“Ha nincs kenyere a népnek, egyen kalácsot!”, mondta Marie-Antoinette 1789. október 5-én, amikor az asszonyok menete a királynéhoz vonult tüntetni*, mert a fehér liszt ára az egekbe szökött, pontosabban annak idején luxusterméknek számított, nem sűrűn került az asztalra fehér lisztből készült étel és  a feszültséget tetézte az élelmiszerárverés is. Marie-Antoinetteben fel sem merült, hogy a nép éhezik, és eldördült az elhíresült idézet, amire mindenki elmékszik, azonban a történészek nem támasztják alá, hogy ő mondta volna, hiszen már Jean-Jaques Rousseeau is megírt a Vallomások című kötetében, ami 1782-ben jelent meg. Egy világ omlott össze bennem, amikor megtudtam az igazságot. Tovább megyek, ha nem adták volna Marie-Antoinette szájába ezt a mondatot, semmitmondó királynévá vált volna? Rongyot rázni más monarchiákban is tudtak, nemcsak Versaillesban.

A kalács története azonban a fent említett koroknál is régebbi. Franciaországban az első kalácsot az 1600-as években húzták ki péklapáttal a kemencéből.

A brioche szó kelta eredetű, de az etimológiája vitatott (“bris” és “hocher” származéka, ami keverést jelent, vagy “Briochin-ból” származót, vagy “brie sajtból” készült, amit nem kevesebb, mint Alexandre Dumas talált ki).

Franciaországban többféle brioche létezik:

Gâche, ami Normandiából és Vandéeból származik, formája szerint kenyéralakú (jó, de melyik kenyér?).

Brioche Nanterre, ami négyszögletes, felül púpos.

Brioche tressée de Metz, ünnepi fonott kalács, tetején megszórva nagyszemű cukorral.

Cougnou, amit Jézus kenyerének is hívnak, főleg Mikulás és Karácsony környékén fogyasztják Belgium környékén (Észak-Franciaországban).

Pogne, ami Dauphiné és Romans sur Isère hagyományos kalácsa, narancsvirággal ízesitik. Franciául meglehetősen romantikusan mondják: parfumée à la fleur d’oranger, mintha narancsvirág illatával meghintenék a mennyei mannát, tényleg a szentimentalizmus netovábbja.

Gateau de Saint-Genix kerek kalács, ami pirosra színezett pralinéval van díszitve, ízesitve. Az a gyanúm, hogy én nem értem a piros praliné lényegét.

Tarte tropézienne, neve is elárulja, Saint-Tropez-ből származik, de a kifundálója lengyel származású, tehát igazából ez eredetileg egy lengyel ihletésű költemény. A süti nevét pedig nem kevesebb, mint Brigitte Bardot javasolta a cukrásznak, Alexadnre Mickanak. BB éppen első filmjét forgatták Saint-Tropezben, nevezetesen a “Et Dieu créa la femme”  (És Isten megteremté a nőt). A stáb mindig Alexandre Mickánál ebédelt és állítólag minden nap ez a süti volt a desszert.

Az alapsüti tésztáját narancsvirágvízzel ízesítik, a kész, megsült tésztát félbevágják és gazdagon megkenik cukrászkrémmel (sárgakrémnek is nevezik). Van olyan változata is, ami egy krémmel megkent úszógumira hasonlít. Én még nem kóstoltam, de a híradóban elég sokszor láttam már az egekbe magasztalni ezt a süteményt. A pékségekben mindig szemezek vele, tényleg oltári jól néz ki, ínycsiklandó, lélegzetelállító. Karácsonyra bûche de Noël (karácsonyi fatörzs) dukál az asztalon, így a tarte tropéziennel még várnom kell.

A francia kalács alapreceptje nem különbözik a magyartól. Szerintem csak a narancsvirágizű csillámpor az egyetlen eltérés. Liszt, élesztő, vaj, tojás, cukor, só az alapanyaga. Tejet nem ír a francia (hogy fut fel az éleszto?).

Montfermeil-ben idén már 41. éve ünnepelték meg a brioche-t, vásárral, koncerttel, maskarás felvonulókkal, táncmulatsággal.

* vagy majdnem, ugyanis a téma kimeríthetetlen.

** a franciák mindig is kivonultak az utcára kifejezni nemtetszésüket. Szinte bármilyen Franciaországgal kapcsolatos szövegkörnyezetbe képes vagyok beilleszteni sztrájkkal kapcsolatos történeteket.

Forrás: paintradition.com, histoire.fr, wikipedia, saját kútfő.