Szerző: Pillekendő

Pillekendő vagyok és édeshármasban éldegélünk Magyarországon, a fővárosban. Azt nem mondom, hogy világéletemben anya szerettem voltam lenni, mert volt idő, amikor még ez a kérdés egyszerűen nem foglalkoztatott.

Aztán amikor pedig már érdekelt a dolog, onnantól sok hosszú év telt el, amikorra tavaly áprilisban a kezemben tarthattam az édes kis pillekönnyű pelenkásomat. Azóta egyszer úgy érzem, hogy röpül az idő, másszor pedig azt, hogy csigalassúsággal telnek a napok, amikoris a napjaim pont ugyanúgy telnek, és néha milyen rém unalmasak. Ne értsetek félre, nem a kislányomat unom, csak például az ő játékaival való játszás, bababeszélgetés, bújócskázás stb. nem egy szellemi kihívás, nem magyarázom tovább, itt jobbára anyukák vannak, szerintem értitek.

Első gyermekes anyukaként néhány dolgot nagyon könnyen éltem/élek meg, néhány dolog pedig igazán nagyon nehéz és bonyolult számomra.

Egyrészt anyukának lenni egy folyamatos odafigyelés, tervezés, és újratervezés. Soha senki nem mondta, hogy napról napra mennyit kell kombinálni, aszerint, hogy mikor kelt föl a gyerek, mikor tízóraizott, mennyit evett, mennyit aludt, mikor menjünk sétálni, mikor lehet/kell jobban lefárasztani, avagy pihentetni, hogy a végén jól jöjjön ki az esti fürdés-etetés-altatás-alvás kombó, és minél kevesebb felébredéssel próbáljuk meg átvészelni az éjszakát, mert ezidőtájt az alvásidő roppant mód értékes, felnőtteknek is! Miközben persze amikorra már úgy érzem, hogy kiismertem, akkorra eltelik egy-két hónap és új szokásai lesznek, máshogy eszik, máshogy alszik, de a lényeg, amit a védőnő hajtogat folyamatosan, hogy én ismerem a saját kisbabámat!

A másik kérdés, ami azóta foglalkoztat, hogy a lányom már nem csak tápszert/anyatejet eszik, a mikor, mit, mennyit, mikor elég, mikor adjak még mást is, ha még a nálam lévő utolsó falathoz is nagyon lelkesen nyitogatja a száját. Mert persze, a kezdő hozzátáplálással minden könyv, internetes oldal csurig van, alma, őszibarack, krumpli, stb., na de aztán? Ha végigkóstoltattunk vele mindent, és tudjuk mit szeret, mit nem, és elkezdünk egy étkezést kiváltani, majd a másodikat. Akkor mi a jó mennyiség, mi a jó állag? Erről nem szól semmi, pedig vonalvezetőnek egy nagyon okos és hozzáértő ember megírhatná, hogy nap, mint nap, étkezésről étkezésre mit és hogyan adjunk, hogy korának megfelelő legyen és változatos is? Rögtön receptekkel teli, amihez legyen mindig otthon fürjtojás és szárított medvetarkó is…

Mivel nekem a témában sok segítségem nincs – a védőnő kezdő, nem valami hozzáértő, bármelyik kérdésemre az a válasz, hogy minden úgy jó, ahogy az anyuka csinálja, ettől a választól pedig falra mászok, illetve most már nem kérdezek – a másik pedig, hogy a családban sincsenek azokat a mindentudó, és mindenhez értő megmondó emberek, akik azt mondanák, hogy ezt vagy azt így vagy úgy csináljam, 50 éve is ez volt a módi – ezért bevallom, sok információt gyűjtök a különböző ‘karikás’ bébiételekből (6. hónapos kortól, 8. hónapos kortól…).

Ugyanis vannak olyan napok, amikor a baba tornázós programja miatt egyszerűen nem érek rá ételt készíteni, ilyenkor bizony biztosan üveges ételt kap. Sőt, én nem voltam az az előrelátó szuperanyuka sem (pedig karácsonyra Jézuska hozott szuperanyuka pólót is), aki nyáron azért vett volna egy 220 literes fagyasztót, hogy az idénygyümölcsöket, zöldségeket sorra felvásárolja a piacon, azokat lefagyasztva, egész télen változatosan étkeztesse a csemetéjét. Az én lányom azokat a friss gyümölcsöket kapja, amit ilyenkor lehet kapni (alma, körte, banán kb.) és a változatosságot pedig a bébiétel adja (pl. áfonya, mangó, meggy, szilva). És hogy és mikor jutunk el oda, hogy kb. azt eszi, mint amit mi, maximum kevesebb sóval, fűszerrel?

És miért vannak olyan éjszakák, hogy egyszer felkel inni, aztán mindenki alszik a reggelig, másszor pedig 3 órától ordít, ha vízszintes helyzetbe teszem, gagyarászik és röhigcsél, ha függőlegesbe, úgy két órán keresztül?

 Aktuális heti problémám, hogy a védőnő szekál, kezdjem el pohárhoz szoktatni. Jó. Nosza, vettem egy ilyen csőrös tanulópoharat, és minden étkezés után, amikor inni szokott, abból kezdtem volna itatni. Rágókának nézi a csőrt és csak csikorgatja azon a kis édes, fog nélküli ínyén. Mikor fog rájönni, hogy ha egy picit megszívja, úgy mint a cumisüveget, akkor jönni fog belőle a víz?

Nehéz az anyaság, buktatókkal teli. Nem bántam meg, dehogy, életem legnagyszerűbb csodája Ő. De ha tehetném, és újrakezdhetném, az biztos, hogy legalább 8-10 évvel előbb szülnék, hogy adjak lehetőséget annak is, hogy nagyon hamar jöhessen egy kistestvér, vagy várhassak pár évet, amíg újra megérik a gondolat, vagy csak egyszerűen hiányzik az áfonyás kakis pelus illatorgiája.