“Amikor befejeztem az etetési rendszerünk ismertetését, a bölcsődei gondozónő úgy néz rám, mintha éppen azt jelentettem volna be, hogy nálunk néha a baba vezeti az autót. Nem tudjuk mikor eszik a gyerekünk? Ezt a problémát ő majd gyorsan megoldja. A tekintetéből kiolvasható volt, hogy Párizsban élünk, olyan gyereket nevelünk, aki úgy eszik és alszik -és biztos még úgy is kakil!-, mint egy külföldi.” Pamela Druckerman

Soha nem látott lassúsággal olvasom a Nem harap a spenót című könyvet és még mindig a legelejénél tartok, de így is sokszor a fejemre csapok és rám tör az “aha élmény”. Pamela Druckerman, a könyv írója, hihetetlen jól megfogta a francia gyereknevelés lényegét. Az evési szokások is ide tartoznak, természetesen. Emlékszem, anyósom és édesanyja, gyerekeim dédanyja, eljöttek Franciaországból Budapestre meglátogatni Fülest, születése alkalmából. Egy hetet töltöttek nálunk vendégségben, miközben jöttek mások is látogatóba és mi készültünk mindenki számára valami finomsággal. Saját készítésű pogácsával, házi baracklekváros buktával és kakaós csigával, ezek a specialitásaim. Anyósomék csodálkoztak, csodálkoztak, de csak akkor szólaltak meg, amikor az egyik barátnőmet ebéddel is megkínáltam. Délután ötkor. Akkor ért hozzánk a munkahelyéről és mesélte, hogy nem volt ideje ebédelni, hát kapva kaptam az alkalmon és “megetettem”. Levessel és másodikkal, hozzá salátával, a végén sütivel. Anyósom már nem fért a bőrébe és megkérdezte: “Ti magyarok bármikor képesek vagytok enni?”*. Csodálkoztunk a kérdésen, aztán kimagyaráztuk magunkat. Igen, ha éhesek vagyunk, eszünk. Olyankor nem várjuk meg gongot, hogy asztalhoz lehessen ülni. Persze, alapvetően nálunk, magyaroknál is reggel reggeliznek, dél körül ebédelnek, estefelé vacsozáznak, itt-ott tízóraiznak, uzsonnáznak, de ha ég a ház, akkor tüzet oltunk, azaz ha éhesek vagyunk, eszünk és nem várjuk meg, míg lezuhan a vércukorszintünk a béka feneke alá. Példáloztunk francia kollégákkal is, akik ha ugyanúgy nincs lehetőségük ebédelni déli tizenkét órakor, mert éppen maratoni értekezlet folyik, akkor ők is akkor esznek, amikor lehetőségük nyílik rá. Anyósom szerint nem, ilyen nincs Franciaországban, nem létezik. Az étkezések kötött időben történnek.

A megszakítás nélküli kis nassolásait nem mertem felhozni érvként, hallgattam, mint szar a fűben, hogy ne törjön ki a háború.

 

 

Később többször visszahallottam, ahogy anyósom mesélte a francia ismerőseinek és a család többi tagjának, hogy a magyarok összevissza esznek. Feltételezem, hogy az igény szerinti szoptatással is megrökönyödést okoztam. Rendes anyósom van, ezt nem hozta szóba.

* Mais vous les hongrois vous mangez à n’importe quelle heures?

Szerzô: Baobab