Szerző: Madmoiselle Louisa (olvasó)
… amikor amerikai kisbabás oldalakon barangolsz, másodpercek alatt fogsz olyan hirdetésekkel, cikkekkel, ötletekkel találkozni, melyek jövendőbeli gyermeked számára kínálnak előtakarékossági ötleteket, stratégiákat, számla nyitási feltételeket, stb. Nos, van nekem is egy kis csemetém, ám személy szerint egyáltalán nem tudok félretenni, engem a fizetéstől fizetésig elvre neveltek, mégis kapcsolataimban valahogy mindig rendkívül jól takarékoskodó, mégsem sóher kedvesekre sikerült szert tennem, mi több, életem párjának édesanyja, a.k.a. “anyósnak való”, spórolási tanácsadóként dolgozik, merthogy itt francia földön olyan is van.
Amikor valaki éppen elveszítené a házát, mert nem tudja kifizetni a lakás törlesztő részletet valami oknál fogva, kérhet állami anyagi család támogatási segítséget. Félreértés ne essék, nem ám úgy van ez, hogy” kérjetek és adatik!” De nem ám, hanem hogy csakis a minimális összeget kelljen kiutalni ilyen esetekben, alkalmaznak egy helyzet felmérő – tanácsadó kolleginát, aki szépen átmegy a bevétel-kiadás stb. listán és segít egy olyan létfenntartási szintet megteremteni, ami minimum költségből kivitelezhető, így saját erőből próbálják meg kigazdálkodni az addig hiányzó részt (magyarul átcsoportosítással) – ők büszkék, hálásak, az állam cseébe megfizeti a tanácsadókat. (Erről a munkahelyről és munkakörről majd még írok egyszer, mert megér egy misét a szervezetlensége…)
Ilyesmire kell gondolni, hogy amikor főzöl, dupla adagot főzz mindig. Akciós termékeket vegyél, saját márkás termékeket, termelj a kertben, ne vegyél többet semmiből, mint amire feltétlenül szükséged van, hiába csábítónak tűnik vagy még spórolás is lehet belőle 3 hónap alatt, írj listát és tartsd magad a listához… stb.
Meglepő módon anyós, aki nap mint nap emberekkel foglalkozik, mégis az egyik legmagányosabb, legzárkózottabb, legszomorúbb és legkeserűbb nő, akivel életemben találkoztam, pedig szereti a férje, de egy barátja sincs, ezért lassan én igyekszem az lenni neki… bár nehéz. Szóval hol is tartottunk…. spórolás. Előre gondolkodás. Most elmondom, hogy mit tudtam kifundálni csemetém jövőjét finanszírozandó, vagy legalábbis hozzájárulásként mit szeretnék ráhagyni, neki adományozni 16-18 éves korában, ami remélhetőleg többet fog érni mai értékénél. ( S ezt a gondolkodást egy otthoni munkahelyen sajátítottam el, melyről akkor el nem tudtam képzelni, hogy VALAHA hasznosítani fogom! …és lássatok csodát…minden jó valamire, ez a tudás most egy teljesen pozitív jövőkép esélyét mutatja… mármint hátha csemetémnek is át tudom adni a jövőről való financiális gondolkodás ily módját… )
Nos, az egy dolog, hogy szerény személyem nem tud pénzzel gazdálkodni, ezzel szemben imádok gyűjteni, gyűjtögetni. Mit lehet gyűjteni, ami többet fog érni önmagánál, nekem mégsem kell kiadnom érte egy fillért sem (ha már a cél a gyűjtés, nem a költekezés 😉 )?! S így jutottam el egy olyan tárgyhoz, ami használati cikk, 27 országban van jelen és évente új elemek lesznek elérhetőek és a szerencse és az utazók, a turizmus mind a kezembe cseppentik őket. Miről beszélek? Az titok, de azt elmondom, hogy ma egy ciprusi elem akadt a kezembe, a teljes ciprusi kollekció 8 darabos, már kettő megvan belőle. Azt hittem el kell utaznom Ciprusra, vagy onnan kell hozatnom valahogy, de nem! Egy “helyben állva” is a kezünkbe akad a világ minden pontjáról valami… meglepő és félelmetes is egyben.
S itt felmerül a kérdés hogy kerül ciprusi ember francia földre vagy francia Ciprusra? Egyértelmű, utazik. Hm… mert ? Mert megteheti és mert a fizetésből futja egy nyári 2-3 hetes vakációra.
Apropó tabuk… itt gyakran tabu pénzről beszélni, otthon a villamoson reggel akármelyik Mari néninek elmondod, hogy mennyit keresel és hogy hű de jó volt a legutóbbi randid, mert lehet, mert poén, nem számít, senki nem fog vele visszaélni, ti pedig nevettek egy nagyot, mert az emberek nyitottak és teljesen más számít otthon tabunak, mint itt. Itt még néha maga a randizás is tabu téma ! Szóval ja és na… nem vagyok francia, magyar vagyok, beszélgetős, megnyitós, mélyre ásó, kérdéseket feszegető… nekem más számít tabunak, így nyíltan beszélek olyasmiről, ami néhány itteni ember számára megvetendő, meglepő lehet… mert igenis mindenről érdemes és kell is beszélni!
Kis kitérő után visszakanyarodva:
Igen, itt lehet előre gondolkodni, előre tervezni, előre lefoglalni nyári kiránduló helyeken bérelhető házakat, mert a legtöbb fizetés nem csak a minimumra elég, hanem annál egy icipicit többre is (például nyaralásra vagy előtakarékosságra), ha az ember megnézni mire költ. Chaplin mondott egy ilyesmit, hogy “nem tudok elképzelni szomorúbb dolgot, mint hogy valaki megszokja a luxust”… és ezzel nagyon egyet értek. Vannak dolgok, amire szükségünk van, és van, amire nincs. Amint képesek vagyunk ellenállni a felesleges dolgoknak, megváltozik az értékrendünk. Nem azt mondom, hogy mindennek ellent kell állni és “boldogok a lelki szegények”, akiknek nincsenek vágyai…mert legyenek vágyaink, azok hajtanak előre ,persze! 🙂
“…de a heti egy tábla csoki elég, nem kell naponta egy… “vagy valami ilyesmi anyós filozófiája, mégis, valamit jól csinál, mert mindkét gyerekének adtak egy-egy autót, lakás hitelhez kezdőtőkét és még első gyerek érkezésekor mindkettőnek egy-egy zsíros csekket. De ezért cserébe kétnaponta ugyanazt eszik…. anyukám szerint ez a szegénység olyan formája, amit mi sosem tapasztaltunk meg, mármint, sosem vertük a fogunkhoz a garast ilyen mértékben, hogy két-három napon át ugyanaz kerüljön az asztalra, de félretenni sem tudtunk. Ennek hátterében nem ideológia áll, csak a tapasztalat, mert az ő anyukája, a fukar nagyi, képes volt egy csirkéből négyféle ételt készíteni és azokat négy napon át az asztalra tenni ! Na ő aztán tudott spórolni és kuporgatni, a gyerekeinek mégsem adott egy vasat sem, viszont mit ad Isten, csalók többször kicsaltak tőle többszázezreket, amiket a – mi nem tudjuk hogy hogyan – negyvenezres minimál nyugdíjából kuporgatott össze… ő nem adott senkinek, el is vették tőle…tőlünk sosem volt mit elvenni, mert mi mindig adtunk… volt amikor anya vett valami négy kiló kenyeret egy hónapig minden nap egy tízgyerekes családnak, mert nekik abban a hónapban annyira nem volt.
Az értékrendek és az emberek különbözőek… most látom azt, hogy milyen az, amikor “nem adok, de a jó célra gyűjtögetek, és amikor fontos és elég gyűlt össze, akkor adok.”.. azt nem mondom, hogy én ezt teszem, mert Pietro a román kéregetésből élő csákó mindig kap tőlünk egy kenyeret vagy egy üveg vizet nyáron vagy ami épp a táskámban akad, de igyekszem ennivalót adni, nem pénzt és gyakran megkérdezem, hogy minek örülne?! Nemrégiben elcipeltem a csákót a szomszédos evangélikus templomba, ahol másnap ruhaosztás volt, hogy legyen elég téli cucca, mire találkozunk egy nővel, aki zavarban volt és majdnem szégyenkezve mondta, hogy ő akarna adni ruhákat ,de nem akarja, hogy rászóljanak, hogy helytelenül cselekszik, vagy hogy elkergessék és egyébként se tudja hol a bejárat… mire megnyugtattam, hogy mi sokszor adunk és szeretettel fogadják és látja itt a hátam mögött az ablakban volt már bent kikészítve a másnapi ruhaturi a gyülekezet tagjainak és mindenkinek, aki arra téved és mer kérni. Megmutattam neki a bejáratot és hálás mosollyal távozott. Még adni sem könnyű egy olyan világban, ami a humanizmus és az ÉN körül forog. Gyakran amikor másra is gondolsz magadon kívül, és teszel is másokért, néha rád néznek furán, hogy neked mi bajod van…és nem értenek téged, el nem tudják képzelni, mi a motivációd.
hm.. szóval csak zárógondolatként…meglepő, hogy ezer kilométereket kell azért utazni, hogy egy, a mi értékrendünktől gyökeresen eltérő gondolkozásmódot és életmódot megtapasztaltjunk, pedig csak felfogás kérdése… vagy mégsem? Azért valljuk be, az otthoni ár-érték arány és a fizetés- életszínvonal arány teljesen más, mint idekint. Itt minimális erőfeszítésekkel megtehetem azt, hogy a csemetém jövőjére gondolok anélkül, hogy a saját számból kellene kivennem a falatot…
S a korábbi témákra való visszacsatolásként, legközelebb szeretnék arról írni, hogy mekkora szakadék tátong a vélt és valós francia élet mögött… például, azt írtam, hogy mediterrán villában töltöttünk három napot Avignonban tuistaként medencével a kertben… ami valljuk be, leírva és elképzelve a romantika csúcsa! 😀
Ám a valóságban 11 boldog, közel hippivel sátraztunk a színházi fesztivál ideje alatt egy alig bútorozott, majdnem lelakott mediterrán villában, ahol a medence kb. egy éve nem volt tisztítva és a fű teljesen gondozatlan volt….noha egy szavam se lehet, ingyen volt. 🙂
Ez a különbség… a lényeg mélyen a felszín mögött rejlik. szó szerint a kő kerítés mögött! Az idealizált, fényűző, elképzelt Franciaország nem az, amiben mi élünk, legalábbis nem az, amint én nap mint nap látok.
A szerkesztő megjegyzése:
Tökéletesen egyetértek, pláne az utolsó mondatokkal. Köszönjük, hogy ilyen szépen összefoglaltad és várjuk a következő írást, Louisa!
La Fée Clochette
Oldal ajánlása emailben
X
Legutóbbi hozzászólások