg sem moccan a hangra, 2 dl kávé csodákat tesz.

Mire reggel 9-kor férj magához tért, “Nagyon pörögsz” felkiáltással, már elindítottam 2 mosógépet, 1 szárítót, a mosogatógépet kipakoltam, megcsináltam az online heti bevásárlást a Leclerc-nél, Edit felébresztettem, megreggeliztettem, felöltöztettem, beraktam az iskolabuszba, megcsodáltam Emma legújabb rekordját a Nintendon, és megetettem, tisztába raktam a bébit, aki úgy ébredt reggel 8-kor, mintha mi semi történt volna az élszaka.

Az megvan, amikor egész nap úgy mászkáltok egymás mellett, hogy tudjátok, üvegcserepeken járkáltok, és csak egy pici szikra, egy pici mozdulat kell és robban a balhé a fáradtságtól? Na, hát ez nálunk olyan jól sült el, hogy túludvariaskodtuk magunkat, agyonszervezve a napot, hogy mindenkinek jusson 2 lélegzetvétel, vagy pihenő.

Én reggel 9-kor elvonultam a fodrászhoz a következő felkiáltással: – Fel ne merj hívni! -majd hajfestékkel a fejemen, fejem a lemosó csapban, beájulva, nyitott szájjal aludtam a masszirozófotelben 2 orát. Az egész fodrászszalon legnagyobb cirkuszi szenzációja voltam.

Majd miutan a Leclerc-nél a szokásos módon (Isten áldja azt az embert aki kitalálta az online vásárlást) bepakolták a heti bevásárlást a csomagtartómba, már robogtam is haza. Ebéd után: – Gyertek törpék, sétálunk egyet amíg apa pihen! – 2 órát sétálntunk, megcsodáltuk és megetettük szomszédainkat (nem röhög). Erőm nem volt fényképezni, ez egy nyári kép!

És ez így ment egész nap, 2 óra nyugi nekem, 2 óra nyugi neki. Emma barátnőzött, apa Edivel buszozott, én addig bébivel butikoztam.

Este 9-kor ez a ház olyan sötét, olyan csendes volt vasárnap reggel 8-ig, mint egy hullaház. Mindenki aludt. Persze időben beadott gyógyszerekkel, kitisztított nózival Csuvi simán végigalussza a szokásos 12 óráját 😀 Régen volt ilyen jó, pihentető hétvégénk.

* putain de bordel du merde, körülbelül kurva életbe.