Mégpedig Ázsiában, azon belül valószínűleg Perzsiában. De most nem fogjuk idemásolni a wikipedia spenótról szóló értekezését, különben meg Váncsa Istánnál jobbat úgysem tud írni a spenótról senki. Olvassátok el, ha még nem tettétek, mert utánozhatatlan írás.

A mi Spenótós történetünk úgy kezdődőtt, hogy sokadmagunkkal cseverésztünk a Franciaországban élő magyar anyák fórumának egyikén. Telt-múlt az idő és azon kaptuk magunkat, hogy négyen létrehoztunk egy privát fórumot, ahol felszabadultabban beszélgethettünk (nem 160 virtuális szemlélő előtt). Éppen Pamela Druckermann amerikai újságíró Nem harap a spenót című könyvről beszélgettünk, akkor még négyen, amikor Chloé felkiáltott: írjunk blogot közösen! Benne voltunk! Addigra már annyira összekovácsolódtunk, hogy bíztunk benne, menni fog, működni fog. Sajnos azóta egyikünk kivált a négyesfogatból. Ritka az, amikor sok nő összezárva megtalálja a közös hangot. Mi nők sokszor sértődékenyek, lobbanékonyak vagyunk, megorrolunk, ha valami nem úgy történik, ahogy mi szeretnénk és még toporzékolni is képesek vagyunk, vádaskodni, kitalációkat füllentgetni. Az Isten vicces kedvében teremthette a nőt, mert elég szeszélyesre sikeredett. A blog ettől függetlenül tovább él, csináljuk, mert örömet okoz néha megmozgatni a maradék agysejtjeinket, ugyanis otthon neveljük a csemetéinket, ami sok felőrlő rutinnal jár, de mi másra is vágyunk, mint pelenkacserére, ezért felülkerekedtünk és írunk, írunk, írunk (már, ha időnk engedi).

 

 

Olvasói írásokat is szívesen fogadunk! Legyen színes és sokféle a blog! Ne csak rólunk szóljon a blog, ettől lesz majd igazán érdekes.

Címünk: nemharapaspenot@gmail.com

 

Kedves Olvasó!  Tarts velünk!