Füles még csak pár hónapos volt, amikor a francia dédi arra bíztatott, hogy vigyem a gyereket ludothèquebe*, azaz a városi játszóházba. Fogalmam sem volt, mi lehet az, ezért elkisért és megmutatta hol van. Éppen zárva volt, ezért nem tudtunk bemenni, csak bekukucskálni. Ennél fogva én tovább bizalmatlankodhattam, hogy minek vinném a gyerekemet oda, hiszen még csecsemő, megfordulni sem tud. Ha jól emlékszem, totyogós volt, amikor végre be merészeltem menni a játszóházba. Igazából a gyerekre kentem, hogy még úgysem tud semmit (első gyerekkel járó zöldfülűség), de az igazi ok az volt, hogy nem beszéltem még jól franciául és ezen elég sokat szorongtam, hát ezért nem mertem közösségbe menni. De egyszer végre beirattuk a gyereket és elkezdtünk rendszeresen járni a játszóházba. Utána már csapkodtam a fejem a falba, hogy miért nem jöttünk korábban, hiszen ott legalább volt kihez szólni makogni, nem kellett többé magányoskodni, ugyanis akkor még a párizsi agglomerációban éltünk, egy alvóvárosban, ahol még rühes macskák sem sétáltak az utcán, embert aztán meg pláne alig lehetett látni. Egyenes út vezetett a beforduláshoz, a teljes izoláltsághoz. A baj az (is) volt, hogy Dédi azt mondta, hogy ott kell hagyni a gyereket, míg én fodrászhoz megyek (hm, nyilván nem tetszett neki a frizurám… nem tüsi és nem égő csipkebokor a színárnyalata, mint az övé, hanem félhosszú és gesztenyeszínű, teljesen átlagos), ettől is rettegtem, mi az, hogy otthagyom a pár hónapos csemetét? A ludothèque viszont nem erről szól, hanem pont az ellenkezőjéről: a szülő vagy az “anya-asszisztens” (assistante maternelle) ott marad a gyerekkel, ő felügyel rá (a felnőttre pedig a játszóház alkalmazottja, néhol túlságosan is katonásan… Volt, hogy ránk szóltak, hogy ne beszéljünk olyan hangosan az olasz anyukával 🙂 , persze zömében nagyon kedves az őrszem személyzet). A dédi valószínűleg az “halte-garderie”, azaz gyerekmegőrzőre gondolt akkoriban, ahol valóban ott lehet hagyni a gyerekeket pár órás szakképzett felügyelőkre. A franciák pár hónapos csecsemőt is szívbaj nélkül beadnak, heti rendszerességgel. Dédi 82 éves, sokszor összekeveri a hamut a mamusszal, ezért nem lehet rá haragudni és tényleg ő volt az egyetlen, aki szárnyai alá vett, amikor Franciaországba érkeztem. A fiamat már pár hetes korától vittem a “ludóba” (így becézik a franciák), hiszen a naggyal nem maradhattunk otthon a négy fal között csak azért, mert újszülött érkezett a házhoz. Babarészleg is van, így ő már a kezdetek kezdetén jól szórakozott.

Jártunk tehát a ludóba, ahová időpontot kellett kérni, mert annyira népszerű volt, hogy nem fértünk volna el, ha nem lettünk volna betáblázva. Ahol most élünk, kevés a gyerek és rengeteg a nyugdíjas, az alapítványi játszóházban (amit én tarisznyás játszóháznak nevezek, mert olyan a közönsége: bakancs, szőttes, lobonchaj, hónaljszag… bocsánat az Eltésektől! De én is jártam oda, így talán kevésbé nyakaznak le. Mondjuk a hónaljszag nem Eltés tulajdonság, inkább francia… bocsánat a franciáktól, hogy szteretipizálom őket! De mit csináljak, elő-előfordul és még be is vallják fürdési nem szokásaikat). Ide nem kell időpontért kuncsorogni, jó, ha 5-6 gyerek összejön szerdánként, de olyan is volt, hogy összesen öten voltunk, én és a gyerekeim és a két felügyelő, na az úgy elég unalmas, hogy nem tudtak haverkodni a kölykeim más gyerekekkel. (A város 49,2%-a 60 év fölötti, 29,8%-a 30-59 év közötti, 11,7%-a 15-29 év közötti, 9,3%-a 15 év alatti.)

Franciaország szinte összes városában van ludotéka (eddig három különböző városban laktunk, mindegyikben volt). A legelsőt Dijonban nyitották meg 1967-ben és onnantól, mint futótűz terjedtek el. 1979-ben már 80, 2002-ben pedig már 1076 játszóház volt szerte az országban, ma ez a szám 1150-re nőtt és ebből 200 Île-de-Franceban található (2013-as adat szerint). Az ötlet Amerikából érkezett: Los Angelesben 1934-ben alapították meg az első városi játszóházat, onnan került át az ötlet Dániába (1959), amit Svédország követett (1963).

A ludotéka nem összekeverendő a gigantikus kereskedelmi központokban lévő játszóházakkal. A ludotéka ugyanis sok helyen ingyenes (városvezetéstől függ, lehetnek alapítványi, egyházi vezetésűek is), illetve ha fizetős, csekély összegbe kerül (mindenképpen jóval kedvezőbb az ára, mint a nagynevű kereskedelmi játszóházaknak). A koncepció mindenhol az, hogy a gyerekek szocializálódhassanak, ha nincs lehetőségük bölcsödébe járni, valamint az óvodába kerülés előtt is tanulhassák a társadalmi élet Velejáróit. Belső szabályzattól függ, hogy milyen idős korig fogadnak gyerekeket. Van, ahol 3 éves kornál meghúzzák a határt, van, ahol kisiskolások is látogathatják egészen születéstől fogva (a felnőttek játszóházát, a centre socioculturelleket most nem veszem górcső alá). A hangsúly nemcsak a gyerekeken van, hanem a kísérőjén is, nevezetesen az anyán, aki GYED-en van, vagy nem dolgozik és az “anya-asszisztensen”, nekik ez a hely azért ideális, mert így elkerülhetik a teljes izolációt: van kivel találkozniuk, van kihez szólniuk. Az anya-gyermeke állandó szimbiózisa is lazulhat kicsit, mert a gyerek végre játszhat mással is, mint az anyjával, például más gyerekkel és más felnőttel, így a más személyek iránti bizalomszerzést is tanulhatja, önállósodhat is, függetlenedhet az anyjától, integrálódhat a társadalomba. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a felnőttek traccspartiznak egymással, a gyerekek pedig játszanak. Ott a gyerekek másféle játékokat is kipróbálhat, mint amiket otthon birtokolnak, és ez azért is jó, mert nem kell felvásárolni a világ játékboltjait, ha a gyerek megunná a sajátjait. A gyerek mindeközben nemcsak megtanul játszani másféle játékokkal, hanem kölcsönadni másik gyereknek a játékszerét, várakozni, rendet rakni stb.

A játszóházban irányított foglalkozások is vannak. “Ébresztő” játékok (a híres “éveil”, amit Pamela Druckermann is emlegetett a Nem harap a spenót című könyvében, jelentése hozzávetőlegesen, játék, amely a gyerek érdeklődését kelti fel, fejleszti a gyereket), stratégiai játékok, szerencsejátékok, építőjátékok, természetesen kiskonyha a szituációs játékokhoz, de van tornaterem is (salle de motricité), sőt van, ahol medence is (volt szerencsénk egyszer-egyszer medencepartizni is) stb. A gyerekek az “atelierben”, azaz műhelyben a szezonnak megfelelő kreálmányokat készíthetnek, vattapamacsból hóembert télen, kartonból tökfejeket Halloween alkalmából, zsugorfóliából nyulakat Húsvétra stb. Karácsonykor, de akár más alkalomból is műsort rendeznek a ludóban dolgozók. Színházi zenés, táncos, bábos, előadást, nagyon jó hangulat szokott kialakulni.

A játszóházba általában a helyi lakosok járnak, sőt van olyan hely, ahová lakhelyigazolást kell vinni és csak akkor lehet menni, ha ahhoz a városhoz, kerülethez tartozunk, ahol a ludotéka található, így aztán barátságok is kötetthetnek. Volt olyan, hogy a szomszédasszony, aki addig még csak a köszönésemet sem fogadta, a ludónak hála szóba állt velem, onnantól fogva viszont már minden helyi pletykát is megtudhattam, ki, kivel, mikor, hol… Jótanács: ha új városba költözünk, kitünő lehetőség azonnal ismerősökre szert tenni, ha a ludóba kezdünk járni. Rengeteg idegen ajkú is jár oda és nemcsak Párizsban! 500 km-re Párizstól, egy óceánparti porfészek ludotékájába oroszok, litvánok, németek, angolok és magyarok járnak a franciákon kívül. Meg kell állapítani, hogy nyelvgyakorlásnak is remek helynek bizonyul.

A ludotékáknak van folytatása is, mégpedig a centre de loisires,  azaz az iskoláskorú gyerekek és kamaszok iskolaidőn túli szbadidőközpontja, nekik is legyen hova menniük, hogy ne az utcán lődörögjenek, ne egész álló nap a TV, Wii, tablett előtt üljenek. Nincs vége, mert a felnőttek, nyugdíjasok részére is léteznek megoldások, például a centre socio-culturelek, azaz kultúrházak. Summa summarum, minden korosztálynak megvan a maga játszóháza Franciaországban.

* Magyarul ludotéka, ami a latin ludere, azaz játszani, és a görög thec szóból ered, ami depót jelent. Tehát eredetileg játéktéka és nem játszóházat jelent, és igaz is, hiszen  játékokat is lehet kölcsönözni.

 

Források:

 

– http://www.ludo-rayondesoleil.net/Niveau1/qcqlud.htm

– http://suite101.fr/article/la-ludotheque-un-espace-pour-tous–a9210

– http://www.culture-proximite.org/IMG/pdf/ludotheque.pdf

– http://www.certilingua.net/wp-content/uploads/ludotheque.pdf

– http://www.alf-ludotheques.org/index.php