Szerző: Manoe

Mint vidéki lány,  hozzá voltam szokva a családi rendezvényekhez. Szüleim mániákus „összeröffenés” szervezők. Ha nincs épp Karácsony, Húsvét, név- vagy születésnap, ők akkor is találnak okot a robotolós, vendégvárós hétvégére. Szeretem ezeket a napokat. Nyáron főleg kerti partikat rendeznek, és ha már kifordul a gulyás vagy alteregója a szánkból, akkor grillezések, lecsóvariánsok, vagy valami kis echte határon kívüli magyar étel a vendégcsalogató. Télen jönnek a vadhús vagy hal egytálételek.

Mai napig nem értem a szüleimet. Ugyanis nekik nem sok móka jut ki ezeken a napokon. Meg nem állnak egy percre sem, folyamatosan körbeugrálják a vendégeket. Ha több ember jön, mint amennyi szék van, sokszor turnusváltásban megy az étkezés. A tányérok és étező emberek cserélődnek, marad a helyszín (konyha) és a szüleim akik kiszolgálják a vendégeket.

A pálinka elengedhetetlen kelléke ezeknek a napoknak: „gyere, egy kis snapszer”, „igyunk még egyet”, „na egy utolsót” és „ezt a kicsit már ne hagyjuk meg” álnéven futnak. Öblítésként veresbor az ismerős pincészetéből, hölgyeknek csakis édes változatban. Ez utóbbitól egy francia keresztet vetne. Valaki vagy benne van az ördögi alkoholkörben, vagy marad a szénsavas ásványvíz, rostos lé opciónál, melyekből érkezéstől távozásig töltögettetnek újra felnőttek és gyerekek egyaránt. A meghitt dolog számomra ezeknél a családi, baráti összejöveteleknél mindig az volt, hogy teljesen mindegy az érkező vendég kiléte, a második féldeci után már mindenkinek örültem, és a beszélgetések témái is könnyen jöttek. Mindez úgy, hogy közben mozog az ember (partnercsere, ha már unjuk a témát, „pillanat elszaladok valahova” kijelentéssel), megy a tévé az unatozó nagybácsiknak és taposunk át a gyereken. Addig,  ameddig meg nem szólal a „jöhet aki éhes” konyhai végszó.

A franciáknál az étkezést megelőző szakasz az „apéritif” (étkezés előtti nassolás, iszogatás). Halálosan komolyan veszik, és ritka kivételtől eltekintve mindig ugyanúgy zajlik. A dohànyzóasztal előre meg van terítve és a következőket találjuk rajta:

• maximum háromféle alkoholt. Véletlenül sem kérdezik meg, hogy „mit hozzak a pincéből?”, a ház ura már előre eldöntötte az aznapi kínálatot. A pálinka a szekrényben marad, legtöbbször Pineau (speciális édes fehérbor), portói, Martini, vagy hasonló könnyű alkohol a választék. A magyar Tokaji aszú nagy sikernek örvend, ha kikerül az asztalra, mellesleg ha nincs beszélgetési témánk elég csak rácsodálkoznunk az üvegre, „nahát csak 5 puttonyos, pedig biztos voltam benne, hogy 6 puttonyosat rendeltünk drágám”. A puttony történetét és értékét minden francia szívesen hallgatja.
• Az alkohol mellett rostos es szénsavas üdítő is szokott lenni, de abból is limitált a választék. Az italok mellé rágcsálnivalók kerülnek az asztalra (sós mogyoró, pisztácia, kesudió, chips) vagy olivabogyó. Elvétve találkozhatunk lelkes háziasszonnyal, aki koktélparadicsomot, esetleg ennek fogpálcikára szúrt változatát (sajjtal/zöldségekkel) vagy zöldsgégveloutét (mártogatós) pici koktélos poharakban tesz elénk. Az álmok netovábbja (és ekkor már nyíltan tapsikolunk, hogy de jó fejek a vendéglátók): sütőben sült vagy hideg falatkák, esetleg friss zöldségekből vegyes tál egy-két féle szósszal. Ez utóbbinál számíthatunk rá, hogy a továbbiakban előételben nem lesz részünk.

Az aperitívnek a gyerekek is lelkes résztvevői. A francia gyerekek alapvetően nem nassolnak, kivétel amikor abban a megtiszteltetésben van részük, hogy szereplői lehetnek az aperitívnek. Ilyenkor a vendeglátók gyerekei körbekínálják a felnőtteket sok kristály- és porcelántányérka törése közepette. A felnőttek beszélgetését a gyerekek nem zavarhatják meg, kivéve ha kérdezik őket, pontosan, ahogy Pamela Druckerman írja a Nem harap a spenót című könyvében.

Az étkezésnél legtöbbször ültetési rend van. Ha ezt fecni, vagy ülésrend nem jelzi, akkor a házigazdák jelentik be, hogy kinek melyik helyet szánták. Nincs turbékolás és ne is várjuk el, hogy a haver mellé ülünk. Ha szerencsénk van, egy nagycsaládi ebédnél nem a legunalmasabb két nagynéni között kapunk helyet. Sajnos nincs mindig szerencsénk. Az ültetés lényege (emlékeztetőül azoknak, akik nem mindennap ebédelnek a nagykövetségen), hogy mindenki a neki kijáró tisztelet szerint helyezkedjen el az asztal körül. A ház ura a háziasszonnyal szemben foglal helyet (az asztal keskenyebbik oldalánál, középen). A háziúr jobb oldalán ül a fő női vendég, bal oldalán a második legfontosabb női vendég. Ugyanígy a háziasszony oldalán a fő férfivendégek. Amennyire lehetséges be kell tartani a férfi-nő-férfi-nő ülésrendet. Én rendszeresen apósom és a legunalmasabb bácsika közé kerülök.

A gyerekek külön asztalnál étkeznek, legtöbbször jóval a felnőttek  előtt. A franciák nem szeretnek a gyerekekkel foglalkozni az ilyen összejövetelek alatt (és valljuk be, a gyerekeknek sem hiányzik a hosszú, unalmas ücsörgés). Ha mégis közösen terítenek felnőtteknek és gyerekeknek, akkor a gyerekek az asztal egyik felébe vannak tömörítve és csend a nevük az étkezés alatt. Őket szolgálják ki utoljára és ők tudják, hogy várniuk kell a sorukra. Unjuk vagy sem, egy beszélgetés folyik az étkezés alatt. Egyszerre egy ember beszél, senki sem vág a másik szavába. Az én olaszos jellegű családom után nagyon nehéz volt ehhez hozzászokni az elején.

Miután mindenki elhelyezkedett, a háziasszony a fő női vendég elé teszi az ételt (ez minden fogásra vonatkozik), aki miután szedett jelez a ház urának aki áthelyezi a tálat a második női vendégnek. Tőle már körbemegy a tál. Utoljára szed a háziúr majd a háziasszony. Ez azért fontos, mert az ezt nem ismerő magyar család furcsálhatja, hogy:

• nem az ő gyereke kapott először
• neki kell szednie magának

Mivel nem háromszor annyi mennyiséget főznek, mint ami egy kidurranó gyomorba belefér, így illik figyelni a kiszedett mennyiségre, éhségünkre való tekinet nélkül. Óvatosan, feltünés nélkül megtekintjük a tál tartalmát. Matekos agyunkkal elosztjuk az asztalnál ülők számával, majd még kettővel (gondoljunk a repetára). A kapott mennyiséget kiszedjük. Ez főleg akkor fontos, ha mi ülünk a fő női helyen, ugyanis az általunk merészkedett mennyiséget szedik majd az utánunk jövők is, kivéve ha túl sokat szedtünk. Az meg ugyebár égés. Legalább egyszer szokás újraszedni, ha ízlik, ha nem, ezzel tisztelegve a háziasszony előtt. Másodszorra csak akkor szedhetünk újra, ha a házigazdák kínálnak.

Egy igényes ebéd vagy vacsora kötelező fogása a saláta. Sosem szedünk kétszer belőle, tehát elég a mennyiséget csak egyszer osztani az asztalnál ülők számával. Éhség esetén ilyenkor sok kenyérhez juthatunk.

Sajt nélkül nincs francia ebéd vagy vacsora. Ma már Magyarországon is egyre ismertebbek a francia sajtok, kevés a balfácán, aki nem hàromszögben vágná meg a camembert sajtot. Én, mint fővendég stílusosan bemutatkoztam annak idején és leendő anyósoméknál simán lenyestem egy csíkot a kerek sajtból. Azóta megtanultam a sajt kultúráját, és vele együtt azt is, hogy a sajtból szigorúan csak egyszer szolgáljuk ki magunkat. Többszöri szedés üzenet a vendéglátóknak, hogy nem volt elég a főétel. Hogy ezt palástoljuk, első szedésnél sokat szedhetünk és akár mindegyikből. Egy úrilány ennek ellenére nem tesz a tányérjára egy fél camembert-t.

A desszert akármi lehet, és ugyanúgy számoljuk a mennyiséget, mint az elő- és főételnél. Talán nem kettővel osztunk a végén, csak másféllel, mert előfordulhat, hogy egyes kákabélű hölgyek már nem kérnek repetát, azonban egyszer még a fogyókúrázók is szednek, illetlenség nem megkóstolni. Ez esetben mi is sajnálatunkat fejezzük ki, hogy már nem fér több belénk. Születésnap akalmával ilyenkor helyezik az ajándékokat az ünnepelt elé. Tortanyelés után, de még az asztalnál bontogat a szülinapos és mélységesen örül minden ajándéknak.

A bor nagyon fontos kísérő. Egész ebéd és vacsora alatt töltögeti a házigazda, piszok jól be lehet rúgni a desszert végére. Sosem töltik tele, csak háromnegyedig a poharat és csak akkor újratölthető ha teljesen kiitta a gazdája. Érdemes odafigyelni, hogy jól kikortyolgassuk, nehogy lemaradjunk egy körröl. Nagyobb eseménynél, mint például születésnapon, érettségi vizsgánál, előreléptetésnél a desszert mellé francia pezsgő jár.

Ha mindenki lenyelte az utolsó falatot a desszertből, a társaság visszaszállingózik a nappaliba a dohanyzóasztalhoz. Ebéd után kávé jön (a complettát ne is keressük), vacsora esetén a ház ura ekkor végigkínálja a vendégeket digestif-vel, azaz emésztést segítő alkoholokkal, mint a konyak, Armagnac, hölgyeknek likőrök. Ezalatt a háziasszony a konyhában vizet forral a teint nem tartalmazó gyógynövényteákhoz, melyeket alkoholt nem fogyasztó (vagy autóvezetés esetén már „régebben fogyasztott”) vendégek kaphatnak. Ilyenkor kerülhet asztalra a sok híres magyar pálinka.

Ha nem vezetünk,  elég kellemes hangulatba kerülhetünk a vendégség végére. Ha vezetünk, akkor a józanodás állapotában távozunk.

Mi tetszik nekem a franciáknál?

• Az ételek változatossága és egészségességre való törekvése
• A tisztelet, amit megadunk másoknak azzal, hogy nem kezdünk el külön témát a szomszédunkkal
• A gyerekek „nem szereplése”, a felnőttek szórakozása
• Hogy mindig van sajt

Mi tetszik nekem a magyaroknál?

• Az ételek íze
• Az ételek mennyisége (örülnek a háziak, ha nem azt kell utána három napig enniük)
• A lazaság, a kötetlenség
• Tölthetek magamnak bort, ha szeretnék

Mi nem tetszik nekem a franciáknál?

• A kínlódás, hogy „ki kér még?”, amikor már csak két karika uborka figyel a tálban (erre mondjàk a szüleim, hogy„na kapd már be, ne kelljen kidobni”)
• Hogy gyakran nem örülök a szomszédaimnak vagy a beszélgetési témának
• Hogy előfordul, túl sok kenyeret eszem, mert félek, hogy éhes maradok
• Hogy túl sok mindent kuktában készítenek, mert nem hiszik el, hogy van a gyöngyöző főzésnek értelme

Mi nem tetszik nekem a magyaroknál?

• Az, hogy a saját apám sosem ül le közénk, ő inkább mosogat
• Sokszor a gyerek az úr, őt hallgatjuk, ahelyett hogy felnőttek közötti társalgás folyna
• Szinte sosincs desszert