Egy romos, régi várban élt a démon,
Kinek az arca sápadt babaarc volt,
Karja köréd fonódó két lián,
S míg vérszagot a szél süvítve hajszolt,
Nutellát ő kenyérre kenve majszolt,
Egy pillantása felperzselte szíved,
És drapp méhecske volt a zokniján(…)Ott állt a régi fogmosó pohár,
S belőle őrá sorban visszanéztek
Tündérek, vámpírlányok, hölgyszínészek,
Gyorsfutárok, tanárnők, topmodellek,
S érezte, mind lehetne ő akár.De a Démonnak egyikük se tetszett,
Míg végül aztán, negyvenkettediknek
Visszanézett a fogmosó pohárból
Reá egy méla, sápatag leány,
Az arca, mint egy kisdedé, olyan volt,
Coopert olvasta éppen vagy Conan Doyle-t,
Férfiszíveket tört kacagva össze,
És drapp méhecske volt a zokniján.”
…amikor mások olvassák az írásaimat, rám szoktak pirítani, hogy “mindig Amerikából kezded”… azaz sosem a lényeggel, hanem a körítéssel indítom a beszélgetést, társalgást, diskurzust… vagy a hőn szeretett Activity feladványok magyarázását… úgyhogy ám legyen, imáik meghallgattattak, itt, ha ügyes leszek, csakis a velős tömény történéseket fogom leírni…s ha egy-két hézag keletkezik, majd ki történeteket gyártunk hozzá s befoltozzuk őket, hm? Jól hangzik ? 🙂 Nekem tetszik! 🙂 Remélem Neked is!
…én és Franciaország? hű… őszintén szólva valahogy mindig is tudtam, hogy közöm van, vagy lesz a francia nyelvhez, kultúrához, az országhoz…de valahogy sosem tudtam elképzelni, hogy hogyan, s miként. Amit éreztem, az az volt, ahogy anyu mindig Louisa-nak szólított, holott ez köszönőviszonyban sincs a nevemmel, de mégis közelebb állt hozzám mint a név, amit adtak. Már akkor tudtam, valami furcsaság lesz az én életem és így is lett 😀 egy nagy katyvasz tele mindenfélével, jóval, gyorsan elfelejtem rosszal és sok-sok kalanddal. Kedves olvasó, nyugodtan hívj őrültnek, bolondnak, kiszámíthatatlannak, csak állj be a sorba és tépj sorszámot, mert nem te leszel az első 🙂
… te Tami, ebben tuti biztos vagy? Igen. Na jó, akkor két repjegy Marseille-be. De tuti? Ja. Oké. Akkor megyek veled. Ez a hülye liba édes barátnőm beleesett egy toulouse-i koreográfusba, de nem volt mersze odamenni, hanem helyette elhitette velem, hogy ő azért akar Franciaországba menni, mert Nizzát látnia kell. Hát menjünk Nizzába… spóroltunk, vasaltunk, mostunk, kutyát sétáltattunk, gyerekekre vigyáztunk 4 nyelven, porszívóztunk, porolgattunk és persze anyáztunk nem keveset, de végül lett elég pénzünk arra, hogy összekuporgassunk annyit, ami elég egy hónapra otthon és még egy hónapra valahol külföldön. Nem akartunk hazamenni a Benelux államokból, így repültünk egyet, majd lesz valami alapon. De komolyan. Az ismeretlen kellős közepére érkeztünk nulla (francia) nyelv tudással széles vigyorral csupa olyan ruhával, amiben tuti nem akarnak minket majd megerőszakolni, merthogy térítésmentesen szerettünk volna két-három hétig lézengeni az országban ingyen kanapékon és stoppolva közlekedve, így első a biztonság alapon, no smink és no csini cucc volt az alapelv. “Nem itt és most mész férjhez”, ahogy anyukám mindig mondja.
És mennyire nem lett igaza?!
Az első este, amint megérkeztünk, a várva várt vendéglátóink nem voltak sehol, ám találkoztunk három istenien jófej és jóképű brazil fiúval a repülőn, akik már meg is invitáltak minket a hostelbe és Nizzába… hű, ez jól indul; egy éve nem volt már akkor olyan pasi körülöttünk, akire szemet lehetett volna vetni, mert a városkánkban, ahol éltünk csakis apukák és kisfiúk voltak, minden valamire való kalandor nagyvárosban éldegélt vagy egyetemre járt, de nem ott volt, ahol mi, így ez a kis kaland igen jól indult… annak ellenére, hogy tiszta hip-hop-os cuccban voltunk, minimális testhez simulós, mindent takar hacukában. Igenis, nem a ruha teszi a jó csajt! Csak érezd jól magad abban, amit viselsz! (Coco Chanel mondott egy ehhez kísértetiesen hasonló mondatot! 🙂 )
Tehát no vendéglátó, cserébe 3 vonzó pasi két csini csajra… 😀 este 21h…ebből csak jó sülhet ki… elindulunk a hostel felé, mire belebotlunk a hostunkba, ó, hát ti itt voltatok, mi a másik kijáratnál vártunk benneteket…gyertek menjünk haza… Na most mi legyen?.. oké srácok, e-mail cím csere, Nizzában tali 3 nap múlva.
Naná, hogy még aznap este ugyanabban a bárban kötöttünk ki mi is, ahol ők, jó kis romkocsma 😀 ahol nemhogy csak a jól csókoló brazil Paolo, de azóta is imádom és szívem csücske, de nem a mai életem párja (ma már csak (nagyjából) plátói kedvesem); (ám aznap este kiderült, hogy) sokkal jobban csókoló építész úr is az asztal társaság tagja lett…
…ő volt B terv úr , a vészhelyzet esetére betervezett vendéglátó, tudni illik, ha az első brigád nem került volna elő, s mint kiderült, ő volt egyben a házigazdánk, Olivier legjobb barátja is, aki imád külföldiekkel lógni, és szeretett volna megismerni bennünket, így teljesen biztos, hogy találkoztunk volna… hogy mennyi kis icipici apró cselekmény kell, hogy összejátsszon ahhoz, hogy két ember a világ két teljesen más pontján egymásra találjon…
folyt. köv.
(hm… és mégis “amerikából” kezdtem… ejnye no… 😉 )
várom a folyt.köv-öt 🙂