Fogadjunk, hogy most mindenki felkapta a fejét, de minimum felrántotta a szemöldökét. Újabb plasztikai beavatkozás Clohé életében… ja kérem, egy félig csonkolt mell után JÁR az a plasztikmell!
A BOTOX sajnos nem az én kevésbé hamvas pofimnak lett felírva kötelező beavatkozásként, hanem Edi bal és jobb lábszárának és bal oldali csípőizmainak korrigálására. Évek óta, a szokásos félévi ortopédiai kontrollon mindig megpendítette az orvos a botoxot, mint lehetőséget. De évről évre a gyógytorna (Dévény és Pető módszer) jótékony hatása miatt halogatta és halogatta doktornénink Grenoble-ban (igen ott, pont azon a neurológiai osztályon, ahol most Schumachert szegényt próbálják életre kelteni).
Gyönyörűen rakosgatta idáig a talpát járásnál, lerakta szépen a sarkát, de a futásnál már gondok voltak és még vannak is (na de emiatt jött a botox). Ezenkívül a rossz agyi utasítás miatt az izomfeszesség elkezdte a bal lábát rotálni csípőből befelé, és hogy elkerüljük a csipő elváltozást és ezáltal a műtétet, 2 éve kapott egy helyes kis “Forrest Gump” típusú ortézist nappalra és éjszakára.
Az éjszakaival az égvilágon semmi gond nincs. A nappalit nekem konkrétan nem hajlandó felvenni. Egészen pontosan tavaly december óta, amikor a régi “iskolájában” véletlenül felcserélték az ortézist a lábain, és olyan sebek lettek a lábfején, ami miatt még cipőt sem tudtunk hetekig a lábára adni. Mostanra az iskolába beérve a gyógytornász azonnal belebújtatja a lábát, és egész nap vígan, zokszó nélkül viseli. Mondjuk ehhez kellett majd 9 hónap, hogy a lelki és lábfeji sebek begyógyuljanak. Persze ahogy hazaér, hatalmas dráma közepette megmutatja nekem, hogy Sylvia rátette a lábára a “csizmát” és ez neki mennyire “fáááj” és azonnal szedjem le róla. Ezen a jeleneten mindig jót mosolygok, lám-lám a kis káposztafejűm is képes Jean Dujardin (The Artist főszereplője) némafilmes Oscar díjas jelenetet rendezni.
Szóval a botoxra visszatérve. Elkezdődött a suli, és az iskola saját ortopédusa is megvizsgálta a gyerkőcöket, és mivel hallott a tavalyi ortézisbaleset következményeiről, “botoxot neki” felkiáltással meggyőzött a beavatkozás szükségességéről, és hozzáette: – Na és ha nem sikerül? Akkor 6 hónap múlva nem ismételjük meg!
Mert ugye a botox csak 6 hónapig fejti ki jótékony hatását, azután újra kell injekciózni a cuccot.
– Dehát az rengeteg szuri, ugyanúgy kell elképzelnem, mint az arc botoxot? – kérdi Chloé remegve.
– Anyuka minden rendben lesz, ha sikerül előbb-utóbb elhagyhatjuk az ortézist!
Decemberre kaptunk időpontot, a vizsgálattól számítva négy hónappal később. Hát igen, nem eszik ám olyan forrón a spenótot kását és még így is örülhettem, mert ez egy lemondott időpont volt, amúgy csak márciusban lett volna hely.
Próbáltam utánanézni a neten, de magyarul nagyon kevés információt találtam, csak ilyesmiket, de rengeteget angolul és franciául, ami úgy-ahogy megnyugtatott.
Készítgettem magam lelkileg, a gyereket meg képekben. Kaptunk egy helyes kis kórházi füzetet, amin lépésről lépésre lerajzolták és szöveggel illusztrálták a teljes beavatkozást. A megérkezéstől a hipnózison keresztül egészen a szúrásig. A beavatkozás előtt 1 órával jó vastagon bekentem a vádlijait és a csípőjét érzéstelenítő krémmel, és rátekertem egy fél köteg folpackot, hogy a lehető legjobban kifejtse hatását, magyarul bedunsztoltam a lábait.
A kórházba megérkezve, a szükséges papírmunka elvégzése után (ezt is csak első alkalommal kell, ha minden jól megy a következő botox-nal már csak belibbenünk a gyermekortopédiai osztályra) nagyon kedves mosolygós nővér jött értünk a váróba, aki Edi Mickey Egerét szemügyre véve megállapította, hogy neki sem ártana egy botox kezelés (ismét zárójel, szegény Mickey Egérnek már hereműtétje is volt, az a szerencsétlen plüss nem tudta milyen kórházi kalandokba keveredik amikor 7 éve bekerült a kosarunkba EuroDisney-ben).
Doktor bácsi megkérte Edit, hogy vetkőzzön le, segített neki kibújtatni a lábát a zokniból, természetesen kisfiam itt sem múlasztotta el bárányszemekkel megemlíteni, hogy ám neki ez az ortézis cipő fáj, de ugye doktor bácsi meggyógyítja a lábát, és akkor nem kell többet felvenni. Szépen körbe sétálták az osztályt, amíg a gyógytornász filmezte Edi járását, futását, guggolását. Aztán jött a neheze. Beülni a kezelőszékbe. Apa befeküdt, így hajlandó volt helyet foglalni, és apa öléből integetni nekem kajánul, mert megkapta az osztály egyetlen betonkeverő kamionját a kezébe. Én magamban még kajánabbul megjegyeztem, hogy mindjárt nem fogsz vigyorogni, és miután megláttam a kezelő asztalon a rengeteg injekciós tűt, és elképzeltem, hogy vannak akik ezt az arcukba szuratják, kerestem magamnak egy széket. Pontról pontra a mesefüzetben leírtaknak megfelelően történt az eljárás. A nővér elkezdett “beszélgetni” a gyerekkel, majd amikor már láthatóan “lenyugodott” elé tettek egy maszkot, amiből nyugtató gáz belélegezve teljesen kiütötte Edit is meg Mickey Egeret is. Apró pici szúrásokat ejtve haladt lábról lábra az orvos, a szúrás része jó ha 10 perc volt. A beavatkozés vége felé a maszk lekerült az orráról, elkezdett “ébredezni” a kölök, és mintha mi sem történt volna újra körbesétálta az osztályt doktor bácsival és Mickey-vel, a gyógytornász pedig újra filmezett.
Még mindig megdöbbent az a profizmus, így 10 év itt töltött idő után is, hogy a 9 óra az tényleg 9 óra, és a 25 perces beavatkozás az tényleg 25 perc és a gyerek nem egy tárgy, akit anyának le kell fognia és el kell hallgattatnia, hogy az orvos végezhesse a dolgát. A gyerek partner, és igenis fontos, hogy a gyerek értse mi történik vele – még ha értelmileg sérült is -, mert ez a beavatkozás, ha sikeres, nagyon hosszú ideig élete része lesz. Rengeteg ilyen kis tájékoztató mesefüzet létezik az EEG vizsgálat megmagyarázásától kezdve a vérvételig, a mandulaműtéttől az altatásig szinte minden kórházi kezelés szerepel a repertoárban. Az egész délutánt azzal töltöttem, hogy figyeltem van-e változás. Este lefilmeztem, ahogy mezítláb futja megszokott kis köreit a konyhában. Én egyelőre csak minimális változást látok, a gyógytornász és az ortopédus viszont teljes sikernek könyvelte el a beavatkozást, és várnak minket vissza nagy szeretettel májusban. 🙂
Bár a videó francia nyelvű, de a képek is beszédesek.
Legutóbbi hozzászólások