NEM HARAP A SPENóT

Pszt! A baba alszik!

Imádom az estéket. A meleg, párás levegő még szállingózik a fürdőszobából babaillatot árasztva. A fények tompák, minden gyerekszobában csönd, nyugalom honol. 14 hónapja ez a kedvenc pillanatom. Picibabámmal befészkelődünk a babaszoba karosszékébe, körbepárnázzuk magunkat, és évszaknak megfelelően hallgatjuk a “csendet”. Most éppen tavasz van, és egymás szemébe nézve beszélgetünk. Elmesélem neki mit hallunk éppen: a nyugovóra térő madarak csicsergését, tücsök ciripelését, pici patak csobogását, távoli harang kongását, a tehenek kolompolását, ahogy vonulnak aludni. Ez a mi pillanatunk.

Nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarom, hogy ilyen gyorsan növekedjen, holott nap mint nap rácsodálkozom milyen ügyes, értelmes, érdeklődő totyogóvá cseperedett. Alig pár hónapja még elfért a bal karomban, ma már lóg mindenfelé keze-lába.
Pici teste az enyémhez simul, érzem az illatát. Hallgatom a szuszogását, és miközben együtt hintázunk, még elfogyasztja az utolsó cumisüveg tartalmát. Pici puha kezei az ujjaimmal játszanak, simogatják, és az alvós doudout (dudu, azaz kedvenc rongyi, vagy plüssfigura franciául) morzsolják. Érzem, ahogy elernyed a pici test.
Ilyenkor nem számít az idő. Csak mi ketten vagyunk.
Ha elalszik evés közben még egy utolsó puszit homlokára cuppantva, fülébe súgva jó éjszakát kívánok, és puha babatakarójába burkolózva mély álomba merül.
Ha még ébren van, de a cumisüveg kiürült, huncutul mosolyogva belebújik a nyakamba, puszi, fülbe suttogás, után beteszem az ágyába, betakarom, ő pedig elbújik a takaró mögött, majd hirtelen lerántja a fejéről és hangosan kuncog. Kukucs anyu! Még egy utolsó simi a puha babaarcon, és máris fordul az oldalára. Jó éjszakát szerelmem!
PREMIERAGE-SANTE-LE-SOMMEIL-DES-TOUTPETITS-CM7

Pontosan 5 hetes és 1 napos kora óta alussza át az éjszakát. Ez itt Franciaországban teljesen normális. Nekem a negyedik gyereknél sikerült elérnem, és megértenem. Vajon miért nem hallgattam rájuk előbb, az előző gyereknél. Miért a sajàt automatizmusaimhoz ragaszkodtam, a belém nevelt “a gyerek sír, kellesz neki, rohanj azonnal” elvekhez?

A negyedik babánál, még mielőtt megszületett volna, már tudtam, ismertem a “francia formulát” és tudatosan alkalmaztam. Az első pillanattól kezdve. A franciák altatási történetei túl szépnek tűntek, hogy igazak legyenek, de azt mondtam, adok nekik egy esélyt. Veszteni valóm nincs.

Bárhol néztem is utána, a legfontosabb minden cikk,  vagy gyereknevelési könyv mondanivalója a következő:

“Bármilyen korú a gyerek, fontos valóban elhinni, hogy át fogja aludni az éjszakát. Ha nem hiszel benne, a gyerek érzi az aggodalmat, és nyugtalan lesz. Egy nyugodt, magabiztos anyuka, nyugodt babát eredményez.”

le someil le reve et enfant 188x300 Le sommeil de bébé

Az alvás, az álom és a gyermek

livre-comment-aider-bebe-bien-dormir

Hogyan segítsünk jót aludni a babának?

A másik nagyon fontos dolog, hogy megfigyeld és megismerd a babádat. Az első hetekben a babának az anyja mellett a helye. DE! Nappal nappal van, világos, még amikor alszik is az újszülött a világos szobában, zajban, az anyja mellett a helye. Ha vannak testvérei meg kell szoknia a zajt. A nappal fénnyel, zajjal jár. Az éjszaka csönddel, sötétséggel. Nem szabad lábujjhegyen járkálni, csak mert kisbaba érkezett a családba. Így tanulja meg a nappal mozgalmassága, és az éjszaka nyugalma közötti a különbséget. “A franciák számára a kisbaba aludni tanítása nem a lusta szülők önző stratégiája, hanem az első, döntő fontosságú lecke az önállóságról.”  Tehát fontos a napirend, fontos a magabiztos anya, de mi kell még a sikerhez, mit jelent “megtanítani” aludni a babát?

A “szünet” a kulcsszó. Ezt a gyerekorvosunk is megerősítette: – Amikor a baba felsír álmából akár nappal, akár éjjel, nem szabad egyből odaugrani hozzá. Adjuk meg neki a lehetőséget, hogy megnyugtassa magát. Az újszülöttek alvási ciklusa kb. 2 óra, és teljesen rendjén való, hogy felsírnak álmukból ébredve. Ha egy picit hagyjuk őket, megtanulják összekötni az alvási ciklusokat. Ha a szülő egyből hozzá rohan, és rosszul kódolja (ami az első 6 hétben teljesen természetes, ez tanulási időszak az anyának is) a sírás forrását, a baba nehezebben tanulja meg összekötni ezeket a ciklusokat – magyarázta türelmesen.

Ahogy telik az idő, az anya megtanulja milyen az éhséget jelző sírás, milyen a fájdalmat jelző sírás, és milyen az “unatkozom, gyere szórakoztass” sírás közötti különbség. “Éppen ezért, mivel az anya az elején még nem ismeri sírás-sírás közötti a különbségeket, hagyjuk a baba ösztöneit is kibontakozni. Még fontosabb, hogy ez a lehetőség csak nagyon rövid ideig áll fenn, a babák négy hónapos korára már kialakulnak a rossz szokások. Nyilván, ha a baba nem nyugszik meg pár perc után, meg kell etetni. Ha látjuk hogy görcsösen húzza magát össze, akkor valószínűleg kólikás fájdalma van, ezt csillapítani kell. Nem ok nélkül mondják, hogy a gyermekágyi időszak a legszebb, a legintimebb és a legnehezebb időszak egy anya életében.”

Tehát magabiztos anya, napirend, és a “szünet”!

És a legfontosabb:  “A francia szülők nem várják el a babájuktól, hogy amint megszületik, máris jól aludjon, de mire a szétdarabolt éjszakák elviselhetetlenné válnának – általában mire a kicsi eléri a két-három hónapos kort -, addigra véget is érnek.”

És igazuk lett, mert hittem benne. Pici babám érezte, hogy már a végét járom, már kezdek zombivá változni. Az éjszakákat együtt töltöttük, szopizott, majd ha még volt erőm, beraktam az ágyunk melletti bölcsőbe, vagy mellettem az ágyban durmolt két szoptatás között, de a vége felé (a  frászt hozva rám) ébredtünk úgy is, hogy a karomból lógott lefelé (ezért mindig az ágy közepén szoptattam).

Pontosan 5 hetes volt amikor az éjféli etetés után legközelebb 5 óra felé ébredt. Eljött a pillanat. Tudtam. Megtanulta. Megtanulta összekötni az alvási ciklusokat. A következő éjszakát már a szobájában, az ágyában töltötte a pelusával amivel szoptattam. Ott volt az illatom, az ágy melege. Az éjféli szoptatás után lefektettem és reggel 7-kor ébredt. Megtanulta átaludni az éjszakát. Azóta is, ha nem beteg, ha nem jön a foga, az éjszakáink teljes nyugalomban telnek.

Mondtam már, hogy én imádom az esti altatást 4 gyerekkel?

A gyerekek alszanak! Köszönjük, ha halkan kopogtatnak. (Aki felébreszti, vígasztalja is meg!) Köszönjük!

 

Idézetek: Pamela Druckerman: Nem harap a spenót című könyvéből

Bárcsak Hufnágel Pistához mentem volna feleségül

Úgy képzelem, pont ilyen lett volna.

 

 

 

Francia fiúk is szoknyát húztak

A franciaországi Nantes városban gimnazista diákok  tüntettek a szexizmus ellen.

garcon4

Franciaország 27 gimnázium diákjai döntöttek úgy, hogy május 16-án szoknyát vesznek fel és kirúzsozzák ajkukat. Fiúk és lányok egyaránt. Mindezt azért, hogy hangot adjanak a szexizmus és a nemi diszkrimináció elleni harcuknak.

garcon3

A kezdeményezést 100%-osan a diákok tervelték ki, melyet az Akadémia (Oktatási Miniszérium közigazgatási egysége) és a Nemzeti Oktatási Minisztérium is üdvözölt (utóbbi kettő döntheti el és érvényesítheti a diákok ilyenfajta terveit is). Franciaországban egyébként is az “anyatejjel” szívják magukba a gyerekek, hogy a jó ügyért, a meggyőződésért ki kell vonulni az utcára és demonstrálni kell.

garcon 1

A kezdeményezéssel vitát kívántak indítani a nemek közötti különbségek kérdésköréről és az iskolai diszkriminációkról.

Közben a homoszexuális házasságok ellen tiltakozók csapata – hiába szavazták meg 2013-ban az egyneműekre vonatkozó törvényt Franciaországban – harcra készen álltak.

le-lycee-clemenceau-de-nantes-tague

Szoknya? Gatya?

A Manif pour tous (Felvonulás mindenkiért) 150 tagja vonult az iskola elé, hogy tiltakozzon a diákok kezdeményezése ellen, ami viszont elnyerte az anarchisták támogatását, így együtt kántálták: “Nem akarunk fasisztákat a városunkban!”.

garcon2

garcon5

garcon6

“Ami fellibbenti a szoknyát”

 

 

Forrás: cronaca e attualità

Buli a tetőteraszon - idén Genfben is

Hahó Suisse-Romande-ban élő magyarok!  😀

 

Óriási nyilvános és ingyenes bulik lesznek Genfben június 28-án déltől éjfélig… a háztetőkön. 😀

10171123_687144104678471_1288900505_n

Itt, itt, itt, itt, itt…

A felhívás így hangzik:

“Mindenki erről beszél, de kevesen jutottak még el ilyen eseményre, melyet idén június 28-án rendezünk meg. Vigyázat, csak egy napig fog tartani! A genfiek háztetői igazi városi oázisokká változnak, melyek tárt karokkal várják majd a látogatókat.

Az első “Rooftop Day-t” Zürichben, Bázelben és Luzernben rendeztük meg tavaly. Óriási sikere volt. Idén tovább megyünk: Suisse Romande-ba (francia Svájc).

Az alapelv egyszerű: elég, ha megnyitod a közönség számára a tetőteraszodat egy nap, vagy este erejéig. Rendezz egy kis bulit, vagy egy nagy BBQ sütögetést, egy divatbemutatót, egy filmvetítést, egy koncertet, egy jógaórát, egy kiállítást, egy ülést (sit-in), egy performanszt, egy bújócska partit, vagy bármit, ami eszedbe jut, hogy a többiek is élvezhessék a pompás kilátásodat.

Tudod mit? Meghívlak egy sörre!”

Sörből nem lesz hiány, ugyanis a Heineken a szponzor. 😉

roof6

Csatlakozni a facebook oldalon lehet. Feliratkozni pedig május 31-ig bezárólag.

Tavaly 25 tetőteraszt nyitottak meg a közönség számára és 5000-en vettek részt a partin. Egy rádió és ötcsillagos hotelek is csatlakoztak, például a káprázatos Eden au Lac hotel.

roof1

roof2

roof3

roof4

roof5

 

Hasonló bulik vannak Magyarországon is, például Budapesten a Párizsi Nagy Áruház és Corvintetőn is. Menjetek, bulizzatok! Itt a nyár a nyakunkon. Ja, hogy még csak kedd van? Ne foglalkozzatok ilyen apróságokkal!

Fricska a francia drukkernek

foot 7

2011-ben történt, nem mai sztori. Egy francia szurkolót kitiltottak a napieri Mclean Parkból (Új-Zéland), mert magával vitte a tyúkját (kakas nem volt kéznél, vagy mindegy, baromfi ez is, az is?). Az ultrákat kemény fából faragták, adnak a hagyományőrzésre, nem állítanak be egy fontos meccsre nemzeti szimbólumok nélkül, ehhez még 20 000 km távolság sem akadály. A világ másik felén viszont nem viccelnek, a szabály az szabály, “baromfinak nincs jogosultsága a stadionba belépni”, akármennyire is Franciaország egyik jelképéről van szó. Nem volt mit tenni, a büszke gall szurkoló kénytelen volt a legközelebbi bisztróban megnézni az áhított Franciaország – Kanada meccset.

Mindenesetre a sztori bevonult a történelembe, ugyanis ez volt az első eset, hogy valakit kitiltottak egy stadionból csak azért, mert kakas tyúk volt nála.

 

Most pedig sok fotó, mert fotót nézegetni jó és úgy hallottuk, úgy látjuk, így több az esély… De olvasni még annál is jobb: serkenti az agysejtek bizsergését. 😉

foot 1

foot 3

foot 5

foot 4     foot 6

foot 8

foot 9

 

 

Forrás: Le Parisien

Szomszédünnep 2014

Amikor legelőször megláttam a “Szomszédok ünnepe” plakátot a bejárati ajtón, még a párizsi agglomerációban laktunk, egy panelházban. Nagyon vártam az eseményt és tényleg készültem rá. Pogácsát sütöttem. Vártam, mert nagyon ridegnek találtam a házunkban lakókat. Nem volt ez egy monstrum panelépület, hiszen csak négy emeletes volt és összesen két blokkból állt, ezért soha nem is értettem, hogy miért barátságtalanok az emberek, miért nem köszönnek a liftnél, miért nem beszélgetnek egymással (és főleg velem 😀 ). Mindenkit befásultnak láttam, még az udvaron bandázó tiniket is, akik csak ültek és egymással is alig beszélgettek, csak voltak. Tisztán látszott, hogy hazamenni sem volt kedvük. Igen, ilyen is van Franciaországban, nemcsak Chanel-kosztüm és Champs-Élysées-ből áll a világ. Úgy képzeltem, ezen az ünnepen megtörik majd a jég.

fete des voisins 2

Este levonultunk a férjemmel és a kislányunkkal az udvarra, ahol már meg volt terítve az asztal és valóban mindenki hozta magával a sütit, amit készített. Ami nagyon tetszett, hogy az önkormányzat bohócműsort szervezett a gyerekeknek. Nem volt színvonalas, de a gyerekek élvezték és a jég tényleg megtört. Az emberek beszélgettek egymással. Azok az emberek, akik addig csak a bajszuk alatt dörmögtek el egy bonzsúrt, ha én köszöntem.

Sokan voltak egyedül az ünnepen, akik talán végre találtak maguknak társaságot. Lehet, hogy végre-valahára ott fel- és megismerték a többiek.

Készülni egy ilyen ünnepre, sütni, főzni, szervezkedni, jó dolog.  Egy csoporthoz tartozni, még jobb dolog. Az embernek szüksége van tartozni valahova, valakihez, ez a magány legjobb ellenszere.

De mi történik a fennmaradó 364 napon?

Az esetek túlnyomó részében az emberek nem ismerik egymást, nem köszönnek egymásnak, találkoznak ugyan, de inkább elkerülik egymást. Vajon hányan ismerik valóban a szomszédjukat*? Kinek van a szomszéddal baráti, vagy legalább szívélyes kapcsolata?

Mire jó egy ilyen szomszéddal bratyizós kezdeményezés, ha az év többi napja ugyanabban a mederben folyik tovább, és marad a “jó öreg” individualista szellem (hogy ne egoista szellemnek nevezzem…).

Mindahányan a szeretetre törekszünk, hogy adjunk, hogy kapjunk. Mégis bizalmatlanok vagyunk, mindennel, mindenkivel és védőfalakat húzunk magunk köré. Miért félünk egymástól? Miért hagyjuk befolyásolni a kapcsolatainkat gyanakvástól, félelemtől és csalódástól?

Szomszédok ünnepe… Kicsit olyan érzésem van, mint december 31-én, amikor úgy gondoljuk, MUSZÁJ jól éreznünk magunkat és tilos lefeküdnünk éjfél előtt. Muszáj, hogy másnap elmesélhessük valakinek, nem voltunk egyedül, nehogy azt gondolják rólunk… Mit is? Ne foglalkozzunk ilyen mélylélektani gondolatokkal, inkább fogjunk egy demizson bort, egy szakajtó pogácsát, találkozzunk a szomszéddal és beszélgessünk egy jót.

fete des voisins

“Jó estét! Én vagyok a seggfej az 5. emeletről.” “Jó estét! Én vagyok a lotyó a 3. emeletről.”

 

Számokban:

1990-ben Atanase Périfan és barátai megalapították a “Párizs barátai” egyesületet, ezzel együtt született meg a”Lakóházak ünnepe” isazzal a céllal, hogy a szomszédok kapcsolatait erősítsék és az elszigeteltség ellen forduljanak.

1999-ben az egyesület a párizsi 17. kerületben elindítja a “Szomszédok ünnepét”. A siker azonnali volt: 800 lakóházból 10.000  lakó vett részt a rendezvényen!

2000-ben már 30 önkormányzat vette át az öteltet. Egész Franciországban 500.000 ember ülte meg az eseményt egy pohár bor mellett.

2003-ban az ünnep áttöri a francia határokat és nemzetközi vizekre evez. Már 3.000.000-an vesznek részt rajta.

2013-ban 15 millióan voltak jelen, ebből 7,5 millióan Franciaországban.

A koncepció az, hogy egy lakóépület, egy utca, egy negyed, egy város lakói közötti elszigeteltséget megtörjék. Mindenki hozzon magával egy tál édes, vagy sós süteményt, vagy akár egy üveg bort, üdítőt.

Általában május utolsó péntekén rendezik meg, vagy június első péntekén, estefelé. Nemcsak Európában ünneplik, hanem Japánban, Taiwanon, Togoban is, de számos más országban is, köztük Magyarországon is.

Vigyázat! Például Szentendrén szombaton, 2014.05.24-én tartják. 

fete des voisins 3

fete des voisins 4

fete des voisins 5

 * Persze léteznek olyan városok, falvak is, ahol mindenki mindenkinek a barátja, ilyenről is hallottam már, Franciaországban is. 

A gyerek szájában az igazság

Szerintem az ember lányát és fiát csak és kizárólag egy valaki tudja a lehető legkellemetlenebb helyzetbe hozni, mégpedig a saját kölke.

mekis auto

“Papaaa! Verekszik!”, “Papa! Mondd meg neki, hogy maradjon a saját oldalán!”, “Hagyd mááár abba!”, “3 Happy Mealt és egy vaszektómiát legyen szíves!”

Abban a pillanatban, hogy szülővé váltál, a következő aranyszabályokat kell az agyadba vésni, hogy ne égesd magad szénné a családod, barátaid, és vadidegen emberek előtt. Vegyünk egy egyszerű példát

1) Mindig, mindenre gondolni kell (popsitörlő, több váltás pelenka, váltásruha – azt hiszed viccelek, kezdő anyu?), mert

2) bármi megtörténhet (egy életre bevésődik az agyadba, amikor ülsz a buszon, és érzed, hogy a meleg pisi folyik a lábadon, majd ezzel a farmerral caplatsz hazáig, alvó gyerekkel a karodon a mínusz 10 fokban), ezért

3) inkább többször kérdezz, mint egyszer sem (lásd: kell-e pisilni mielőtt elindulsz a poronttyal otthonról), de még így is

4) csak magadra és a saját ösztöneidre hallgass!

Ha ezt a 4 pontot nem felejted el, akkor elébe mehetsz az apró meglepetéseknek, vagy hatalmas beégéseknek, persze ez függ a karmádtól és gyerkőcöd humorérzékétől.

Sosem fogom elfelejteni azt a reggelt bő 11 évvel ezelőtt. Csúcsforgalom, csurig tömött 4-es buszon ülünk Kis Chloéval. Gyerek az ölemben, az előttünk lévő páros ülésen egy apuka a nagyjából 5-6 éves fiával. Apa újságba mélyedve olvas, a gyerek az ülésen ugrál. Az utazó közönség még épp csak ébredezik, vagy még nyitott szemmel alszik a buszon. A motorzúgást és a csendet néha-néha megtörte az apuka hangja: – Kisfiam, hagyd abba az ugrálást! – Ez elhangzott egyszer, kétszer, lehet, hogy többször is, de azért, mert a gyereknevelési kísérletnek semmi foganatja nem volt, a közönség számára elég gyorsan unalmassá vált az “előadás”. Azonban egyszer csak apucinak elszakadt a cérna (ami valljuk be, mindannyiunknak el szokott szakadni egy bizonyos idő után) és pont abban a pillanatban kiabált a gyerekre, amikor a busz állt és a legnagyobb csöndben merengett mindenki, mégpedig hogy:

– Kisfiam, még hányszor mondjam, hogy ne ugrálj az ülésen?

Gyerek, valami hihetetlen természetes eleganciával az apja felé fordult, egy kaján vigyorral a száján lenézett az apjára, majd a következő mondta hagyta el a száját: – Anya hányszor mondta már neked, hogy ne pisálj a mósdókagylóba?

Az a pillanat ott leírhatatlan volt. Amikor vagy 60 ember egyszerre kezd röhögni, de úgy, hogy a buszsofőr sem bírta abbahagyni, ezzel még nagyobb forgalmi dugót okozva. A pulykavörös pasi elbújt az újságjában, végtelenül iciri-picire zsugorodva, a gyerek természetesen a végállomásig ugrált a széken, majd a Deák téren leszegett fejjel se jobbra, se balra nem nézve, rohanva hagyta el szégyene színhelyét, a gyereket magával “repítve”.

Tehát kedves Anyukák, kedves Apukák, csak óvatosan a rossz szokásokkal a gyerek előtt, és a családi cikis történeteket csak a gyerek vevő antennáin kívül tárgyaljátok meg, ha nem akarjátok, hogy a teljes tanári kar rajtatok röhögjön, mert mondjuk csak nyitott ajtónál tudtok nagy wc-zni, vagy elalvás előtt a párnátokat morzsoljátok, mint egy bébi az alvós kendőjét.

Meséljetek, a ti gyerekeitek, hogyan tettek már titeket közröhej tárgyává?

Fontos, hogy jó humorérézéke legyen egy szülőnek?

Azon kapom magam étteremben, bevásárlásnál, vagy csak a pirosban állva, hogy a gyerekes szülőket figyelem. Az arcukat, ahogy beszélnek a gyerekekkel, ahogy hozzájuk fordulnak, és persze jól megkuksizom a kölköket is (valahogy minden gyerek sokkal jobban viselkedik, mint az enyémek). Meglepődve konstatálom minden alkalommal: mindenki olyan nagyon komoly. Olyan nagyon komolyan veszi az anyaságát, apaságát. De miért?

Lehet, hogy régebben, még a gyerekek előtt ők is viccesebbek, felszabadultabbak voltak , csak a gyerekek és a szülői feladatok tették őket ilyen morózussá, vagy nem is tudom. Úgy járnak-kelnek, mintha otthon felejtették volna a humorérzéküket. Szegény szülők! És szegény gyerekek. Valamelyik nap megint összekaptunk a férjjel a 16 éves miatt. Mert Ő, mint APA (csupa nagybetűvel) megtiltja, hogy az ő ici-pici kicsi lánya a bevásárlóközpontban mászkáljon a barátnőivel, ne illegesse magát a fiúk előtt, és különben is, hogy mert mást felvenni, mint rugdalódzót. 
Néztem, ezt az értelmes embert, és megkérdeztem tőle:
Chéri, de hát te is voltál 16 éves. Már nem emlékszel?
– Hát ez az, a franc egye meg! Nagyon jól tudom mit gondol az a sok kis “mitugrász” amikor ránéznek az én gyönyörű ici-pici kicsi lányomra. 
Aztán persze elröhögtük magunkat, és elnosztalgiáztunk hogyan is telt vasfüggönyön innen és túl a tinédzserkorunk. Nagyjából ugyanabban a hormonális érzelmi nyomorban, talán csak a díszlet volt más. Egymás szavába vágva beszéltünk szülői meg nem értésről, szigorról. És megállapítottuk, hogy az egy másik korszak volt, most sokkal komolyabban kell venni a gyerekek biztonságát, főleg egy ennyi idős lányét. Ne legyintsetek, ez egy szuper komoly probléma, de megbeszéltük, hogy megpróbálunk kicsit leszállni a lányról, és hagyjuk élni.

Van egy gyönyörű lányom… Van nekem fegyverem, lapátom és alibim is. Értve vagyok?

A fenti konszenzus csak pár hétig volt képes életben maradni, amikor is egyik este (este? Éjszaka volt, már éjfél is elmúlt és mindenki az igazat álmát aludta), az ici-pici kicsi lány úgy gondolta, hogy az ablakot fogja bejárati ajtóként használni. Gondolta sétálgat egyet a környékbeli, vele egykorú, szülők által meg nem értett “galerivel”. Csakhogy. A bejárati ajtót nem használhatta, hiszen ha kikapcsolja a riasztót az hangot ad, főleg férj telefonján, elkezd egyből pittyegni az apps (nagyik kedvéért: applikáció). Az ablakot választotta, de a kutyáját a szobájában hagyta. Mire ébredt apa éjfélkor? Hogy vonyít a kutya, aki normál esetben a hátán fekve, tappancsait a falra támasztva alszik ilyentájt. Apa kiugrott az ágyból, feltépte ici-pici kicsi lány szobájának ajtaját, a szoba üres, az ablak tárva nyitva, a kutya pedig örül, hogy végre valaki meghallotta őt. Férj kirohant az utcára, és hazaparancsolta a gyereklányt, aki a sarokig sem jutott el. Addigra már én is letántorogtam a bejárati ajtóhoz, és könyörögve suttogtam, hogy el ne kezdjen ordítani a gyerekkel, mert ha felébreszti a kicsiket, biztos hogy kicsinálom itt az utca közepén. De közben elkezdtem röhögni, mert a látvány egy szar hatodosztályú vígjáték jelenete volt.  A kölöknek odavakkantottam egy “pancser” megjegyzést. Persze a gyerek mivel védekezett? – Nézd Anya is röhög! Te apa! Tényleg, öltözz már föl, szétégettél mindenki előtt ezzel az alsógatyával. 

Ekkor már a padlón fekve vinnyogtam a röhögéstől. Férj 200-as vérnyomással futkosott föl-alá, én a könnyeimet törölgettem, a gyerek meg puffogott, mert el lett kobozva a telefonja. Na, hát nem unatkozunk kérem! 


Na tehát, miért fontos, hogy a szülő megtartsa a humorérzékét az évek során?  

– Mert ez megmenthet egy csomó kínos helyzettől.

– Mert a humor segítségével talán megúszod, hogy diliházba kerülj, mire a kölykeid felnőttek lesznek.

– Mert ez a legjobb módja, hogy zavarba hozd az utódod. A végén te leszel a cool anyu vagy apu, és már messze nem olyan “meg nem értett” lesz az a kamasz– Mert az élet sokkal szebb, ha sokat nevetünk. Francba a nevető ráncokkal. Tudod, nevetés terápia, hallottál már róla? Ha te jól vagy, a környezeted is jobba érzi magát.





Na megyek, beöltözök indián főnöknek, hagy ugráljanak körbe a kölkeim, majd amikor hazaér apa hullafáradtan, levadásszuk és kikötözzük az almafához, úgyis mindig nyavalyog, hogy szar az idő, és nem tudunk eleget  a kertben játszani.

Iskolaundoritisz

Közel két hét gasztroenteritisz (magyarul: hasmars és hányás; vulgárisan: fosóshányós) után összesen két napot jártak a gyerekek óvodába, aztán következett két hét tavaszi szünet, majd az óvodai szünet vége előtti szombaton kiütésesek lettek a gyerekek. Persze, két napja láttam a kisebben két kiütést, de már itt a szúnyogszezon, nem tulajdonítottam neki nagy vasziszdaszt (helyesen: Was ist das?). Igen ám, de olyan helyeken volt az a két kiütés, ahol pizsama és takaró is fedi a gyereket álmában és még szúnyogriasztó is van itthon. Már pókot, bolhát, tetűt, rühöt, matracatkát vizionáltam. Mi más lehetne? Hallani mindenféléről. Estére Öcsisajtot ellepték a pöttyök és a nővérén is előjöttek az elsők. A biztonság kedvéért elmentünk a dokihoz (este lévén az ügyeleteshez, ez drágább szolgáltatás, mint a sima házi orvos… 31 Euró/gyerek… nem, nem magánorvos, csak ha rohanni kell, de mégsem a kórház sürgősségi osztályára, akkor a francia ilyen helyen köt ki. Egyébként a házi doktor is pénzbe kerül, szerencsére utólag a biztosító visszatéríti az összeget, vagy annak zömét, magánbiztosítástól függ). Már konkrétan kétszer futottam lyukra, amikor pöttyösek lettek a gyerekek. Mindkétszer biztos voltam benne, hogy bárányhimlőről van szó, de nem az volt, hanem egyszer skarlát, máskor pedig coxsackie vírus (a kéz-láb-száj himlő). Így történt meg, hogy érdemben közel egy hónapja nem voltak oviban a gyerekeim. Ebből egyenesen következett a reggeli nyafogás, hogy miért nem akarnak a tanintézetbe menni.

– De mama, pöttyös vagyok, még fertőzök… – mondta a nagyobbik, azonban az orvos hét nap bárányhimlő után szabad utat adott, mehettek oviba. Igaz, a nagyobbik tíz napot maradhatott otthon, annyira randák voltak még a pöttyei, hogy nem volt merszem beállítani vele az oviba.

– Nem, nem és nem megyek óvodába! – közölte a kisebbik. Két hete ez a kedvenc szójárása, imádja mondogatni és még dobbant is hozzá a lábával. 😀

Ennyinél nem áll meg a gyerekek fantáziája, hallottam én már a barátnőimtől, ismerőseimtől cifrábbakat is. Van, aki csak egyszer próbálkozik, van, aki már profi a „szakmában”. Csokorba szedtem az eddig hallottakat.

A klasszikus: beteg vagyok!

– Fáj a torkom!

– Fáj a hasam!

– Fáj a fejem!

Persze amint becsöngettek az iskolába, vagy kinyit az óvoda kapuja, el is múlik a hasogató fájdalom és a gyerek győzött felettünk, otthon maradt tévézni és játszani. Kár haragudni rá, kár hazudni önmagamnak. Nem kell messzire menni, én magam is bepróbálkoztam a szüleimnél, kerestem a kibúvókat annak idején… Tudom mi a dörgés! Nekem még könnyű dolgom volt, a higanyos lázmérőt elég volt a radiátorhoz vagy meleg víz alá rakni…

Egészen sikeres lehet a hadművelet, amennyiben a „képzelt beteg” jó színész vagy a szülők kellőképpen aggódósak.

Az átlátszó trükkök:

– A tanítónéni beteg. (Honnan tudhatná? Talán sms-t küldtek az igazgatóságtól korán reggel?)

– Nem érdemes iskolába menni, ma már bezárt. (Reggel 8.30-kor, na persze!)

– Holnap sztárjk miatt zárva lesz. (Rendben, Franciaországban normális dolognak számít, de erről írásban küldenek értesítést.)

Az időjárás, mint kifogás:

– Esik az eső.

– Esik az eső, a tanítónéni sem tud iskolába jönni.

– Esik az eső, beteg leszek, ha megázok.

– Süt a nap, nem érdemes iskolába menni, mert olyankor egész nap csak az udvaron vagyunk.

– Esik a hó. Csak szánkóval szabad ilyenkor iskolába menni, nekünk meg nincs szánkónk.

– Még sötét van, aludni kell. (Persze, télen még sötét van 7-kor, de attól még reggel van.)

iskola

Az olcsó trükkök:

– Nincs kedvem.

– Tegnap már voltam. (Ez beillik a klasszikus trükkök kategóriába is.)

– Ugye nem minden nap kell iskolába menni? (Hát kisfiam, ráfáztál. Minimum 16 éves korodig fogsz iskolába járni.)

– Ma te sem mész dolgozni, én sem akarok!

– Semmi értelme, péntek van!

A zsarolás:

– Még kicsi vagyok!

– Anya, szeretlek! Veled akarok maradni. (És persze ezt könnyezve, sírva-ríva mondja…)

A legnagyobb poén:

Olyat is hallottam, hogy a gyerek nem igazán tudta megmondani, se megmutatni, hogy hol fáj, végül nagy nehezen kibökte: fáj a haja. 😀

5 dolog, amiért érdemes jóban lenni a tanító nénivel (bácsival)

Mi volt ma a suliban?

Ha már a gyerekből nem sikerült kiszedni a választ, akkor más irányból közelítünk a témához. 😀
Ha a hegy nem megy Mohamedhez… nálunk tanítóbácsi van, az az igazi, cool, ráérünk mindenre, “Én tök jól vagyok a gyerekekkel, csak a szülők stresszelnek” típus. Vele nem nehéz jóban lenni. Elmondod amit akarsz, aztán vagy meghallja vagy nem, vagy érdekli vagy nem. Egyébként jó fej, és jó tanár. Férfi, őt nem lehet senki ujja köré csavarni, nagyon racionálisan nyomja az aranyszabályt (amivel maximálisan egyetértek): lehet, hogy a gyerek kicsi, de nem hülye. Ha a bêtise-t (rosszaságot) meg tudja tanulni, akkor a matek leckét is.

1) Az aranyszabály: mindig értsünk egyet a tanárral a gyerek jelenlétében. Még ha nem is ez a helyzet, a gyereknek nem szabad éreznie, hogy véleménykülönbség van a tanára és a szülő között. Ebben a korban a szülő és a tanító a 2 legfontosabb felnőtt a gyermek életében, akiknek maradéktalanul meg akar felelni. Ne tegyük ki felesleges szenvedésnek. Ha nagyon nem értünk egyet a tanárral valamiben, azt ne a gyerek jelenlétében beszéljük meg.

prof cool

Mielőtt letépnéd a tanár fejét a helyéről, picit képzeld magad a helyébe. A TE gyereked egyedül is képes 20 másodperc alatt totál kiakasztani, szorozd be őt harminccal, a legrosszabb napján… Ugye, ugye? Igen, tudom, ő választotta ezt a szakmát. De akkor is EMBER, néha fáradt, olykor nehéz napokkal, hébe-hóba betegségekkel. Empátia, empátia, empátia. És sose felejtsd el, lehet, hogy a te kis visszahúzódó, tisztelettudó, mintaangyalkád az osztály legnagyobb gengsztere. Ne felejtsd, hogy a gyerekek a szülői jelenlét – “háttér” – nélkül nagyon másképp viselkednek. 😀

2. ) Szánjunk időt rá, hogy legalább futólag köszönni tudjunk a tanárnak.  Ne késve érkezzünk reggel, amikor már zárják a kaput, és ne nyitásra érkezzünk délután. Franciaországban KÖSZÖNNI, fogalom, ezt elmulasztani a legnagyobb udvariatlanság felnőtt és gyermek részéről egyaránt. Már nagyon pici korban megpróbálják belevarázsolni a gyerekek fejébe. Alap, amivel jó példát mutatunk a gyereknek. Ez ebben a korban még mondhatni természetes, de vészesen közeledik ám a tinédzserkor, amikor a szókincsük minimálisra szűkül, és az első szó ami eltűnik belőle az a Jó napot! Bonjour helyett valami ilyesmit hallasz (de nagyon be kell izzítani a hallókészüléket hozzá) Bonzs… a vége eltűnik.

ado

3) Érdekelődj – amikor csak lehet – utódod előmenetelével kapcsolatban. Még ha csak egy-két mondatos beszélgetés is, a tanár látja, hogy tényleg érdekel, mit csinálnak órán, vagy milyen a gyerek figyelme. Megdöbbentően keveset tudnak a szülők (ha egyáltalán a szülő jut el a gyerekért a suliba, és nem az au-pair, vagy a nagyszülők) a gyerekeik iskolai munkájáról. Igen, rohanó világban élünk, igen, bérből, fizetésből élünk, de van olyan gyerek az osztályban, akinek a szüleit a tanító bácsink a tanévnyitó óta még csak futólag sem látott (és májust írunk!).

4. ) Franciaországban a szülőnek is illik részt venni az iskolai munkában. Iskolai kirándulásokon kísérő szülőként, süti sütés, illetve eladás az iskola javára (a bevételből iskolai eszközöket vagy programokat finanszíroznak), ezek mind a gyerek javát szolgálja. Még közelebbről megismeri a tanár a gyermek “hátterét”, és mivel manapság nagyon sok, migráló család érkezik a francia munkaerőpiacra, az osztályok összeállítása igen-igen nemzetközi. Emma osztályában például 7 nyelven éneklik a “Boldog szülinapot” dalt, amikor ünneplésre kerül sor (francia, angol, olasz, spanyol, portugál, német és magyar). 🙂

enfants

5. Tartsd és tartasd be a házirendet a gyerekkel, és a tanárok imádni fognak érte. Itt nincs pedagógus nap, nem “nyalunk”  a tanárnak virággal, csokival. Beszélünk és meghallgatjuk. Kommunikálunk. Ő azért van, hogy tanítsa a gyermekünket, nem azért, hogy az elhagyott pulóvereket szedegesse az udvaron.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!